Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 12. rész

Anna szemszöge
Ma volt az a nap, mikor Louis-val találkozom, hogy beszélgessünk. Őszintén, nagyon félek tőle. Egy részem szeretné, ha eljátszanám, hogy beteg vagyok, csak hogy ne kelljen vele találkoznom, de tudom, hogy ez nem lehetséges. Főleg, mivel Max visz el Louis lakására.
- Anna, elkészültél? - kérdezte Joey a szobámból.
- Most zuhanyoztam le, kérek pár percet, hogy felöltözzek - csattantam rá. Nem volt szándékos, de bocsánatot se fogok kérni, mivel ő volt az, aki nem mondott igazat, amint kiderült az igazság Louisról. Ha megengedhetném magamnak, hogy elköltözzek, egy szempillantás alatt megtenném, még ha nem is vagyok benne biztos, hogy fel vagyok rá készülve.
- Oké, Max itt lesz harminc perc múlva, addigra legyél kész - mondta Joey.
- Rendben - válaszoltam egyszerűen. Bedugtam az iPodom és elindítottam a lejátszót. Szerencsére az első szám, ami elindult, az a Change Your Life volt a Little Mix-től, ami az egyik kedvencem. Mondjuk, minden számukat szeretem az X-Factor óta.
Elkezdtem megszárítani a hajam, amiről tudtam, hogy a legtöbb időt fogja igénybe venni, tekintettel arra, hogy a hajam elég hosszú. Amikor megszáradt, felvettem a bugyim és a melltartóm, majd bedugtam a hajsütőt melegedni. Nem akartam túl jól kinézni, végül is, csak a „bátyámmal" fogok találkozni. Amikor a hajsütővas eléggé felforrósodott, véletlenszerűen kezdtem a tincseket begöndöríteni, mielőtt még enyhén átfésültem, így hullámossá téve. A hajammal végeztem, gyorsan magamra tettem egy kis sminket és megmostam a fogam. Nem szaladt el velem a ló sminkelés terén, csak az alapokat használtam.
Mivel a hajam és a sminkem készen volt, felkaptam a beige pulcsim, a kikoptatott és kissé megtépázott farmer sortom, és felvettem a barna rojtos csizmám. Belepillantottam a tükörbe, mielőtt kisétáltam volna a fürdőből a szobámba. Nem mondanám, hogy meglepett, amiért ott találtam Maxet az ágyamon, miközben a telefonom böngészte.
- Pontosan, mit gondolsz, mit csinálsz? - kérdeztem összefonva a karom.
- Belenézek a telefonodba, hogy megtudjam, mire készülsz - vigyorgott rám Max.
- Hát, ez nem tartozik rád. Na, add vissza a telefonom és menjünk. Túl szeretnék esni rajta - kaptam ki a készüléket a kezéből.
- Oké, gyerünk - mosolygott. A szemem forgattam, ahogy megragadta a karom.
~ *~
- Légy kedves és hallgasd meg, amit mond. Hívj, ha szükséges van egy fuvarra - mondta Max, mielőtt megcsókolta az arcom. Az épület előtt parkoltunk, ahol Louis lakott.
- Mindig kedves vagyok - szálltam ki a kocsiból. Rámosolyogtam és bezártam az ajtót, mielőtt még válaszolni tudott volna. Felsétáltam a bejárati ajtóhoz, amit az ajtónálló kinyitott nekem és egy sziával üdvözölt. Barátságos mosolyt eresztettem meg felé, majd az épület előterébe sétáltam, egyenesen a portához.
- Hogy hívnak, kedvesem? - kérdezte a recepciós.
- Anna Austin - válaszoltam.
- Ó, Mr. Tomlinson már vár rád. A lift arra van - mutatott jobbra. - A huszonhatodik emeleten van. Majd én szólok neki, hogy már útban vagy felfele - mosolygott rám.
- Köszi - motyogtam. A lift felé kezdtem sétálni, olyan lassan, ahogy csak bírtam, és persze anélkül, hogy nyilvánvalóvá válna, hogy direkt csinálom.
~*~
Szóval, itt állok Louis bejárati ajtaja előtt, és próbálok erőt gyűjteni, hogy kopogjak. Mély levegőt veszek, mielőtt felemelném a kezem és kopognék. Hallok lépteket közeledni az ajtó felé, amitől a szívem egyre gyorsabban és gyorsabban ver. Összezavarodtam, és ledöbbentem azon, hogy ki nyitott ajtót:
- Anna, csinos vagy ma - mosolygott rám Harry a levegőt kapkodva, mikor kinyitotta az ajtót.
- Rossz emeleten vagyok? Meg mernék esküdni, hogy a hölgy huszonhatodik emeletet mondott, és mivel ez az egyetlen ajtó, azt hittem, Louisé - mondtam körbenézve zavartan, nem is figyeltem oda a megjegyzésére.
- Nem, ez Louis lakása, csak hoztam neki valamit - mosolygott rám Harry.
- Valójában, távozni készült - mondta Louis Harry mögül feltűnve. Ő is kifogyott a levegőből.
- Szeretném tudni, miért álltok a fulladás szélén? - ráncoltam a szemöldököm.
- Versenyeztünk, hogy ki ér le hamarabb a földszintre, és nyertem - mondta Harry.
- Igen, mert csaltál. Épp telefonáltam a recepcióssal - mondta Louis.
- Ó - reagáltam egyszerűen, de nem vidáman.
- Nos, hagylak titeket beszélgetni. Örültem, hogy ismét találkoztunk Anna - kacsintott rám Harry. A szemem forgattam és arrébb álltam, hogy elmenjen mellettem.
- Szóval, akkor beengedsz vagy sem? - támadtam le Louist, mivel még mindig a folyosón álltam.
- Ó, bocsi, persze, gyere be - mondta Louis arrébb állva. Besétáltam és körbenéztem. Egyáltalán nem olyan volt a hely, mint amire számítottam. Modern, egy kis színnel itt-ott, és valójában elég tiszta. Ha én nem takarítanám Joey lakását, egy romhalmaz lenne.
- Kérsz valamit inni, esetleg enni? - kérdezte Louis, láthatóan ideges volt, ahogy én is.
- Nem, köszi - válaszoltam.
- Oké, akkor üljünk le a nappaliba és beszélgessünk - mondta, mire bólintottam és követtem őt a helységbe. Leült az egyik karosszékbe, úgyhogy én a kanapét választottam. Az nem kifejezés, hogy mennyire kínos volt a helyzet.
- Hát, ez kissé kínos - kuncogott Louis.
- Én is erre gondoltam - mondtam érzelemmentes hangon, még az arcom is olyan maradt.
- Akkor azt hiszem, a legjobb, ha belevágunk - mondta Louis, mire bólintottam, mert nem tudtam, hogy mi mást mondhatnék, vagy tehetnék.
- Szia, Anna. Louis vagyok és a féltestvéred. - Louis mosolygott rám, úgyhogy felnéztem és magamra erőltettem egy mosolyt én is. - Nézd, tudom, hogy ez fura neked. Joey elmondta, hogy az anyád és apád...
- Nem gondolok úgy arra az emberre, mint az apám, sosem érdemelte ki ezt a nevet - förmedtem rá, amitől kissé meghökkent Louis. Bólintott, mielőtt folytatta:
- Joey mesélte, hogy azt mondták neked, nem akarok tőled semmit. Ez áll a legtávolabb az igazságtól - mondta.
- Miért kéne hinnem neked? - kérdeztem.
- Mert hat hónappal ezelőtt tudtam meg, hogy létezel. Aztán beletelt pár hónapba, míg lenyomoztalak. - Felnéztem, hogy az arcát tanulmányozzam és lássam, hogy az igazat mondja-e. Abból amennyit láttam, az igazat mondta.
- Akkor mégis hogyan tudtad meg? Nyilvánvaló, hogy Trey nem akarta, hogy ismerjük egymást, vagy találkozzunk - mondtam kissé durván. Nem gondoltam, hogy ilyen nyers leszek, csak kicsúszott a számon.
- Szerintem a húga volt az, aki felvette a kapcsolatot az anyámmal. Aztán ő meg elmondta nekem - válaszolta.
- Ó. - Nem is hallottam, vagy láttam valamelyik tagját az „apám" családjának, miután elhagyott minket.
Úgy tűnt, egy örökkévalóságig ültünk csendben, de mégsem volt olyan hosszú, mint hittem. Elkezdtem körbenézni a nappalijában, csodáltam azt a sok dekorációt. Fiú létére, és hogy ennyi idős, jó ízlése van a bútorok terén.
- Nem akarok nagyképűnek hangzani, vagy ilyesmi, de hallottál már rólam ezelőtt? - kérdezte idegesen Louis ezzel megtörve a csendet.
- Igen, elég nehéz nem hallani, mikor Londonban élsz - nevettem halványan. Igaz, hiszen amióta feltűntek az X-faktorban, mindenhol ott vannak.
- Hát, legalább arról nem kell beszélnünk, hogy mivel foglalkozom - viccelődött.
- Nézd, megértem, hogy a féltesóm vagy meg minden, és biztos vagyok benne, hogy meg akarsz ismerni, és én is szeretnélek megismerni, de az egész világnak muszáj megtudnia most? Mert nem készültem fel arra - mondtam őszintén.
- A lehető legjobban próbáltuk ezt titokban tartani. Nem ígérhetem meg, hogy nem fog kiszivárogni valahogy, de ha esetleg megtörténik, akkor gondoskodom arról, hogy biztonságban legyél - mondta.
- Nincs szükségem a védelmedre. Már korán meg kellett tanulnom, hogy védjem meg saját magam - csattantam rá.
- Hogy érted? - kérdezte zavartan Louis.
- Joey nem mondta el? Nos, akkor mit mondott a gyerekkoromról? - kérdeztem kissé meglepődve, hiszen Joeynak elég pletykás szája van.
- Csak annyit mondott, hogy az apád... vagyis Trey elhagyott benneteket, mikor nyolc voltál, majd tizenhat évesen Joeyhoz költöztél, és az anyukád meghalt. El tudnád mesélni, miért kellett magadat megvédened? - könyörgött Louis.
- Nem tartozik rád. Nem ismerlek, és csak azért mert féltestvérek vagyunk, az nem jelenti azt, hogy mindent el kell neked vagy bárki másnak is magyaráznom - förmedtem rá ismét.
- Csak meg szeretnélek ismerni, és hogy hogyan váltál olyanná, amilyen vagy - mondta.
- Azt sem tudod, milyen vagyok - mondtam. - Nézd, mennem kell. Örülök, hogy beszélgettünk, és hogy kiderült, miért nem kerestél az évek során. Gondolom, hamarosan megint találkozunk - álltam fel és elvettem a táskám. Louisra néztem, aki szomorúnak tűnt. Egy gyors mosolyra húztam a szám.
- Oké... Harry egy kerti partit tart szombaton, ha te és Joey szeretnétek eljönni - mondta reménykedve.
- Kik mennek? - kérdeztem. Nem igazán volt kedvem idegenekkel körülvenni magam.
- A bandatársaim és a családjuk, beleértve az én anyámat és a húgaimat is - válaszolt idegesen.
- Nem tudom, majd még meggondolom - mondtam, annak ellenére, hogy már tudtam, úgysem fogok elmenni.
- Hát, szeretném, ha eljönnél, úgyhogy kérlek, gondold át - mondta, mire bólintottam és elfordultam, egyenesen a bejárati ajtóhoz sétáltam.
- Gondolom, még beszélünk. - Nem igazán tudtam, mit mondjak. Nem tudom, mit vártam Louistól, hogy mondjon, de meglepődtem, mikor megölelt. Először hezitáltam, de aztán rájöttem, hogy nem enged el úgy, hogy nem ölelem vissza, ezért köré fontam a karjaim. Pár másodperc múlva elhúzódtam és elfordultam, hogy a lifthez menjek. Amikor elfordultam, belebotlottam valakibe.
- Annyira saj... - kezdtem mondani, míg meg nem láttam, hogy ki volt az.
Eleanor.
- Anna, beszélhetnénk? - könyörgött. Felnéztem Louisra, majd vissza Eleanorra.
- Nem - förmedtem rá, majd a lifthez futottam, hogy ne előttem csukódjon be. Beszálltam, majd megnyomtam a gombot az előtérhez. Szó sem lehet róla, hogy elmegyek arra a sütögetésre, pláne hogy tudom, hogy Eleanor, és valószínűleg Danielle is ott lesz.