Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 44. rész

Anna szemszöge
A vacsora jól telt, isteni volt. Anne nagyszerű szakács. Ő és Gemma meséltek néhány kínos sztorit Harry kiskoráról. Megtudtam, hogy mennyire ostoba gyerek volt... hát, még most is az.
- Jól vagy? Elcsendesedtél - suttogta Harry, ahogy a kanapén ültünk az anyjával és a nővérével szemben.
- Igen, csak fáj a fejem - mondtam őszintén.
- Kérsz valamit? - kérdezte, mire csak a fejem ráztam.
- Szóval, Anna, beszéltél már Louis-val? - szólalt meg Anne. Lefagytam, nem számítottam rá, hogy ilyet kérdezne tőlem, és éreztem, hogy Harry is megfeszül mellettem.
- Nem, nem beszéltem - próbáltam nem udvariatlanul hangzani.
- Nem hibáztatlak. Ha Harry tette volna azt velem, én is kibaszott mérges lennék. Könyörögnie kéne, és térden csúsznia a bocsánatomért - mondta Gemma. Nem hiszem el, hogy Harry elmondta nekik. Hogy mondhatott el ilyesmit? Nem lehet ezt elmesélni senkinek se, hogy ne mondta volna el, mit is csináltunk pontosan.
- Gemma, figyelj a szádra - morogta Anne. - Hát, csak jusson eszedbe, hogy ő az egyetlen bátyád - tette hozzá Anne. Füstölögtem a haragtól.
Most már kényelmetlenül éreztem magam.
- Elnézést - próbáltam mosolyogni, de valószínűleg szánalmasan elbuktam. Felmentem a lépcsőn Harry szobájába, majd egyenesen a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót és a földre ültem. Iszonyúan haragudtam Harryre, amiért elmondta az anyukájának. Hogy tehette ezt velem?
- Anna, kinyitnád? - kérdezte Harry az ajtón kopogva.
- Menj el, Harry - csattantam fel.
- Anya csak segíteni próbált - sóhajtotta.
- Ha! Azt hiszed, emiatt lettem ideges. Persze, kényelmetlenül érintett, és bárcsak ne mondott volna semmit, de elsősorban nem is kellett volna tudnia róla - szóltam hozzá az ajtón keresztül.
- Harry, minden rendben? - hallottam, ahogy Anne kérdezi. - Nem akartam feldúlttá tenni őt - suttogni próbálta, de tisztán hallottam őt.
- Le tudnál menni, és hagyni, hogy elintézzem ezt? - kérte Harry az anyjától.
„Elintézni ezt?" Nem tetszett, ahogy mondta. Hallottam, ahogy a háló ajtaja bezáródik, úgyhogy felálltam és kinyitottam az ajtót. Elhúztam mellette, és a táskám felé mentem, belepakoltam a dolgaim.
- Mit csinálsz? - kérdezte idegesen.
- Minek néz ki? - csattantam fel.
- Miért? - Kezdett ideges lenni.
- Kurvára elmondtad az anyádnak, Harry. Nem mondhatod el, mi történt Louis-val anélkül, hogy elmondanád azt is, hogy mit csináltunk akkor. Az magányügy! - kiabáltam vele, és nem is érdekelt, hogy az anyja vagy a nővére meghallanak.
- Ő az anyám, és a legjobb barátom behúzott nekem egyet. Meg kellett vele beszélnem, és kitalálnom, hogy mit tegyek - vágott vissza. Nem figyeltem rá, inkább befejeztem a pakolást. Elvettem a telefonom, és megnyitottam egy új üzenetet.
Anna: Nem bocsátok meg neked, de szükségem lenne rád, hogy értem gyere Harry házához kérdés nélkül. Ha kérdezősködni fogsz, vagy veszekedni Harryvel, majd keresek mást, aki felvegyen.
- Csak néhány tanácsot akartam, meg tudod érteni? - kérdezte durván.
- Azt hiszem, nem - válaszoltam. Talán, ha nem először szexeltem volna valakivel, nem érdekelne, hogy elmondta az anyjának, de nekem az első volt! Elég rossz amúgy is, hogy Eleanor, Louis, és a srácok tudják, hogy mi történt. De Harry anyja, és nővére... Rezgés. A telefonom kiszakított a gondolataim közül, mikor megnéztem az üzenetet:
Louis: Igen, tíz perc és ott vagyok.
Anna: Kint várlak.
- Miért nem tudod? Nem téged vertek meg, mert lefeküdtél valakivel. Hanem engem! - üvöltötte az utolsó mondatot. Ennyi volt, nem tudtam tovább itt ülni.
- Mennem kell - mondtam halkan, mielőtt kimentem a szobájából. Harry követett a földszintre. Nem lepődtem meg, hogy Anne és Gemma a nappaliban ültek, ránk vártak, hogy lejöjjünk. Mondani akartak valamit, de szerintem Harry megmondta nekik, hogy inkább ne, mert becsukták a szájukat. A bejárati ajtóhoz mentem és elvettem a sulis táskám, amit aztán a vállamra dobtam. Elvettem a kulcsaimat, és levettem a Harry lakásához való pótkulcsot, amit az asztalra tettem. Kinyitottam az ajtót és miután kimentem, be is zártam magam mögött. Szerencsére, mikor kiértem, Louis felhajtott a kocsi beállóra. Leparkolta az autót és kimászott, odajött hozzám. Megpróbálta elvenni tőlem a táskám, de leráztam magamról. Kinyitottam a hátsó ülés ajtaját, bedobtam a táskám, majd bemásztam az anyósülésre.
- Tudom, hogy azt mondtam, nem kérdezősködöm, de azt legalább elmondanád, hogy fizikailag jól vagy-e? - kérdezte, mikor beszállt a vezető ülésre.
- Igen - feleltem röviden. Hallottam, ahogy egy mély, megkönnyebbült sóhaj hagyja el száját, mielőtt kitolat Harry kocsibejárójáról és visszamegy a lakásához. Azt hiszem, minden túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen.
Harry szemszöge
Nem hiszem el, hogy csak így elment. Minden annyira nagyszerűen alakult közöttünk, és csak mert elmondtam anyának, mi történt múlt szombaton, elment.
- Harry, gyere vissza. Nem kell kint ácsorognod - fogta meg anya óvatosan a karom. Bólintottam, és követtem őt befelé.
- Mi történt, Harry? - kérdezte Gemma zavartan.
- Mérges lett, mert elmondtam nektek a történteket. Úgy érezte, hogy ez magányügy, és nem kellett volna beavatnom titeket - mondtam, miközben a hajamba túrtam.
- Megértem őt, de azt is, hogy miért mesélted el nekünk. Beszélned kellett valakivel. Nem kellett volna felhoznom, csak azt hittem, hogy tudott róla - szólalt meg anya.
- Nem a te hibád. Elhagyott, mert őszinte voltam az anyámmal - sóhajtottam.
- Harry, abból, amit elmondtál, nincs hozzászokva a családhoz. Nem tudja, hogy a közeli rokonok mindent elmondanak egymásnak - simogatta kis körökben a hátam anya.
- Tényleg véget vetett a dolgoknak? - kérdezte Gemma.
- Nem - feleltem szimplán.
- Akkor adj időt neki, hogy rájöjjön, miért mondtad el nekünk. Majd visszajön, csak időre van szüksége.
- Jól van - mondtam.
- Most pedig add ide gyorsan a telefonod - kapta el Gemma a telefonom, meg sem várva a válaszom, és elfutott, bezárta magát a földszinti mosdóba.
Anna szemszöge
- Anna, minden oké? - kérdezte Eleanor, mikor bementünk a lakásba.
Nem tudom, hogy miért van ekkora hatással rám, hogy látom őt, de amint megszólalt, megtörök, és a kezeiben zokogok.
- Mi történt? - kérdezte a hátam simogatva, miközben én a vállára sírok.
- Elmondta az anyjának, mi történt múlt szombaton. Ez magányügy, El. Nem akarom, hogy tudjon róla az anyja - sírtam.
- Menjünk, üljünk le - húzott magával Eleanor, és vállamat átölelte karjával. Míg ő odakísért a kanapéhoz, Louis egy fotelból nézett, hallgatta, hogy mi történik.
- Anne megkérdezte, hogy megbocsátottam-e már Louis-nak, aztán Gemma elmondta, hogy ő nem bocsátana meg olyan könnyen Harrynek, ha olyat tett volna, mint Lou. Annyira kényelmetlenül éreztem magam, hogy elmentem Harry szobájába, és bezártam magam a fürdőbe. Harry követett és próbálta megmagyarázni, vagy mi, de nem akartam meghallgatni őt, ezért írtam Louis-nak - hadartam.
- Melyik részére vagy mérges a múlt szombatnak, amit elmondott? - kérdezte El.
- Őszintén, a tényre, hogy az volt nekem az első. Igenis fontos volt nekem, és sértve érzem magam, hogy elmondta a családjának - vallottam be.
- Istenem, annyira sajnálom - hallottam, ahogy Louis suttogja. Valószínűleg azt hittem, hogy nem hallom meg, de meghallottam. Mondani akartam valamit, de félbeszakított a telefonom rezgése. Jött egy új üzenetem egy olyan számról, amit nem ismertem.
Ismeretlen: Itt Gemma (én írok) és Anne... hihetetlenül sajnáljuk, hogy kellemetlen helyzetbe hoztunk. Azt hittük, hogy tudod, hogy Harry beszélt velünk róla. Reméljük, hogy tudod, nem hibáztatunk, amiért így reagáltál. Harry nagyon szeret téged, és fogalma sincs erről az üzenetről, nem is tervezzük neki elmondani. (A számod az ő telójából loptam el) Reméljük, hogy továbbléphetünk, és meg tudsz bocsátani Harrynek, és visszaengeded őt. Ó, és most ő van a legjobban kiborulva. Remélem, hogy egy nap majd lógsz velünk, csak te, anya, és én. Tényleg hiszünk abban, hogy te vagy az igazi Harry számára, és utálnánk, ha nem harcolnátok egymásért. Szeretettel, Gemma és Anne Xoxo
- Ez aranyos volt - szólalt meg El. Nem is vettem észre, hogy beleolvasott az üzenetbe.
- Tudom, hogy engem nem akarsz meghallgatni, és nem hibáztatlak, de szeretném, hogy tudd, hogy Harry szó szerint mindent elmond az anyukájának. Mindent. Ő az egyetlen, akit mindenbe beavat. Vannak dolgok, amiket még nekünk se mond el, csak az anyjának. Megértem, miért nem bocsátasz meg nekem, de azt nem, hogy miért nem bocsátasz meg Harrynek - mondta Louis. Nagyra értékeltem, amit mondott, hiszen jobban ismeri Harryt, mint bárki. És azt hiszem, meg kellett volna értenem, hogy Harrynek szüksége volt valakire, mint nekem rá a múlt hétvégén.
- Csak nem szoktam hozzá, hogy elmondok dolgokat az embereknek. Még Joey-nak se mondok el sok mindent. Nem kellett volna így viselkednem - sóhajtottam. Annyira kicseszettül hülyének érzem magam most. Feloldottam a telefonomon a zárat és elmentettem Gemma számát, majd a válasz gombra kattintottam.
Anna: Most, hogy túlléptem a sokkon, rádöbbentem, hogy nem kellett volna úgy viselkednem, ahogy. Remélem, hogy anyud és te nem néztek rám más szemmel. Írok Harrynek, amint elküldtem ezt az üzenetet. Sajnálom, hogy elrontottam a londoni kiruccanásotokat.
Anna: Harry! Őszintén sajnálom, hogy így viselkedtem ma este. Hülyét csináltam magamból, és nagyon szégyellem magam. Remélem, meg tudsz nekem bocsátani egyszer. Csak új nekem, nem tudom, hogy működik egy „család" és hogy mindent megosztanak egymással. Tényleg sajnálom, és ha még mindig mérges vagy rám, megértem.
- Louis, amit múlt hétvégén csináltál, az nem volt helyén való, és nem kellett volna megtörténnie. Nem mondom, hogy el fogom felejteni, amit tettél, de megbocsátok. Tiszteletben kell tartanod, hogy tizenkilenc éves vagyok, és szeretem Harryt, és a dolgok így is megtörténnek, úgyhogy hozzá kell szoknod. Ha nem, akkor lesznek még bökkenők - mondtam őszintén, mire Eleanor nevetni kezdett, Louis pedig hozzám sietett és ölelésébe vont.
- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Annyira sajnálom. Totál túlreagáltam, és gondolkodnom kellett volna, mielőtt cselekszem. Azt hiszem, ez a génjeinkben van, nem? - nevetett.
- Igen, azt hiszem. Meg fog nekem bocsátani? - kérdeztem Louis-tól, ahogy még mindig öleltük egymást.
- Persze, hogy meg. Túlságosan is szeret téged, és mielőtt a kocsiba szálltam a házánál, elmondta, hogy rosszul érzi magát, amiért kiszolgáltatottnak érezted magad olyanok előtt, akiket nem is nagyon ismersz - suttogta a fülembe. A telefonom szüntelenül kezdett rezegni, úgyhogy tudtam, hogy valaki hív. Elhúzódtam Louis-tól, aki hüvelykujjával letörölte a könnyem. A hívóazonosítóra pillantottam, és láttam, hogy Harry keres.
- Menj, beszélj vele. Készítünk egy kis teát - mosolyodott el Louis.
- Köszi - viszonoztam a gesztust, majd felálltam a kanapéról. - Szia - köszöntem félénken. - Nézd, sajnálom, hogy így reagáltam. Te is ugyanazon mentél keresztül, amin én, ha nem többön múlt héten, de csak magamra gondoltam. Ledöbbentem azon , hogy anyud és a nővéred tudják, hogy mi történt, és...
- Anna, megértem, hogy kényelmetlenül érezted magad az anyám és a nővérem előtt. Nem sajnálom azt, hogy elmondtam nekik, de azért bocsánat, hogy neked nem szóltam róla. Megértem, hogy váratlanul ért, és nem számítottál rá, hogy felhozzák. Mindketten szörnyen érzik magukat, ahogy én is. Tovább léphetnénk ezen? Visszajössz? - kérdezte Harry.
- Azt hiszem, itt maradok, Harry. Mikor rájöttem, hogy túlreagáltam, úgy döntöttem, hogy megbocsátok Louis-nak és a legjobbat fogom róla feltételezni. Megbocsátok, de attól még nem felejtem el. Légyszi, mondd meg az anyádnak és a nővérednek, hogy igazán sajnálom - mondtam.
- Várj egy kicsit - szólt Harry, és hallottam a háttérben némi zajt.
- Édesem, nem kell bocsánatot kérned semmiért. Minden rendben van, és talán holnap eljöhetnél velünk arra a bevásárló körútra, ha szeretnél - szólt Anne a telefonba.
- Milyen bevásárló körút? - kérdezte zavartan Harry.
- Semmi közöd hozzá. Légyszi, gyere velünk Anna - mondta Gemma.
- Rosszul érzem magam, amiért elrontottam az estéteket - mondtam lehangoltan.
- Hidd el, nem rontottad el - nyugtatott Anne.
- Te tetted izgalmassá - tette hozzá Gemma. - Aú, ne ütögess. Csak szórakoztam, Harry. Jézusom - hallottam, ahogy Gemma mondja.
- Anna, mennem kell. Most elkezdtek veszekedni. Kérlek, hidd el, hogy minden rendben, és ez nem változtatta meg a véleményünket rólad. Gyere át Harryhez holnap délben. Szia, édesem - köszönt el Anne. Annyira aranyos, meg sem érdemlem, hogy így viselkedjen velem.
- Hagyjátok abba, most! - kiabálta Anne.
- Akkor lerakom, majd holnap beszélünk - köszöntem el a telefonba.
- Szeretlek, Anna! - kiabálta Gemma és Harry együtt, mielőtt letették. Azt hiszem, minden rendben lesz.
- Na, minden oké? Elkészült a tea - mosolygott rám Eleanor.
- Igen, azt mondták, minden rendben. Holnap megyek vásárolni Gemmával és Anne-val - vigyorogtam. Nagyszerű és könnyen megbocsátó emberek vesznek körül. Tudom, hogy nem tettem semmi szörnyűt, de akkor sem kellett volna így viselkednem.