Fordított szavak és hazugságok

III. évad // 10. rész

Anna szemszöge
Hét hónapos terhesen a hasam már óriásira nőtt, és a lábaim olyannyira bedagadtak, hogy alig bírok járni. Eddig a terhességem elviselhető volt, leszámítva az őrült hormonjaimat és a folyamatos fáradságot. Az ikrek egészségesek, és mindketten nőnek, amiért hálás vagyok. Sokkal kevésbé stresszelek, mióta Harry betartja a szavát és egy időre félretette az albumot. Most már ő készíti el a reggelit és a vacsorát a srácoknak, minden nap. Bár én csinálom meg az ebédet, tehát hasznosnak érzem magam. Míg a gyerekek suliban vannak, Harryvel a munkánkra koncentrálunk, de amint hazaérnek, csak rájuk figyelünk.
Az elmúlt héten Harry a gyerekszobán dolgozott. Bármennyire is szeretnék neki segíteni, az orvos ágynyugalomra ítélt, hogy ne kelljen bent feküdnöm a kórházban. Az egyetlen alkalom, mikor kikelhetek az ágyból, az az, hogyha zuhanyoznom kell vagy pisilnem. A földszintre is lemehetek, hogy vacsorázzak a többiekkel, de amúgy pihennem kell. Nagyon utálom, de nem akarok bekerülni a kórházba még, úgyhogy el kell viselnem.
- Anna, nem bánod, ha Zayn átjön és besegít a gyerekszobával? - kérdezte Harry, amint belépett a szobánkba.
- Miért bánnám? - kérdeztem vissza kíváncsian.
- Nem tudom, csak gondoltam, biztosra megyek - vonta meg a vállát.
- Ó, nos, amúgy is csak tévézek - mosolyogtam rá. - De küldd be, hogy köszönhessek neki - tettem hozzá. Már jó ideje, hogy láttam Zaynt, mivel nem szabadott elhagynom a házat.
- Beküldöm. Kiálts, ha szükséged van valamire - mosolygott Harry.
Pár órával később már hallottam Zaynt és Harryt beszélgetni a gyerekszobában, mivel az nem volt messze a mi hálónktól. Be kell vallanom, hiányozik, hogy állandóan itt legyenek a fiúk. A barátságuk mindig megmosolyogtatott. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom és felfrissítem magam. Óvatosan felkeltem az ágyból és a fürdő felé totyogtam. Mikor beléptem a helyiségbe, becsuktam az ajtót magam mögött és levettem a ruhámat. Megnyitottam a csapot, és vártam, hogy a víz felmelegedjen, mielőtt beléptem a zuhanyzóba. A hajamat kezdtem mosni, mikor apró görcsöket éreztem a hasamban. Nem foglalkoztam velük, tudván, hogy valószínűleg csak gázok, úgyhogy tovább zuhanyoztam.
Harry szemszöge
- Szóval, hogy érzi magát? - kérdezte Zayn. Éppen néhány függönyt akasztottunk fel a bölcső felé, hogy baldachinos ágyat csináljunk.
- Megvan. Tudom, hogy elege van az ágynyugalomból, de a babák miatt elviseli - mosolyogtam.
- Most már izgatottabb az ikrek miatt, mint először volt? - kérdezte csendesen.
- Igen, az. Örülök, hogy már nem engem okol azért, hogy ikrekkel lett terhes. Szerintem csak megijedt, főleg, mikor nyilvánosságra került, hogy ikreket vár, meg miegyéb - hadartam.
- Igen. Úgy értem, már van négy gyereketek, és már majdnem negyven évesek vagytok. Megértem, miért borult ki két új miatt - válaszolta Zayn.
- Mikor belegondoltam az ő helyzetébe, akkor jöttem rá, mitől akadt ki annyira. Az sem segített, hogy az orvos azt mondta, rengeteg komplikáció merülhet fel, mivel idősebb és két gyereket is vár - sóhajtottam.
- Szerencse, hogy annál nagyobb baja nem volt, minthogy ágynyugalmat javasoltak neki.
- Utálom. Most még jól kezeli, de biztos vagyok benne, hogy ez nem fog sokáig tartani - mondtam.
- Szerintem mindannyian megőrülnék, ha olyan sokáig kellene ágyban maradnunk, mint neki - felelte Zayn.
- Na, rakjuk fel ezeket a függönyöket, hogy betehessük a bölcsőbe a matracot. - Előbb-utóbb tényleg be kell fejeznem ezt a gyerekszobát, hogy ne az utolsó hónapban kelljen kapkodnom.
Egy órával később a bölcsőt felállítottuk, és készen álltunk az ikrek fogadására. Nem akartam átesni a ló túloldalára, és az egész szobát rózsaszínre festeni, ezért a krém és pasztell rózsaszín színeket választottam.
- Megyek és köszönök Annának, aztán indulok haza - jelentette be Zayn.
- Rendben. Köszi a segítséget. Csak mondd Annának, hogy még feltakarítok, és megyek, megnézem, hogy van - szóltam, mire Zayn bólintott és kiment a szobából.
Zayn szemszöge
Kisétáltam a gyerekszobából, és Anna és Harry szobája felé igyekeztem. Kopogtam az ajtón, mielőtt benyitottam. Meglepő, hogy Annát nem találni az ágyában. Körbenéztem, és láttam, hogy a fürdőszoba ajtaja résnyire ki van nyitva. Szólítottam, de nem válaszolt. Kopogtam az ajtón, de még mindig semmi válasz, úgyhogy kinyitottam. Anna eszméletlenül feküdt a földön, egy vértócsa közepén.
- Harry! - kiabáltam, és Anna mellé siettem, megpróbáltam felébreszteni. Nem sokkal később Harry viharzott be a helyiségbe.
- Anna - suttogta, mielőtt előkapta remegő kezekkel a telefonját és tárcsázta a mentőket. - Lélegzik? - kérdezte.
- Igen, de alig - mondtam idegesen.
- Nagyon sok vér van. Hét hónapos terhes... nem, mindössze hét hónapos - mondta Harry a telefonba. - Nemsokára itt lesznek - mondta, majd kissé arrébb lökött, hogy Anna mellett lehessen.
- Megyek és felhívom Perriet, megkérem, hogy jöjjön át vigyázni a srácaidra - mondtam, de lehet, hogy nem is volt sok értelme. Mindegy. Kimentem a szobából és tárcsáztam Perrie számát.
Anna szemszöge
Hallottam, ahogy Harry beszél, de nem értettem, mit mond. El akarom mondani neki, hogy nagyon fáj a hasam, és hogy alig kapok levegőt, de nem tudom. Annyira félek, hogy valami baja van a babáknak. Harry mondott valamit, aztán felemelnek. Miután nem érzek és hallok semmit, sötétség lett úrrá rajtam.
~ * ~
- Anna? Istenem, ébredj már fel - könyörög egy rekedt hang. - Fontos lenne, hogy felébredj. Harry ki fog borulni, ha nem kelsz fel hamarosan - mondta ugyanaz a személy. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de nem sikerült. Tovább próbálkoztam, míg végül sikerült. Louis ült az ágyam mellet, a szemei felpuffadtak.
Köbe néztem, és megállapítottam, hogy egy kórházi szobában vagyok.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Louis.
- A hasam iszonyatosan fáj. Ó, Istenem, a babák. Jól vannak? - pánikoltam, mire lesütötte a szemét az ölére. A szívem egyre hevesebben vert, és a gép is gyorsan kezdett pityegni. - Louis, miért vagyok itt? Mi történt? - kérdeztem, mikor nem válaszolt.
- Hadd hívjam az orvost - mondta, majd felállt és kiment a szobából.
- Louis, hol van Harry? - kérdeztem, mikor visszajött.
- Mindjárt itt lesz - felelte.
- Szia, Anna, hogy érzed magad? - kérdezte a férfi, akin fehér köpeny volt.
- Szarul. Mondja meg, miért vagyok itt, és hol vannak a gyerekeim - követeltem.
- Placenta leválásod volt, ami azt jelenti, hogy a placentád elkülönült a méhedtől. Császármetszést kellett végrehajtanunk - magyarázta meg az orvos.
- De az túl korai. Jól vannak? - pánikoltam ismét. Csak hét hónapos terhes voltam, a babák még nem fejlődtek ki teljesen.
- Jelenleg stabilak, de még sokat kell nőniük. Mindketten inkubátorban vannak, és oxigénre kötöttük őket. A férjed velük van - mondta az orvos.
- Eleanor majd felváltja, és akkor idejön - tette hozzá Louis.
- És én jól vagyok? - kérdeztem pár perccel később, miután feldolgoztam a tényt, hogy a gyerekeim az életükért harcolnak.
- Stabil vagy. Bár párszor majdnem elvesztettünk, mert rengeteg vért veszítettél, és mert császármetszést kellett végrehajtanunk. Nagy sokk érte a tested. És azt gondoljuk, hogy miután otthon elájultál, beütötted a fejed, mert közepes agyrázkódásod van. Majd...
- Anna, Istenem, bébi, annyira aggódtam. Jól vagy? - rontott be Harry, félbeszakítva az orvost. Odasietett hozzám, és össze-vissza csókolgatta az arcom.
- Én jól vagyok, és a lányok? - kérdeztem.
- Erősek, mint az anyjuk - mosolygott le rám.
- Meddig kell itt lenniük? - fordultam az orvos felé.
- Sajnos még két hónapig, akár két és fél hónapig is.
- Rendben. És nekem mennyi ideig kell még itt lennem? - Harry leült mellém az ágyra, és szorosan fogta a kezemet.
- Legalább még egy hétig, de több ideig is eltarthat. Csak azon múlik, milyen gyorsan gyógyulsz - válaszolta az orvos.
- Hogy érti, hogy „még"? - Összezavarodtam.
- Öt napig voltál eszméletlen - felelte Harry az orvos helyett.
- Mikor láthatom őket?
- Szerzek egy nővért, és majd ő elvisz a lányokhoz - mondta az orvos, mire csak bólintottam és Harry vállának támasztottam a fejem. - Ha bármire szükséged van, tudasd velem - közölte az orvos, majd kiment a szobából.
- Emlékszel, mi történt? - szólalt meg Louis.
- Nem igazán. Épp zuhanyoztam és éreztem, hogy görcsölök, de nem gondoltam, hogy komolyabb lenne. Mikor kiléptem a zuhanyzóból, felvettem Harry egyik pólóját, és ez az utolsó emlékem.
- Zayn talált rád eszméletlenül a padlón, körülötted pedig egy tócsa vér. Míg zuhanyoztál, nem véreztél? - kérdezte Harry.
- Nem, mert akkor szóltam volna - mondtam őszintén. - Jól lesznek? - utaltam az ikrekre.
- Mint mondtam, erősek, akár az anyjuk, úgyhogy nem lesz semmi bajuk.
- Ráadásul, az én unokahúgaim - tette hozzá Louis.
- Készen állsz, hogy meglátogasd a gyerekeket? - jelent meg a szobában egy nővér, és egy üres kerekesszéket tolt maga előtt.
- Igen - feleltem gyengén. Annyira ideges vagyok, hogy láthatom őket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kicsik.
- Nos, akkor látogassuk meg őket - mosolygott rám. Bólintottam és néztem, ahogy Harry feláll az ágyról és elmegy Louishoz. A nővér lesegített az ágyról, és a fájdalom elviselhetetlen volt. Még akkor is, mikor a babák felé mentünk, nagyon fájt a hasam, és nem csak a császármetszés miatt. Mikor odaértünk, Harry tolt oda a lányokhoz. Eleanor meglátott minket, és sírva fakadt, mikor odajött hozzám.
- Annyira örülök, hogy jól vagy. Azt hittem, hogy elveszítünk - sírt.
- Itt vagyok, és nem megyek sehova - mosolyogtam rá.
- Helyes, mert Harry kész roncs volt - suttogta.
- Egész végig itt volt? - kérdeztem tőle, míg Harry elment, hogy hozzon nekem kesztyűt és köpenyt.
- Igen, csak zuhanyozni ment haza, és hogy megnézze, viselkednek-e a srácok - válaszolta.
- Jól vannak?
- Mind aggódnak érted és az ikrek miatt, de jól vannak - mosolygott rám Eleanor.
- Tessék - jött vissza Harry, és felém nyújtott egy pár kesztyűt, amit fel kellett vennem.
- Magatokra hagyunk benneteket - mondta El, és elsétált, megragadta Louis kezét és kiráncigálta a szobából. Miután felvettem a kesztyűket, Harry odatolt az ikrekhez. Sírva fakadtam abban a pillanatban, hogy megláttam őket. Annyira kicsik és törékenyek voltak.
- Úgy érzem, hogy kudarcot vallottam - szipogtam.
- Mi? - ocsúdott fel Harry, döbbenten.
- Nem tudtam rendesen kihordani őket. Az én hibám, hogy ott vannak - zokogtam.
- Nem a te hibád - jelentette ki határozottan. - Anna, kérlek, ne hibáztasd magad. Már nőnek - tette hozzá Harry, míg betettem a kezem az egyik inkubátorba, hogy megérintsem a kislányom kezét. - El kellene neveznünk őket - tette hozzá, mire bólintottam, bár nem tudtam most erre koncentrálni.
Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy egészségesek.
- Köszönöm, hogy nem hagytál el - mondta a semmiből Harry. Felnéztem rá, és láttam, hogy könnyes a szeme.
- Sosem tudnálak elhagyni - mondtam.
- Akkor jó, mert nem tudnám elképzelni nélküled az életem.
- Nem is kell. - Elmosolyodott, és lehajolt, hogy megcsókolja a homlokom.