Fordított szavak és hazugságok

II. évad // 25. rész

Louis szemszöge
Mind utáljuk azt, hogy Anna nem beszél hozzánk. Vagy megrázza a fejét, vagy fel-le fordítja a hüvelykujját válaszképp. Idegesítő. Persze, szerencsések vagyunk, hogy kommunikál velünk, legalábbis a korház orvosai szerint, de szükségem van, hogy azt mondja, jól van, és ne csak utaljon rá.
- Huszonnégy órája stabil az állapota, úgyhogy ma hazamehet - mosolygott rám Dr. Ryan, mire viszonoztam a gesztusát és megköszöntem neki.
- Menjünk és mondjuk el neki is - szólt Eleanor, mire megfogtam a kezét, majd Anna szobájához mentünk. Csak Eleanorral vagyok itt. Párokban jöttünk be mindig, hogy ne terheljük le Annát. Az első éjjel mind itt voltunk, és látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát a sok tekintet miatt, ami rászegült.
- Szia, húgi. Nem fogod elhinni. Ma hazajöhetsz - mosolyogtam szélesen Annára. Három napja a kórházban feküdt, és holnap hivatalosan is karácsony van, illetve az én szülinapom.
Anna nem válaszolt, vagy tett semmi, csak pislogott és a plafonra emelte tekintetét. A jobb szeme még mindig nagyon be volt dagadva, de a baloldalon már lement a duzzanat.
- Azt találtam ki, hogy velem maradhatnál, míg nem tudod rendesen ellátni magad, aztán pedig visszamehetsz a lakásodba - mondtam neki, mikor odaértem az ágyához. Most sem válaszolt semmit, csak megvonta a vállát és továbbra is a plafonra bámult. - Joey üdvözöl és üzeni, hogy szeret. Nem tudott korábban eljönni a munkából, most meg nem talál egy járatot sem - folytattam szomorúan. Biztos vagyok benne, hogy Anna látni akarja Joeyt. Max a minap beugrott és itt volt Annával, míg a srácokkal és Simonnal kisebb sajtótájékoztatót tartottunk, és megköszöntük a megértésüket, amiért törölték pár megjelenésünket az elmúlt hetekben.
- Jól van, Miss Austin, hadd öltöztessünk fel és elkezdjük kitölteni a zárójelentésed, hogy hazamehess - éljenzett egy nővér, amikor belépett a szobába.
- Megyek és felhívom a srácokat. Mindjárt visszajövök - mondtam Eleanornak, mire elmosolyodott és bólintott. Kimentem a szobából és elsőnek Harryt tárcsáztam.
- Halló? - szólt bele a telefonba rekedten.
- Louis vagyok. Felébresztettelek? - kérdeztem, mert kábé már délután volt.
- Jól van? Történt valami? - kezdett Harry pánikolni.
- Jól van, valójában, hamarosan elbocsátják. Csak neked akartam elmondani először. A lakásomra viszem, ha akarsz, ott találkozhatunk. Egy órán belül szerintem indulunk.
- Ott leszek. Felhívom a többieket - mondta Harry, mielőtt bontotta a vonalat.
- Hát, az is megteszi - vontam vállat. Elfordultam, és láttam, ahogy Eleanor felém siet. Mielőtt rákérdezhettem volna, a mellkasomra borult és a karját körém font annyira, hogy nem kaptam levegőt.
- Mi a baj? Mi történt? - kérdeztem, miközben könnyeitől nedves lett a pólóm.
- A-a t-teste zúzódásokkal v-van borítva - dadogta. Szorosabban fogtam magamhoz és a haját kezdtem simogatni. Pár perccel később lenyugodott és elhúzódott. - Undorító, hogy valaki ilyet tett vele. Nem hinném, hogy van olyan része a testének, amin nincs zúzódás - mondta, mire bénán bólintottam egyetértően. Mind tudtuk, hogy Anna karja, arca és lábai így néznek ki, de az, hogy Eleanor ennyire feldúlt lett, tudtam, hogy a többi testrésze sem néz ki szebben.
- Sajnálom, én csak...
- Semmi baj. Én is így reagáltam volna. Látta, ahogy kifutottál? - szakítottam félbe idegesen. Anna nem látta magát, mióta kórházba került, ezért fogalma se volt, hogy nézett ki.
- Nem, annyit mondtam, hogy megkereslek téged - válaszolta, mire a mellkasomra vontam.
Anna szemszöge
Éppen egy kicseszett kerekesszékben ülök a liftben Louis-val és Eleanorral. Harminc perce jöttünk el a kórházból. Louis rám terített egy nagy pokrócot, ahogy a kocsijához vitt, így senki nem tudott rólam képet készíteni.
DING!
- Gyerünk, menjünk ágyba, mert tudom, hogy kimerült vagy - mondta, ahogy a liftajtók kinyíltak. Lehunytam a szemem és betolt a lakásába. Tudtam, hogy mindenki ott fog várni rám, pedig most senkivel sem akarok találkozni. Először minden rendben volt, de most már azt akartam, hogy magamra hagyjanak. Sosem teljesedett be ez a kívánságom.
- A lenti vendégszobában leszel, így nem kell aggódnunk amiatt, hogy lépcsőzz - jelentette be Louis, mikor kinyitotta az ajtót. Arra eszméltem fel, hogy mindenki ott van, üdvözöl, pont ahogy számítottam rá.
- Anna! - sikoltották a húgaim, mire összerezzentem. A fejem még mindig iszonyatosan fájt a hangos zajok miatt.
- Mondtam, hogy ne legyetek ennyire hangosak - szidta le őket anya. Mind motyogtak egy bocsánatot, mielőtt odajöttek hozzám és óvatosan megpuszilták az arcom.
- Elviszem a szobájába - mondta Harry. Finoman eltolta Louist, elvitt, és hallottam, ahogy a többiek Harryn nevetnek. Miután betolt a szobába, bezárta maga után az ajtót, és a szívem azonnal gyorsabban kezdett verni. - Gyere, feküdj le. Um, felvegyelek, vagy...? - kérdezte bizonytalanul Harry, nem tudván, hogy mit csináljon most.
Lassan felálltam és finoman megfogta az oldalam, hogy egyensúlyban maradjak. Ugrottam pár lépésnyit az ágyhoz, aztán megfordultam és leültem. Harry segített feltenni a lábaimat az ágyra, majd miután elhelyezkedtem, hozott egy takarót és párnát.
- Nem bánod, ha beszélek hozzá? - kérdezte vonakodva, mire megráztam a fejem. Megveregettem a helyet magam mellett, elmosolyodott és leült. - Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy valaha is megkértelek, hogy gyere el arra a családi vacsorára. Csak azt akartam, hogy lássák, nem csaltál meg, és hogy megbízhatnak benned. Így talán fontolóra vetted volna, hogy újra járj velem. Önző voltam és ezért cserébe nagyon megsérültél, és ezt nagyon sajnálom - mondta pár perc csönd után.
- Nem a te hibád, úgyhogy ne mondogasd ezt. Így is megtették volna, tökmindegy. Nem mondtam volna igent a vacsorára, ha nem akartam volna elmenni. Én is szeretném, ha ismét kedvelnének engem, Harry - szólaltam meg rekedt hanggal. Olyan régen beszéltem, hogy a hangom száraz és reszelős lett.
- Istenem, hiányzott már a hangod - mondta, miután túljutott a sokkon, hogy ismét beszélek.
- Ha megszólaltam, csak még jobban bántott. Nagyon féltem, Harry. Azt hittem, hogy meg fognak ölni. - Végre hagytam, hogy megtörjek. Nem tudom, miért, de hallani, ahogy Harry magát hibáztatja csak olaj volt a tűzre. Utálom, amiért magát emészti.
- Értem. Bárcsak megmenthettelek volna - mondta, miután pár könnycsepp gördült végig arcán.
- Többet tettél, mint azt gondolnád - suttogtam. Harry felvont szemöldökkel nézett rám, majd bólintott, hogy folytassam. - Minden éjjel elképzeltem, ahogy tartasz a karjaidban és énekelsz, amíg el nem alszom. Miattad maradtam életben, mert haza akartam jönni, hogy elmondjam, még mindig szeretlek és veled akarok lenni. Magadat hibáztatod, amiért elrabolnak, de ha te nem lennél, akkor most nem élnék - vallottam be, mert úgy éreztem, hogy erről tudnia kell.
- Még mindig szeretsz? - kérdezte ledöbbenve.
- Harry, soha nem volt olyan, hogy ne szerettelek volna - válaszoltam röviden.
- Én megpróbáltam, de én sem tudtalak nem szeretni - kuncogott halkan.
- De kérlek, ne emészd magad, mert nem bírom elviselni. Ezt megmondhatod a többieknek is - mondtam, mire bólintott és játszadozni kezdett a kiszabadult hajtincseimmel. Lehunytam a szemem és dúdolni kezdtem egy ismerős dallamot, a Just The Way You Are számot Bruno Marstól. Percek múlva békésen aludtam, ami már hetek óta nem volt jellemző.
Louis szemszöge
Mind kint álltunk Anna szobája előtt és hallgattuk, ahogy Harryvel beszélnek. Nem hallottunk sok mindent, csak sejtésünk volt, hogy miről lehet szó. Jó volt végre hallani a hangját, de utálom, hogy nem én velem, hanem Harryvel beszélt először. Nem vagyok mérges, azt hiszem, inkább féltékeny. Főleg, mivel Harry volt az, aki miatt túlélte ezt a két hetet.
- Mozgás - suttogta Niall, mire mind visszarohantunk a nappaliba és vártunk, hogy Harry kijöjjön Anna szobájából.
- Hát, megszólalt - próbált mosolyogni.
- Á, tudjuk, hallgatóztunk - vigyorgott Zayn, mi pedig játékosan rápillantottunk felvont szemöldökkel. - Mi az? - kérdezte. A szemünket forgattuk és Harryre néztünk.
- Alszik - mosolygott.
- Örülök, hogy legalább veled beszél - szólalt meg anya.
- De azt is tudjuk, hogy miért nem beszélt eddig - tette hozzá Liam.
- Igen, a helyében én se akarnék beszélni - jegyezte meg Eleanor.
- Louis, mivel Anna itthon van, nem akarsz csinálni valamit a szülinapodon holnap? - kérdezte anya.
- Talán, csak azokkal, akik itt vannak. Nem akarom Annát ezzel stresszelni, és hogy őszinte legyek, nem vagyok bulizós kedvemben - vallottam be. Úgy éreztem, azt kéne megünnepelni, hogy Anna itthon van, nem az én szülinapomat.
- Akar valaki holnap elmenni még utoljára bevásárolni karácsonyi ajándékokat? - kérdezte Anne.
- Igen, én be akarok szerezni pár dolgot - mondta Harry, mire ránéztem és felvontam a szemöldököm. Megvonta a vállát, mielőtt elment a konyhába. Lazán mentem utána.
- Mit akarsz beszerezni? Hetekkel ezelőtt mindent megvettünk - mondtam.
- Annának akarok venni valamit - vallotta be félénken.
- Mit fogsz neki venni? Már vettél egy táskát, amit naphosszat bámult még régebben.
- Úgy érzem, hogy valami személyesebb is kell - magyarázta.
- Nézd, Haz, szeretném, ha újra összejönnétek, de tudjuk, hogy Anna el fog lökni magától, ha túlzásokba esel. Ne ijeszd el azzal, hogy gyorsra veszed a tempót - tanácsoltam neki. Harry vett egy mély lélegzetet, majd válaszolt:
- Tudom, csak venni akarok neki valamit, hogy mindig vele legyek, nem számít, merre vagyok fizikailag.
- Csak rendezd le egyszerűen és ne vegyél drága holmit, mert el fogja utasítani - kuncogtam.
- Már gondoltam is valami - vigyorgott.
- Ó, Istenem - nevettem el magam.