Fordított szavak és hazugságok

III. évad // 17. rész

Anna szemszöge
Két hónap telt el, Avery hazajött és már meggyógyult. Az ikrek már másznak és gügyögnek. Harry is visszatért az albuma népszerűsítéséről; végül csak másfél hónapra kellett elmennie, rengeteg országba, ahova hívták. Nem nagyon örültem neki, de mosolyt erőltettem az arcomra, és nem veszekedtem vele. Segített, hogy Anne és Robin néhányszor átjöttek a hétvégeken. Daisy és Phoebe is meglátogattak, és velem maradtak a srácokkal, mikor nem az egyetemen voltak. Nagy segítséget jelentettek, és végre jó volt, hogy egy kis időt tölthettem el a féltesóimmal.
Sok minden történt, míg Harry távol volt. A múlt hónapban Avery összeomlott, és elmesélte nekem, Ethannak és Landonnak, hogy Harper barátai bántalmazzák a suliban minden ok nélkül. Azt mondta, többé már nem tudja elviselni. Ethan mérges lett, mikor Avery azt is elmesélte, hogy Harper csak ott áll és nem tesz semmit ellene. Kiviharzott a házból, átment Harperhez, hogy kérdőre vonja. Fogalmam sincs, hogy mit mondott neki, de azóta a bántalmazás abbamaradt, aminek mind nagyon örülünk. Senkinek nem szabad ilyen helyzetbe kerülnie.
Avery és Landon azóta is együtt vannak, és miután pár alkalommal beszélgettem Averyvel, megtudtam, hogy készek a kapcsolatukat új szintre emelni. Megmondtam neki, hogy szerintem még túl fiatal hozzá, de ha úgy érzi, készen áll, akkor csak védekeznie kell, hogy ne legyek hamarosan nagymama. Hálás voltam, amiért megbeszélte ezt velem, mielőtt bármi is történt volna. Tényleg a világot jelentette nekem, hogy megbízott bennem. Ellenben Harryvel, aki nem örült túlságosan. Azt hajtogatta, hogy zöld utat adok a lányunknak, hogy feküdjön össze a barátjával, de közöltem vele, hogy így is úgy is megteszi, akár az engedélyünkkel, akár nem. Ezért is volt jobb Averyt kioktatni erről.
Ethan és Harper is még együtt vannak, és már el is tervezték, hogy együtt mennek szeptemberben egyetemre. Nem hiszem el, hogy ez az utolsó nyarunk, mielőtt az elsőszülött gyermekem főiskolára megy. Jesse megmaradt a csendesnek, és aki mindig segít nekem, valamint sok időt töltött Niall és Louis bácsival, együtt fociznak. Brayden végre megértette, hogy Harryvel ugyanannyira szeretjük őt, mint az ikreket, és hogy sosem lehetne őt helyettesíteni.
- Anna, beszélhetnénk egy percre? - kérdezte idegesen Harry, mikor bejött a konyhába, ahol épp a vacsora maradékát pakoltam el.
- Persze - mosolyogtam rá, majd betettem az edényt a mosogatóba, és megtöröltem a kezemet. Elsétált az irodámba, és megvárta, míg bezárom magam után az ajtót. - Mi az? - kérdeztem.
- Gondolkodtál már azon, hogy elköltözzünk innen? - kérdezte a tarkóját vakarva.
- Nem, miért? - vontam fel a szemöldökömet.
- Kaptam egy állásajánlatot az Államokban, hogy legyek zsűri az X-faktorban - hadarta.
- Komolyan? És mit mondtál?
- Hogy ezt veled kell előbb megbeszélnem - válaszolta.
- Helyes. El akarod fogadni az állást? - kérdeztem.
- Igen, de csak akkor, ha te és a srácok is Los Angelesbe költöznétek velem, mivel ott fogom tölteni az év nagy részét - sóhajtotta.
- Tehát, ha elfogadod az állást, vagy elköltözünk veled, vagy sosem foglak látni? - kérdeztem vissza, hogy meggyőződjek róla, helyesen értettem-e.
- Igen, ezért fogalmam sincs, mit tegyek. Nem kérhetlek meg benneteket, hogy költözzetek el velem Los Angelesbe. Imádod ezt a házat, ők pedig csak ezt ismerik - mondta Harry.
- Ha elköltöznénk, többet lennél otthon? - Normál esetben nem fontolgatnám, hogy elköltözzünk ebből a házból, főleg nem az Államokba, de a világ végére is elmennék, ha az azt jelenti, hogy Harryvel lehetek.
- Igen, mivel a show nagy részét Los Angelesben forgatják. Persze, a meghallgatások alatt utaznom kell, de annyi - válaszolta. Láttam a szemeiben, hogy el akarja fogadni az állást, de ugyanakkor nem akar minket kényszeríteni, hogy átköltözzünk Amerikába.
- Ha Los Angelesbe mennénk, attól még megtarthatnánk ezt a házat, mivel ki van fizetve? - kérdeztem. Imádom ezt a házat, és nem nagyon tudom elképzelni, hogy máshol éljek.
- Persze -mosolygott. - Várj, azt mondod, hogy fogadjam el az állást? - kérdezte teljesen ledöbbenve. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy őszinte legyek, de azt tudom, hogy nem akarok távol lenni Harrytől a munkája miatt.
- Szerintem, jót fog tenni a családunknak, bár akkor is nagy lépés lesz - mondtam ki azt, amire gondoltam.
- Két hónap múlva mennünk kell - szólalt meg Harry rövid csendet követően. - De mivel megtartjuk ezt a házat, csak ruhákat kell bepakolnunk, meg amit magunkkal akarunk vinni - tette hozzá.
- Szereznünk kell Braydennek és az ikreknek útlevelet - mondtam, bár leginkább magamnak. Ha tényleg belevágunk, sok mindent kell elintéznünk az elkövetkező két hónapban.
- Akkor Los Angelesbe költözünk? Elfogadhatom az ajánlatot? - közeledett felém Harry.
- Igen, szerintem jól fog elsülni a dolog. - mondtam. - És ha őszinte akarok lenni, nem hinném, hogy a házasságunk elbírna még több felfordulást - tettem hozzá őszintén.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte zavartan. Eltartott egy pillanatig, míg kigondoltam, hogy mondjam el.
- Sokat veszekedtünk, mivel úgy döntöttél, hogy most hozod nyilvánosságra az albumodat. Sokat kell utaznod a népszerűsítése miatt, meg a turné miatt, és a rajongók is... Mindketten tudjuk, hogy jobbak vagyunk együtt, és mikor te utazgatsz, én meg itt maradok a gyerekekkel, az problémákat szül - hadartam. - Nem akarom, hogy az elválás lehetősége felmerüljön, és szerintem azzal, hogy Los Angelesbe költözünk, ezt megelőzhetjük - tettem hozzá. Néztem, ahogy Harry fel-le járkál az irodámban.
- Eszedbe jutott, hogy elválnál tőlem? - kérdezte idegesen. Reméltem, hogy ez nem egy újabb veszekedés kezdete.
- Istenem, dehogy is, Harry. De nem akarok erre gondolni. Csak ennyit mondok, bébi. Nem akarok veszekedni - mondtam, majd odamentem hozzá és a dereka köré fontam a karjaimat.
- Tudom, de régebben azt mondták nekem, hogy el fogsz hagyni, amiért nem töltök veled elég időt - sóhajtotta.
- Ki a franc mondta ezt neked? Mert szeretném közölni vele, hogy fogja be és törődjön a saját dolgával - jelentettem ki, mire felnevetett és szembe fordult velem.
- Én is ezt mondtam nekik, meg persze még jó pár nem túl kedves dolgot - kuncogott Harry, és kezeibe vette az arcomat - Ígérd meg, hogy mindig megpróbáljuk megoldani a problémáinkat, ha lesz, mert sosem akarlak elveszíteni - suttogta, mielőtt lehajolt és ajkait az enyémre tapasztotta. Visszacsókoltam őt, majd elhúzódtam és a nyakába fúrtam az arcom.
- Most kellene mennünk, és közölni a srácokkal, vagy szeretnéd még átgondolni? - kérdeztem.
- Szerintem mindketten egyet értünk abban, hogy ez a helyes lépés, úgyhogy miért ne mondjuk el nekik. Két hónapunk maradt összepakolni - válaszolta. - Bár nem lesznek túl boldogok - tette hozzá Harry, és idegesen felnevetett.
- Szerintem Avery és Ethan lesznek egyedül feldúltak, mivel nekik itt van Harper és Landon. Várj, nekünk is itt kell hagyni a többieket, ami nem lesz egyszerű - motyogtam.
- Tudom, de inkább támogatni fognak minket - mosolygott rám Harry.
- Na, menjünk és mondjuk el a srácoknak is, hogy kezdődhessen a kiabálás, amit majd két hónapig hallgatunk - sóhajtottam, mire Harry felnevetett és követet ki az irodából. A nappaliba sétáltunk, ahol a többiek is lógtak.
- Mindketten hihetetlenek vagytok - csattant Ethan, amint meglátott engem és Harryt. Zavartan Harry felé fordultam. - Szóval, csak úgy itt hagysz minket, és elköltözöl Los Angelesbe? - kérdezte.
- Hogy teheted ezt velünk? - kérdezte lehangoltan Avery. Meg akartam kérdezni őket, hogy miről beszélnek, de Ethan félbeszakított:
- Hogy engedheted, hogy elmenjen? Tudod mit? Anya sokkal jobban megvan nélküled. Már itt sem vagyunk! - kiáltotta Ethan, amire megugrottam. Könnyek szöktek a szemembe, amiért Ethan így nekiesett az apjának.
- Ne merj így beszélni az apáddal! - kiáltottam utána. A srácok mind ledöbbentek, de nem bírtam elviselni Ethan durva szavait, és tudom, hogy Harry sem. - Nem fog elhagyni engem, vagy titeket. Honnan a francból szedtétek ezt? - kérdeztem.
- Hallottam, ahogy apával válásról és Los Angelesről beszéltek az irodádban - dühöngött Ethan.
- Kaptam egy állásajánlatot az amerikai X-faktorban. Anyával csak megbeszéltük, hogy esetleg átköltözünk oda, és akkor együtt lehetünk - felelte gyengén Harry. Láttam a tekintetén, hogy Ethan szavai összetörték a szívét.
- Nem hagysz el bennünket? - szólalt meg Avery.
- Persze, hogy nem - válaszolta Harry. Avery szipogott és megtörölte a szemét, majd az orrát is, mielőtt Harryhez futott és szorosan megölelte. Harry ugyanígy tett.
- Anya, nem akarom, hogy apával szétmenjetek - sírt Jesse.
- Nem tervezzük - mosolyogtam rá. Ethan mozdulatlan maradt, nem csinált vagy mondott semmit.
- Várjunk csak, akkor Los Angelesbe költözünk? - kiáltott fel Avery, ellökve magát Harrytől.
- Igen, két hónap múlva - mondtam.
- Nem mehetek el. Landon, és a többi barátom is itt van - emelte fel a hangját.
- Nincs választásod. Mindannyian megyünk - felelte Harry szigorúan.
- Ez nem igazság! - hisztizett, majd kirohant a szobából.
- És veletek mi van srácok? Ti hogy éreztek ezzel kapcsolatban? - fordultam Jesse és Brayden felé.
- Amíg meg lesz a saját szobám meg egy kert, ahol focizhatok, felőlem - mondta Jesse, Brayden pedig egyetértően bólogatott.
- Én nem megyek el - suttogta Ethan.
- Jesse, Brayden, felmennétek a szobátokba? - kérdezte Harry, bár inkább parancsnak hangzott.
- Nézzétek, sajnálom, hogy félrehallottam a beszélgetéseteket, meg a szörnyű dolgokat is, amit mondtam, de nem költözöm Los Angelesbe. Itt maradok Londonban - sziszegte Ethan mérgesen.
- Ne beszélj úgy velünk, mintha te lennék a főnök.
- Kiskorú vagy, és pénzre van szükséged az egyetemhez, úgyhogy azt teszed, amit mondunk - tette hozzá Harry.
- Tehát azt mondod, ha nem megyek veletek, nem fizeted az egyetemet? - kérdezett vissza.
- Nem, én csak azt mondom, hogy velünk töltöd a nyarat Los Angelesben, majd visszajössz az egyetemre ősszel - javította ki magát Harry.
- Nem hagyom itt Harpert három hónapra - emelte fel a hangját ismét Ethan.
- Dehogy nem. És két hónap múlva megyünk. Vagy összepakolod a holmidat vagy nem, akkor is velünk jössz - mondtam, mielőtt Harryvel szorosan a nyomomban kisétáltam a nappaliból.