Fordított szavak és hazugságok

III. évad // 16. rész

Anna szemszöge
Annyira örülök, hogy végre péntek van. Ez a hét hosszú és stresszes volt. Brayden még mindig nem örül nekem túlságosan, mivel még most sem kapta vissza a videó játékokat. Harry pedig végre megértette az okát, amiért elvettem a játékot. Rádöbbent, hogy nem úgy kellett volna kezelnie a helyzetet, hogy vesz neki egyet, sőt, el is vette tőle az akciófigurát a hét hátra maradt részéig. Szerintem csak rájött, hogy Brayden túljátszotta a szerepét, mert nem figyeltünk rá száz százalékosan. Mikor ez bekövetkezett, Harryvel már nem voltunk haragban, és ennek nem is örülhetnék jobban, mert a következő héten elmegy, hogy népszerűsítse az albumját.
Tegnap végre megtörtem, és elmeséltem Harrynek, hogy azt álmodtam, megütött, és fojtogatott. Vagyis, inkább csak kérdőre vont, amiért éjjelenként rémálmaim voltak, és mert érezte, hogy feszengek a közelében lenni. Az nem kifejezés, mennyire ledöbbent, mikor beszámoltam róla neki. Megesküdött, hogy soha nem bántana fizikailag, és érzelmileg se szándékosan. Hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, és folyamatosan nyugtatgatott, hogy ezek csak álmok voltak, és soha ehhez fogható nem fog megtörténni. Miután beszélgettünk egy ideig, megesketett, hogyha esetleg újra ezt álmodnám, vagy félnék tőle, azonnal mondjam meg neki. Meg is ígértem Harrynek, majd összebújtunk az ágyon és elaludtunk. Tegnap éjjel először, hogy nem volt rémálmom. Békésen aludtam Harry karjaiban.
Ma este pedig Will tizennegyedik születésnapja van. A One Direction összes tagja, és a családjaik is ott lesznek. Akármikor, ha itthon vagyunk, és nem túl elfoglaltak a munkával, megpróbálunk összeülni. Épp készülődünk, hogy elinduljunk az étterembe hamarosan, miután feladtam Braydenre a cipőjét, és mikor én nekem is sikerült felöltöznöm. Míg Braydennel szenvedtem, az ikrek sírni kezdtek.
- Brayden, vedd fel. Most - mondtam neki szigorúan, mire ledobta a cipőket a földre és kiabálni kezdett, aminek következtében az ikrek is hangosabban sírtak. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
- Mi folyik itt? - kérdezte Harry, mikor belépett a nappaliba.
- Fogalmam sincs, meddig bírom még ezt - válaszoltam neki őszintén. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, csak annyira túlterhelt voltam.
- Brayden, most vedd fel a cipődet, és hagyd abba ezt a drámai játékot - utasította Harry. Brayden azonnal befejezte a kirohanását, és csendben magára húzta a lábbelit. Felsóhajtottam, és az ikrek felé fordultam. - Menj és készülj el, majd én vigyázok rájuk - szólt Harry. Nem válaszoltam, csak bólintottam és a lépcső fele mentem. Ahogy elmentem mellette, megfogta a csuklómat és megfordított, hogy szembe nézzek vele. - Szeretlek - lehelt csókot az arcomra.
- Én is szeretlek - mosolyogtam rá, majd visszafordultam és felmentem a lépcsőn. Mire felértem az emeletre, az ikrek már nem sírtak. Mivel már meg volt csinálva a hajam és a sminkem, csak egy ruhát kellett találnom. Szerencse, hogy ez sem tartott sokáig. A gardróbban előszedtem egy bőrnadrágot és egy bő kék pólót. Levettem magamról az itthoni szerelésemet, majd felvettem a mai esti ruháimat.
- Anya, rád várunk - dugta be a fejét a szobába Ethan.
- Rendben, csak felveszem a cipőm, és már mehetünk is. - Miért nem ültök be a kocsiba? Egy perc és lent leszek - mosolyogtam rá. Ethan bólintott és kiment a szobából. Felvettem a fekete csizmámat és belebújtam, majd megkerestem a táskámat és lesiettem a földszintre. - Avery? Jól vagy? - kérdeztem, mikor megláttam, milyen lassan sétál az ajtó fele. Úgy néz ki, hogy fáj valamije.
- Igen - válaszolta röviden. Csak bólintottam, úgy döntöttem, hogy nem erőltetem. Ha valami gondja van, elég idős már ahhoz, hogy szóljon. Mindketten kisétáltunk a bejárati ajtón és a kocsihoz, ahol Harry már az ikreket tette az ülésükbe.
- Készen vagyunk? - kérdezte Harry. Elmosolyodtam és bólintottam. Megkerültem az autót, és elfoglaltam a helyem az anyósülésen, míg vártam, hogy Harry is beüljön.
A rövid autóút után megérkeztünk az étterembe, és csatlakoztunk a többiekhez a rendezvény terem hátuljában. Will az ajándékokat nézte, amik az asztalon voltak, és rá vártak, hogy kinyissa. Jesse helyezte a többi közé az ajándékot, amit tőlünk kapott, majd Willel beszélgetett.
- Anna, hogy vagy? - kérdezte Perrie, amint odaért hozzám.
- Jól, de őszintén, fáradt vagyok - mosolyogtam rá.
- Nos, hat gyerek mellett meglepődnék, ha nem lennél az.
- Még most se hiszem el, hogy ennyien vannak - sóhajtottam.
- Én sem - nevetett.
- Rendben, üljünk le és rendeljük meg a vacsorát, hogy végre kezdődhessen a buli! - kiáltotta lelkesen Louis, mire a gyerekei szégyenükben felnyögtek. Louis jó volt abban, hogyan hozza kellemetlen helyzetbe a srácait, és imádta, hogy azok miképp reagálnak. Mindannyian leültünk, és végignéztük az étlapot. Megrendeltük az ételt is, és rövidesen enni kezdtünk. Mialatt Will nekikezdett kibontani az ajándékait, Avery kiment a mosdóba; néztem, ahogy lassan elvánszorog.
- Harry? Észrevettél ma valami furcsát Averyn? - kérdeztem csendesen.
- Nem, nem igazán. Csak úgy tűnik, lassabban mozog, mint általában. - mondta. - Valószínűleg, csak fáradt - tette hozzá, mikor meglátta az aggódó tekintetem. Bólintottam, és visszafordultam Will felé, aki boldogan csomagolta ki az ajándékokat. Mikor Avery nem jött vissza tíz perc múlva, utánamentem a mosdóba, megnézni, hogy jól van-e. Amint kinyitottam az ajtót, ledöbbentem, hogy Avery magzatpózban fekszik a földön és fájdalmasan sír. Odasiettem hozzá és a mellkasomra húztam.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Nagyon fáj a hasam.
- Miért nem mondtad el? - Megvonta a vállát és még jobban sírni kezdett, remegett. - Mid fáj? - kérdeztem, megpróbálva rájönni, mi okozza a fájdalmat. A jobb oldalára mutatott, és azonnal tudtam, mi lehet a probléma. Elővettem a telefonomat a táskámból, és tárcsáztam a 999-et. Miután bontottam a vonalat, felhívtam Harry telefonját is, de két csörgés után kinyomta. Nem kifejezés, mennyire mérges lettem. Dühösen kifújtam a levegőt, majd megnyitottam egy új üzenetet, és írni kezdtem.
Anna: Most komolyan nem veszed fel? Avery a fürdőben sír. Szerintem vakbélgyulladása van. A mentők már úton vannak. Légyszi, gyere és segíts.
Másodperceken belül Harry már a mosdóban volt, felemelte Averyt a földről, és kivitte. Utánamentem, és mikor elmentünk a többiek mellett, láttam Liamet, hogy visszafogja Landont. Szólni akartam neki, hogy nem lesz semmi baja, de mielőtt még megtehettem volna, a mentők siettek be az étterembe. Harry a hordágyra fektette Averyt.
- Majd mi hazavisszük a srácokat, menj és legyél vele - szólt Louis, mire bólintottam, és kézen fogva követtük Harryvel a mentősöket.
Három órával később Avery szobájában ültünk, és vártuk, hogy felébredjen az altatásból. Igazam volt, mikor azt hittem, hogy ez vakbélgyulladás. Úgy tűnik, hogy majdnem egy hétig volt rosszul, és nem is mondta el, hogy mi baja. Tudtam, hogy nem érzi magát száz százalékosan, de azt mondta, hogy csak stresszes a záróvizsgák miatt, amik nem sokára esedékesek.
- Rendbe fog jönni? - jelent meg Jesse, és Ethan is besétált mögötte a kórházi szobába.
- Igen, kicsim, csak pihennie kell - válaszoltam. Jesse elmosolyodott, és odajött hozzám, leült az ölembe.
- Írtam Landonnak, hogy Avery jól van, és pár nap múlva majd otthon lesz - szólt közbe Ethan. Bólintottam. Az elmúlt pár órában én írtam Ethannak, és továbbítottam neki mindig, hogy tudjon mit mondani a többieknek.
- Apa? - hallottam egy gyenge hangot. Azonnal felismertem, hogy kié, és odanéztem, mikor Avery felnyitotta a szemeit.
- Hogy érzed magad, bébi? - kérdezte Harry, míg végigsimított a haján.
- Mi történt? - kérdezett vissza, nem válaszolva Harrynek.
- Vakbélgyulladásod volt. Ki kellett venniük - mondta. Avery szemei nagyra nyíltak, és láttam, hogy bepánikolt. - Jól vagy, holnap este már hazajöhetsz - tette hozzá Harry, hogy megnyugtassa. Csak bólintott.
- Landon aggódik érted - szólt Ethan.
- Megmondtad neki, hogy jól vagyok? - kérdezte Avery aggódva.
- Persze. Itt lenne, de a látogatási idő már lejárt. Csak családtagokat engednek be - válaszolt Ethan, mire felsóhajtott és bólintott tudomásul véve. Avery vett pár mély lélegzetet, és megnyugodott kissé. Láttam, hogy Harry ásított, és azt is éreztem, hogy Jesse mindjárt elalszik a karjaimban.
- Harry, miért nem mész haza Ethannal és Jessevel, és pihensz egy kicsit. Én maradok Averyvel.
- Maradhatok, minden rendben - válaszolta.
- Harry, menj haza és oldozd fel Louist a bébiszitterkedés alól. Én itt maradok Averyvel, és majd reggel találkozunk - mondtam, mire sóhajtott, de beadta a derekát.
- Jó éjt, édesem. Pihenj, és majd reggel visszajövök - köszönt el Harry, miután megcsókolta Avery homlokát. Avery bólintott, és szinte azonnal el is aludt. Jesse lemászott az ölemből, és Ethan mellé állt az ajtóba. - Hívj, ha történik valami - fordult felém Harry, míg megölelt.
- Fel fogod venni? - kuncogtam.
- Igen, Anna, fel fogom venni. Nem hinném, hogy megint félretárcsáznád - nevetett halkan. Harry azért nem válaszolt a hívásomra a fürdőben, mert azt hitte, hogy csak félrenyomtam.
- Jó éjt, fiúk. Viselkedjetek jól - mosolyogtam Ethanra és Jessere, mielőtt mindketten bólintottak és kisétáltak a szobából. Harry szorosan a nyomukba volt. Szerencse, hogy lekapcsolta a villanyokat, mikor kiment, így odamentem az egyik székhez, és kényelembe helyeztem magam. Meglepődtem, hogy nem is tartott sokáig, míg el nem aludtam.