Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 28. rész

Anna szemszöge
Egy hónapja, hogy turnézni kezdtem a One Directionnel. Szerelmes lettem a munkámba, és a csodálatos emberekbe, akikkel dolgozom. Louis-val tényleg közel kerültünk egymáshoz, azóta az éjszaka óta, hogy elvitt az ágyamba, miután együtt töltöttük a napot a yachton. Louis kérdőre vont, hogy emlékszem-e mit mondtam neki. Azt válaszoltam, hogy csak akkor mondom valakinek, hogy szeretem, ha komolyan is gondolom. Nem használom ezt a szót gyakran. A szívemet melegség töltötte el, mikor ő is azt mondta, hogy szeret. Az elmúlt egy hónapban tényleg elkezdtem úgy tekinteni Louisra, mintha a bátyám lenne, és nem úgy, mint egy idegenre, nem is tudom, hogy magyarázzam meg.
Kaliforniában vagyunk, Los Angelesben két hétig. A fiúknak rengeteg megjelenésük és interjújuk van még a koncertek mellett. Tuti, hogy mindenki arra kíváncsi, mi van köztem és Harry között... Nos, csak barátok vagyunk, de elismerem, hogy mikor ketten vagyunk, folyton flörtölünk egymással. Megmondtam neki, hogy nem akarok elsietni semmit rengeteg ok miatt, és szerencsére ezt megértette. Louis még nem jött rá, hogy valami van közöttünk Harryvel, vagy legalábbis nem mondott semmit nekünk róla. Az egyetlen, aki esetleg gyaníthat valamit az Preston. Ezt is azért tudom, mert Harry elmondta, hogy a yachton érdeklődött felőlünk.
Ma szabadnapos vagyok, míg a fiúk rádió interjúznak Los Angelesben valahol. Caroline mondta, hogy nem szükséges mennem, mert a srácok egész nap ugyanabban a ruhában lesznek. Valahogy hálás voltam, hogy nem volt rám szükség, mert valami olyat akartam tenni ma, amiről a fiúk nem tudnak. Nem akartam, hogy nagy ügyet csináljanak belőle, és tudom, hogyha rájöttek volna a tervemre, nem hagynának magamra.
Kimentem a hotelszobámból, egy neon zöld topot viseltem szürke blézerrel, sötét farmer sorttal, és a fehér Converse cipőimmel. Kivasaltam a hajam és kiengedve hagytam. Úgy döntöttem, hogy feldobok egy kis sminket a szememre, tényleg csak annyit, hogy ne tűnjek nyúzottnak. Végigmentem a folyosón, míg meg nem álltam az ajtó előtt, amit kerestem. Felemeltem a remegő kezem és kopogtattam az ajtón, és nem is tartott sokáig, míg kinyitották.
- Anna? - mondta Eleanor teljesen ledöbbenve azon, hogy itt állok az ő és Louis szobája előtt, mikor tudom, hogy Louis nincs is itt. Még mindig a pizsamáját viselte.
- Azon gondolkoztam, hogy nem akarsz-e ebédelni és beszélgetni? - kérdeztem barátságosan. Ismét ledöbbenve nézett az ajánlatomra, de elmosolyodott és bólintott.
- Csak hadd öltözzek át. Gyere be, ha szeretnél - mondta, közben kezével befele intett. Bólintottam és besétáltam egyenesen egy székhez, majd leültem. Néztem őt, ahogy a bőröndjéhez sétált és kivett néhány ruhát.
- Kész vagy? - pár perccel később kérdezte Eleanor.
- Persze - bólintottam és felálltam.
- Amúgy, jól nézel ki - mosolygott rám.
- Köszi, te is csini vagy - viszonoztam a gesztust. Egy pár farmert viselt fehér inggel, amin fekete pöttyök vannak.
Nem tartott sokáig, hogy eljussunk az étteremig ebédelni. Volt egy aranyos kis hely az utca végén, ahol a hotelünk is volt.
- Szóval, miért akartál velem ebédelni? - kérdezte Eleanor, mikor leültünk.
- El akartam mondani, hogy elhiszem, hogy Daniellel nem csak azért akartatok barátkozni velem, hogy elmondjatok Louis-nak mindent, vagy mi - mondtam ki őszintén.
- Tényleg? - kérdezte, de próbálta izgatottságát leplezni.
- Igen. Nem könnyű megbíznom az emberekben, úgyhogy mikor megtudtam, hogy Louis a bátyám, úgy éreztem, hogy ez volt az egyetlen oka, amiért velem lógtatok - mondtam.
- Akkor, mi lenne, ha újrakezdenénk? Szia, Eleanor vagyok, és a bátyád briliáns barátnője is egyben - kacsintott rám, amitől elnevettem magam.
- Most már látom, hogy miért vagytok együtt. Mindkettőtök pokoli szemtelen - nevettem rajta.
- Hát, amit Louis-tól hallottam és a srácoktól, te is eléggé szemtelen vagy - vigyorgott rám.
- Sosem tagadtam.
~*~
Az ebéd valójában elég vicces volt. Tényleg megismertem Eleanort, és határozottam örülök, hogy Louis-val járnak. Nem mintha lenne beleszólásom, de akkor is. Ebéd után Eleanorral elmentünk vásárolgatni, mivel múlt héten kaptam meg a fizetésem, úgyhogy tudtam pénzt költeni. Amikor Zayn azt mondta, hogy meg fognak fizetni, nem számítottam rá, hogy ennyire. Ötezer font, az rengeteg. Sosem gondoltam volna, hogy ennyit fogok valaha is keresni egy hónap alatt, pláne nem egy gyakornoki állásért. Néhány még csak nem is fizet, és amelyik fizet is, az még a felét se ennek egy hónapra.
Eleanorral pár óráig vásároltunk, míg nem hívta fel Louis, hogy megkérdezze, merre vagyunk. Megkért, hogy menjünk vissza, mert legalább együtt vacsorázhatnánk valahol. Eleanor szerint Louis ledöbbent, hogy együtt lógunk, amin jót nevettem. Most liftezünk fel az emeletünkre.
- Nos, örülök, hogy ismét barátok vagyunk - mondta Eleanor, mikor kinyílt a lift ajtaja.
- Én is - mosolyogtam.
- Nézzenek oda, mi van itt - vigyorgott Harry ránk. Szó szerint a liftajtó előtt állt.
- Néha ijesztő vagy, Styles - nevetett Eleanor, mikor kiszálltunk a liftből.
- Nem vagyok. Én csak, umm... - dadogott Harry, fogalma se volt, hogy mit mondjon. Nem tehettem róla, de nevettem, amiért kínos helyzetben volt. - Szóval akkor most beszéltek egymással? - mutogatott közöttünk. Tudom, hogy próbált témát terelni, úgyhogy most az egyszer, hagytam is neki. Eleanor rám nézett, arra várt, hogy válaszoljak a kérdésére.
- Igen, beszélünk - mosolyogtam Eleanorra.
- Jó, mert már nem bírnék még egyszer túlélni egy beszélgetést Louis-val, hogy hogyan szedjünk rá titeket, hogy egymáshoz szóljatok - forgatta a szemét Harry. Mi is ezt tettük Eleanorral, majd elindultunk a szobánk felé.
- Milyen udvariatlan. Hozzátok beszéltem - kuncogott Harry. Csak integettem neki, mielőtt elmentem a szobámba. Úgy döntöttem, hogy nem öltözöm át vacsira, csak felfrissítettem magam egy kicsit, mielőtt kimentem és beleütköztem valakibe. A nevetéséből már tudtam, hogy Harry az.
- Mindannyian megvagytok? - kérdezte Liam. Igent mondtunk neki és bólintottunk, mielőtt a lifthez mentünk. Paul nyitva tartotta az ajtókat, ahogy bezsúfolódtunk a kis helyiségbe. Sajnos egész úton a hátsó sarokban álltam, körülöttem pedig mindenki más. A mellkasom összeszorult és a szívem sebesen kezdett verni. Nem igazán éreztem jól magam kis helyeken sok emberrel. A legrosszabb része az volt, hogy a legfelső emeletem voltunk, úgyhogy még tizenkilenc emelet, mire kiszabadulhatok. Lehunytam a szemem és a fejemet a falnak döntöttem mögöttem. Próbáltam a légzésemre koncentrálni, egyenletesen venni a levegőt és csökkenteni a szívdobogásom. Összekulcsoltam remegő kezeimet magam mögött, így senki nem látta, hogy bepánikoltam. Kinyitottam a szemem, mikor valaki kezét éreztem meg az enyémeken, és összekulcsolta ujjainkat. Felnéztem, és láttam, hogy Harry egyenesen előre néz és mosolyog. Megszorította gyengéden a kezem és hüvelykujjával simogatta a csuklóm. Mosolyra jelent meg az arcomon, ahogy lehunytam a szemem megint, és arra koncentráltam, ahogy fogja a kezem. Nem is vettem észre, hogy mennyit segített lenyugodni, csak mikor kiszálltunk a liftből.
- Menjünk enni - éljenzett Niall. Harry elengedte a kezem és azonnal hiányzott a meleg érintése. El kell ismernem, amikor hozzám ér, végigfut a bőrömön egyfajta elektromosság, és a bőröm bizsereg ott, ahol megérintett. Még sosem éreztem ilyet ez előtt, és hazudnék, ha azt mondanám, ez nem ijesztett meg.
- Köszönöm - suttogtam neki, ahogy követtük a többieket kifele a hotelból.
- Bármikor - válaszolta.
- Paul küldött, hogy álljak mellettetek, ahogy elsétálunk a rajongók mellett - mosolygott rám Liam. Most már Liam és Harry között álltam szendvicsben, ahogy besétáltunk rajongók és paparazzók tömegébe. Az elmúlt egy hónapban már hozzászoktam a negatív megjegyzésekhez a fiúk úgynevezett rajongóitól. Nem fogok hazudni és azt mondani, hogy nem voltak bántóak, de megtanultam, hogy ez mind csak a féltékenység miatt van.
Beszálltunk a kisbuszba, és Paul vezetni kezdett, amilyen gyorsan és biztonságosan tudott az étterem felé. Mikor megérkeztünk, a hátsó bejárathoz kísértek, majd egy privát szobába. Mindannyian leültünk, én Harry és Zayn közé kerültem.
A vacsora alatt többször rajtakaptam Harryt, hogy engem bámul, vagy lazán a lábaimra tette kezét az asztal alatt. Szerencsére volt asztalterítő, úgyhogy senki nem látta, ahogy hozzám ér. Nem tudom, miért, de Harry volt azon kevés férfiak egyike, akik hozzám érhettek és nem hátráltam meg, vagy éreztem volna magam kényelmetlenül.
Most a hotelban az ágyamon ülök, és krémet teszek a lábaimra. Mindenki, kivéve Harryt és engem, úgy döntöttek, hogy elmennek valami klubba ma este. Nagyon fáradt voltam, és valamiért nem is éreztem magam jól. Niallel ugyanazt a kaját ettük, de ő jól volt, úgyhogy legalább tudom, hogy nem ételmérgezés vagy valami ilyesmi. Felvettem a sortomat és egy laza pólót. Miután bekrémeztem a lábam, hallottam, hogy valaki kopogott. Elsétáltam az ajtóig, ahol megláttam egy darab papírt betolva az alatt. Mosolyogtam magamban, ahogy kinyitottam a levelet. Ó, bárcsak Harrytől lett volna, de leesett a kezemből a földre.
Megpróbálhatod és elmenekülhetsz, de mindig meg foglak találni - Apa
A szívem összeszorult és pánikolni kezdtem. Kinéztem a kukucskálón, de semmit nem láttam, ezért lassan kinyitottam az ajtót. Elnéztem mindkét folyosó végének az irányába, de nem láttam senkit. Kifutottam, bezártam magam mögött az ajtót és egyenesen Harryhez mentem. Ütni kezdtem az ajtót.
- Harry! Kérlek, nyisd ki az ajtót - könyörögtem. Hallottam, hogy valaki megköszörüli a torkát a jobb oldalamon, és ekkor láttam meg őt.
- Harry! - kiabáltam, ahogy továbbra is az ajtót ütöttem.
- Mi a... - mondta, ahogy kinyitotta az ajtót, de félbeszakítottam azzal, hogy betoltam a szobába és becsuktam magam mögött minden zárat, mielőtt belevetettem magam Harry karjaiba és sírni kezdtem. Tudtam, hogy Harry kissé hátrahőkölt, de csak még erősebben szorítottam magamhoz.
- Anna, mi történt? Mi a baj? - kérdezte. A fejem ráztam. Annyira sírtam, hogy alig tudtam levegőt venni, nem hogy beszélni. Hallottam, hogy valaki halkan kopogtat Harry ajtaján, mire ledermedtem.
- Meg kéne nézni, hogy ki az - húzódott el tőlem alig észrevehetően Harry.
- Harry, n-nem nyithatod k-ki az a-ajtót - dadogtam sírva.
- Ki van odakint? - kérdezte, most már aggódva.
- Az apám - válaszoltam remegve, mire a mellkasához húzott és szorosan tartott, amíg továbbra is sírtam.