Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 6. rész

Anna szemszöge (Egy héttel később...)
Már egy hete, hogy Joey kiabált velem. A rá következő napon bocsánatot is kért, bár még mindig próbál rávenni arra, hogy kiruccanjunk egy este. És már egy hete annak is, hogy Harry Styles-val ebédeltem. Nem láttam őt, vagy a One Direction bármely tagját azóta, de Eleanorral és Daniellel találkoztam. Párszor elmentünk ebédelni. Mindketten nagyon aranyos lányok, de valamiért elég kíváncsiak az életemre. Már kezdi túllépni a „csak jobban megismerjük egymás" határait, ha ennek egyáltalán van értelme. Próbáltak rávenni arra egyik este, hogy menjünk el valami klubba, de általában túl fáradt voltam a suli miatt egy ilyen kiruccanáshoz. Akármikor nemet mondtam, nagyon csalódottnak tűntek, mint amilyen egy normális reakció lenne.
Valaki folyamatosan csenget a lakásba, amitől nem tudok aludni. Kimászom az ágyból, keresztül egy pulcsin, és lassan a bejárati ajtóhoz megyek. Ahogy elhaladtam a konyha mellett, észrevettem, hogy már reggel kilenc van. Ugh, ki lehet itt ilyenkor, gondoltam magamban. A bejárati ajtónál belenéztem a kukucskálóba, és megláttam Maxet egy bazi nagy mosollyal az arcán ott állni. Kinyitottam az ajtót...
- Mi van? - csattantam rá. Hétvége volt, és semmi mást nem akartam, csak aludni.
- Neked is jó reggelt - mondta, miközben beengedte magát a lakásba. - Hol van Joey? - kérdezte.
- Dolgozik. Egész hétvégén dolgoznia kell... Hál' Istennek - mondtam, bár az utolsó mondatot már halkabban.
- Miért mondod, hogy hál' Istennek? - kérdezte zavartan.
- Az utóbbi időben Joey az agyamra megy, hogy állandóan ki akar rángatni, mikor nincs kedvem hozzá. Nem akarok valami felvágós vacsorára menni, vagy egy klubba. Inkább ülök itthon a melegítőmben és nézem a tévét - mondtam őszintén. Odasétáltam a kanapéhoz és leültem, majd a lábaimra húztam a takarót.
- Hát, talán elmehetnél vele egyszer, csak hogy végre befogja egy ideig - mondta Max, miközben leült egy székre velem szembe.
- Bármennyire is jó ötlet, nem hiszem, hogy szeretném. Ha hétvégén napközben akar velem lógni, nagy eséllyel mennék vele. Úgy értem, annyira nem hoz lázba az éjszakai élet. Minden híresség ott van, ami azt jelenti, hogy a paparazzi is, és utálom, hogy ki kell kerülni őket.
- A lesifotósok nem miattad vannak ott, úgyhogy mit érdekel az téged? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Tudom, te idióta. Csak utálom a nagy tömeget kis helyeken, és mindenki körül legyeskednek, akit híresnek gondolnak - mondtam. Klausztrofóbiás leszek kisebb helyeken. Egyszerűen idegessé válok, amikor egy tömeg áll körül. Tudom, hogy ez zavaros, de nem olyan egyszerű elmagyarázni.
- De nem kell az ismertebb klubokba menned - mondta Max, mintha ez elég egyértelmű lenne.
- Igen, akkor menjek el egy klubba és kockáztassam azt, hogy megerőszakolnak vagy esetleg megtámadnak... Nem hinném - bámultam rá.
- Ó, erre nem gondoltam. Mindegy, akkor miért nem lógsz vele csak egyszer? Ő az unokabátyád, és próbál veled több időt tölteni - mosolygott rám.
- Jó, majd megmondom neki, hogy jövő szombaton elmehetünk egy klubba vagy vacsorázni, bármit is akar csinálni - mosolyodtam el.
- Ez a beszéd, na, most menj öltözni, mert bemegyünk a városba.
- Miután jól láthatóan nincs más választásom, adj harminc percet, hogy elkészüljek - morogtam, és elindultam a szobám felé.
Amikor a szobámhoz értem, egyenesen a szekrényhez mentem. Tegnap éjjel már lezuhanyoztam, mivel a suli utáni edzés izzasztó volt. A szekrénynél valami jó összeállítás után kutattam, ami illik bármihez, amit Max tervezett mára. Kivettem egy fekete Harley Davidson-os pólót, egy pár fekete harisnyát, és egy pár farmer sortot. Az ágyra kiterítettem a ruhákat, mielőtt a fürdőbe mentem volna, hogy megcsináljam a hajam és a sminkem. A hajam természetesen egyenes volt, úgyhogy csak megfésültem. Nem volt kedvem semmilyen sminket felrakni ma, csak egy kevés alapozót és egy kis tust. Visszamentem az ágyhoz és felöltöztem, azután pedig felvettem egy pár fűzős csizmát és pár nyakláncot. Elvettem a telefonom és a pénztárcám, és lementem Maxhez.
- Jól nézel ma ki - kacsintott felém Max. Megráztam a fejem és a szemem forgattam. Maxnek és nekem valami fura kapcsolatunk volt, legjobb barátok, akik mindig flörtölnek, de ez nem jelentette azt, hogy kavarunk is egymással. Bár amióta nyilvános helyeken is „flörtölünk", azóta majdnem mindenki azt gondolja, hogy járunk, mikor határozottan nincs így.
- Kösz. És most, hova a francba megyünk? - kérdeztem.
- Hát, gondoltam, veszünk kaját, aztán elmegyünk a parkba, tudod, ahol sosincs senki - mondta, mire bólintottam. Pontosan tudtam, melyik parkról beszélt. Nem tudom, miért nem megy oda soha senki, mert a park maga nagyon szép volt és az egyik legbiztonságosabb hely Londonban. Azt hiszem, az emberek jobban kedvelik az olyan helyeket, ahol van játszótér és tó is.
~ * ~
Maxszel már itt vagyunk egy pár órája a parkban. Előbb fejeztük be az ebédet, mivel úgy döntöttünk, hogy a mai reggelit kihagyjuk. Max hozott paplant is, amin feküdtünk az eget bámulva. Ez egy jó példa arra, hogy miért hiszik azt az emberek, hogy járunk. Kissé hideg van kint, és mindketten eléggé fázósak vagyunk, Max jelenléte pedig kellemes.
- Gondolkoztál-e már azon, hogy egyedül leszel-e a hátralévő életedben? - kérdezte hirtelen Max. - Nem mintha azt mondanám, hogy egyedül leszel, csak úgy általánosságban - egészítette ki a kérdést, mire kuncogni kezdtem.
- Néha igen. Mármint, tudod, nem nagyon bízom a fiúkban. Legalábbis először nem. Úgy értem, neked is egy évig tartott, mire elnyerted a bizalmam, és nézz ránk - nevetgéltem.
- Jó okod van rá, hogy ne bízz meg a férfiakban, vagy ami azt illeti, senkiben, de szerintem ezt majd a megfelelő ember úgyis megváltoztatja. Csak légy nyitott, hogy beengedd azt a különleges valakit, vagy az embereket, hogy megváltoztassák a gondolkodásod - mondta.
- Wow, valaki átváltott pszichológusba - kuncogtam. Nem válaszolt semmit, ezért felültem és átfordultam a hasamra, hogy szembenézzek vele. - Mi az? - kérdeztem.
- Csak remélem, hogy majd közel engedsz magadhoz valakit és nem öregszel meg egyedül. Nagyszerű lány vagy, és bárki, aki veled lehet, az szerencsés - mosolygott rám.
- Aww, magadhoz képest nagyon aranyos vagy - mondtam, és megcsókoltam az arcát. Amikor elhúzódtam és teljesen felültem, akkor vettem észre, hogy öt pár szem tapad rám és Maxre.
- Most komolyan, mi a faszt keresnek itt? - horkantam.
- Kik? - kérdezte Max kissé megriadva, de nem eléggé ahhoz, hogy fel is üljön.
- One Direction - morogtam.