Fordított szavak és hazugságok

II. évad // 9. rész

Anna szemszöge
A mai nap keserűen édes volt, mert ma mentem vissza Los Angelesbe. Eredetileg korán reggel akartam indulni, de meggyőztek, hogy 11-kor menjek el 5 óra helyett... Rájöttem, hogy pár óra különbség nem számít, de basszus, mennyire tévedtem...
*Visszaemlékezés, reggel 6óra*
Még így is, hogy tudtam, majd csak később fogok elindulni, akkor is felkeltem már nagyon korán. Ezt onnan tudom, hogy kint még mindig sötét van. Az órára pillantottam, ami 6-ot mutatott! Tudtam, hogy nem leszek képes visszaaludni, ezért úgy döntöttem, hogy felkelek. Lezuhanyoztam, mielőtt tegnap este lefeküdtem, úgyhogy most csak fel kell öltöznöm. Magamra húztam egy sötétszürke melegítőt és egy fekete-fehér mintás has pólót. Felfogtam a hajam egy kontyba, majd megmostam a fogam. Mikor végre elkészültem, az utolsó holmim is betettem a bőröndbe. Megint az órára néztem, és még mindig csak 6:45 volt...
- Ez most komoly? - morogtam. Reméltem, hogy legalább egy óráig készülődtem. Akkor berakom a bőröndöt a kocsiba, gondoltam magamban, ahogy arra bámultam. Vállat vontam és felvettem a kocsi kulcsom, majd a csomagom is. Szerencse, hogy nem volt olyan nehéz, úgyhogy le tudtam vinni. Lassan és csendesen nyitottam ki a hálószobám ajtaját, és olyan halkan lépkedtem le a földszintre, amennyire csak tudtam.
- Kiosonsz? - hallottam egy mély rekedt hangot, ahogy a bejárati ajtóhoz értem. Megfordultam, és láttam, hogy Harry egy fekete bokszerben álldogál.
- N-nem - dadogtam. Legszívesebben behúztam volna magamnak, amiért így beszélek.
- Hát, pedig úgy néz ki - vigyorgott rám. Ez a legtöbb, amit szombat éjjel óta beszéltünk egymáshoz. Nem akarattal kerültük egymást, egyszerűen csak nem beszélgettünk.
- Csak be akartam tenni a csomagom a kocsiba, mivel ilyen korán felkeltem. Várj, te hogy hogy ilyen korán fent vagy? - kérdeztem.
- Nem igazán tudtam aludni az éjjel, úgyhogy a nappaliban lógtam és tévéztem - vont vállat. Kíváncsi vagyok, miért nem tudott aludni.
- Az szívás. Sajnálom.
- Kell egy kis segítség? - kérdezte.
- Nem. Próbálj meg egy kicsit aludni - válaszoltam, de Harry nem hallgatott rám és odasétált hozzám, majd elvette a bőröndöm.
- Kinyitod az ajtót? - kérdezte felvont szemöldökkel. A szemem forgattam, és odamentem, hogy kinyissam a bejárati ajtót. Rám mosolygott és kisétált, én pedig szorosan követtem. Mikor a kocsihoz értünk, elé mentem és kinyitottam a zárat, mielőtt kitártam az ajtaját is.
- Hátsó ülés? - kérdezte.
- Igen, légyszi - mosolyogtam, mire bólintott és betette a csomagom az ülésre. Körbementem a vezető üléshez. Kinyitottam az ajtót és az ülés alá néztem, hogy megtaláljam a GPS-t. Felvettem és megfordultam, de amikor léptem egyet, ráléptem egy kőre és kifordult a bokám.
- OW! - kiáltottam csendesen. Leültem a földre és finoman megfogtam a lábam.
- Mi történt? - kérdezte Harry, ahogy odasietett az én oldalamhoz.
- Ráléptem arra a kicseszett kőre, és kifordult a bokám - nyögtem.
- Hadd nézzem - mondta, miközben leült elém. Elengedtem a bokám, hogy óvatosan kezébe vehesse. Lehúzta rólam a papucsom, és finoman vizsgálni kezdte a lábfejem.
- Tudod mozgatni a lábujjaidat? - kérdezte, míg a szemembe nézett. Istenem, mennyire hiányoznak azok a zöld szemek, amikkel engem figy... - Anna, hallottad, amit mondtam? - kérdezte, mire bólintottam és a lábujjaimat kezdtem mozgatni körökben, ahogy kérte. - Csak egy kicsit van bedagadva, de semmi zúzódás. És mozgatni is tudod, úgyhogy nem tört el.
- Egy vesztes vagyok. Már harmadszorra sérülök meg a héten, és ez idegesítő - mondtam.
- És úgy látszik, mindegyikhez közöm van - kuncogott Harry idegesen. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Mármint, igaza volt. Kétszer ott volt, a harmadikat pedig a barátnőjének köszönhetem, aki behúzott egyet a szemembe.
- Gyere, menjünk be - mosolygott rám. - Tedd a kezed a nyakam köré, és majd beviszlek - mondta, miközben letérdelt. Bólintottam, és tettem, ahogy mondta. Mikor köré fontam a karom, arcunk pár centiméterre volt csak egymástól. Felnéztem, és láttam, hogy ő is engem néz. Arra vártam, hogy elkapja a tekintetét, de nem, hanem közelebb hajolt. Éreztem forró leheletét arcomon. Mikor ajkai gyengéden súrolták az enyémeket, elhúzódtam. Elvettem a karom a nyakáról, és magamtól álltam fel. Nem csinálhatom megint ezt vele.
- Sajnálom - suttogta Harry. Nem válaszoltam, csak bólintottam és visszabotorkáltam a házhoz. Séta közben kicsit jobb volt a bokám. Mikor a házhoz értem, egyenesen a nappaliba mentem és leültem a kanapéra.
- Ezt kint hagytad - adta oda Harry a GPS-t, mielőtt kisétált a szobából. Nem mintha amúgy hallottam volna őt besétálni. A fejem a kanapé támlájára hajtottam és sóhajtottam. Harryvel majdnem csókolóztunk. Mi a fasz ütött belém? Nem engedhetem, hogy az érzéseim újra a felszínre törjenek.
- Ahh - sziszegtem, mikor éreztem a bokámon a jeget.
- Bocsi - motyogta Harry kerülve a tekintetem.
- Semmi baj.
- Megpróbálok visszaaludni egy órára. Majd később találkozunk - mondta, mielőtt kiment a szobából megint. Morogtam, mikor elment, és a kezeimbe temettem az arcom. Hülye vagyok.
Harry szemszöge
Annyira kibaszottul hülye vagyok. Majdnem megcsókoltam. Megcsókolhattam volna, ha nem húzódik el. Mikor elfordult, csak annyit tudtam kinyögni, hogy sajnálom, pedig egyáltalán nem sajnáltam.
Mikor visszament a házhoz, nem tudtam megmozdulni. Csak lefagyva álltam, fogalmam se volt, hogy mit mondjak, vagy tegyek. Pár másodperc után felvettem Anna GPS-ét és követtem őt. Odaadtam neki a készüléket és a jeget, kisiettem a szobából, messze tőle. Ledobtam magam az ágyra, mikor a szobámba voltam, és belekiabáltam a párnába. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Harry, itt van neked Emily. Nem szúrhatod el. Ráadásul, Annának nyilvánvaló, hogy nincsenek már érzései irántad, gondoltam magamban. A következő húsz percet pedig azzal töltöttem, hogy meggyőzzem magam, hogy Emilyvel akarok lenni és nem Annával. Annyira kimerültem a cikázó gondolataimtól, hogy végül azzal a gondolattal aludtam el, hogy Emilyvel maradok...
*Visszapillantás vége*
Anna szemszöge
10:50 van, és jelenleg felkészítem magam a többiektől való elbúcsúzásra. Kivéve Harryt. Nem is láttam őt, mióta pár órája visszament a szobájába.
- Jól vagy? - kérdezte Liam.
- Igen - mosolyogtam rá.
- Mikor indulsz?
- Pár percen belül muszáj lesz - néztem körbe, hogy hol lehetnek a többiek.
- A nappaliban vannak - mondta Liam, mert észrevette, hogy menni akarok.
- Köszi - mosolyogtam rá, majd a nappaliba mentem, hogy elköszönjek mindenkitől.
- Sziasztok! Lassan mennem kell - mondtam, mire szomorú tekintettel néztek rám.
- Kérlek, ne menj! - kiabálták az ikrek, ahogy odafutottak hozzám, és derekam köré fonták a kezüket.
- Vissza kell mennem, dolgozni - mondtam nekik őszintén.
- Bárcsak ne kellene dolgoznod - ölelt meg Lottie, mikor az ikrek elengedtek. Én is szorosan visszaöleltem.
- Tudom, de kevesebb, mint egy hónap múlva megyek vissza Londonba. És akkor majd gyakrabban fogunk tudni találkozni - mondtam neki.
- Talán meglátogathatnál minket, mikor visszértél Angliába - mondta bizakodó szemekkel Fizzy. Lottie elengedett, és Fizzy-t is megöleltem.
- Persze - mondtam, mire elengedett és rám mosolygott. Viszonoztam a gesztusát, majd odamentem anyához is, hogy megöleljem.
- Örülsz, hogy eljöttél? - suttogta a fülembe.
- Azt hiszem, de azért nem vagyok benne száz százalékig biztos - kuncogtam.
- Nem hibáztatlak érte. Eseménydús egy hét volt - nevette el magát, mire bólintottam és odamentem megölelni Perrie-t.
- Ha ez neked megfelel, akkor elmegyek Los Angelesbe, mielőtt Londonba repülnék. Lóghatnánk együtt, és elmehetnénk vásárolni vagy valami - mondta Perrie.
- Majd kitalálunk valamit. Megvan a számom, úgyhogy csak hívj - mosolyogtam rá, mire ledöbbenve nézett, hogy tényleg beleegyeztem ebbe.
- Ne csináljatok programot nélkülem - vigyorgott rám Zayn, mielőtt megölelt.
- Sosem tennénk veled olyat - vigyorogtam én is, még ha nem is láthatta az arcom.
- Badarság - suttogta, hogy a fiatalabbak ne hallják. Elnevettem magam és megfordultam, hogy megöleljem Niallt, aki már türelmesen várakozott. A híre Horan-féle ölelést kaptam.
- Esküszöm, visszaszerzem a bizalmad, és sosem fogom elveszíteni újra. Annyira szeretlek, remélem, tudod - suttogta, mire elhúzódtam, így egy karnyújtásnyira volt tőlem. A vállára tettem a kezem, míg az övé a derekamon volt.
- Remélem, hogy ezt komolyan gondolod - néztem bele a csillogó kék szemeibe.
- Bebizonyítom, hidd el - kacsintott.
- Ha! Fura, ha kacsintasz - kuncogtam.
- Én jövök - éljenzett Liam. Megpróbáltam kiszabadulni Niall öleléséből, és megölelni Liamet, de Niall szorított a fogásán.
- Ez most komoly? - vontam fel a szemöldököm.
- Igen.
- Jó, akkor mindkettőtöket megölellek - fonta körénk karjait Liam.
- Oké, most már engedjétek el, mert meg akarom ölelni a húgom - szólalt meg Louis komolyan, de hallottam a humort a hangján.
- Ugh - morogta Liam és Niall egyszerre, mire én elnevettem magam. Louis azonnal karjai közé vont.
- Köszi, hogy eljöttél, és hogy nem voltál mérges, amiért hazudtam, hogy nem jön Harry és Emily. Dühösnek kellett volna lenned, és behúzhattál volna egyet, vagy valami, de nem tetted. Ezért hálás vagyok - suttogta.
- Még mindig megüthetlek, ha akarod - suttogtam vissza.
- Á, megvagyok. Tényleg örülök, hogy eljöttél, pedig minden okod megvolt rá, hogy ne - mondta. Elhúzódtam tőle, és felnéztem Louis-ra.
- Igazad van, de azért örülök is, hogy itt voltam. Legalábbis, azt hiszem - nevettem, mire ő is csatlakozott hozzám. Eleanor gyorsan megölelt, mielőtt elsétált. Ez aztán kínos volt, gondoltam.
- Akkor, most már megyek - mondtam, ahogy megfordultam és a folyosóra néztem.
- Kikísérünk - fogta meg a kezem Louis szorosan. Végigsétáltunk a folyosón a bejárati ajtó felé. Elővettem a kulcsaimat a táskámból, és megnyomtam a gombot, hogy feloldja a zárat az autómon.
- Majd még beszélünk - mosolyogtam rájuk, ahogy a vezetőülés oldalához sétáltam. Ezúttal figyeltem, hogy ne lépek egy kőre se. Kinyitottam az ajtót, és bemásztam az ülésre. Elindítottam a kocsit, majd lehúztam az ablakot, mielőtt becsatoltam a biztonsági övem. Felnéztem, láttam, hogy mindenki szomorú mosollyal áll, kivéve Harryt. Még mindig nem láttam a reggel óta. Azt hiszem, ez jó dolog, gondoltam magamban, miközben rükvercbe tettem az autót. Egy három pontot is megérő fordulást csináltam, mielőtt kinyújtottam a karom az ablakon és utoljára integettem, aztán elhajtottam.
Harry szemszöge
Felkeltem, és az órára néztem. Dél volt. Kiugrottam az ágyból és lefutottam.
- Már elment, Harry - mondta Perrie lehangoltan.
- Elaludtam, esküszöm, nem akarattal maradtam fent, hogy ne köszönjek el tőle - mondtam.
- Elhiszem. Megyek és felöltözöm. Mind elmegyünk ebédelni - mosolygott rám. Lesütöttem a szemem és most döbbentem rá, hogy csak a bokszer van rajtam.
- Oké - mosolyodtam el, mielőtt visszamentem az emeletre.
Nem hiszem el, hogy nem tudtam elköszönni Annától.