Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 42. rész

Harry szemszöge
Egy hét telt el azóta, hogy Louis ránk nyitott Annával, miközben... Louis próbálta felhívni Annát, de mindig elutasította. Nem mintha hibáztatnám érte. Én sem beszéltem vele.
Azon az éjszakán Anna velem jött a lakásomhoz, leült az ölemre és rendesen kitisztította a vágásokat. Szerencsére egyik sem volt túl mély, vagy feltűnő, hogy a management észrevegye és mérges legyen. Bár a szemem fekete az ütéstől, de egy kis sminkkel el lehet tüntetni.
- Elmentem a suliba, majd találkozunk, ha hazaértem? - kérdezte Anna, bár sokkal inkább állításnak hangzott. Az elmúlt pár napban velem lakott, és ez tetszett. Az pedig még jobb volt, hogy nem kellett elmennem, úgyhogy egész nap vele lóghattam. Azonban ma már van munkám, és igen, ez azt is jelenti, hogy Louis is ott lesz.
- Harry? Minden rendben? - kérdezte, mikor nem válaszoltam.
- Igen, bocsi, csak elgondolkoztam. Legyen jó napod, bébi, majd később látjuk egymást - mosolyogtam rá. Úgy tűnt, mint aki nem hisz nekem, de szó nélkül hagyta.
- Szia - hajolt le, hogy megcsókoljon gyengéden.
- Szia - köszöntem el, majd kisétált a szobából. Még mindig az ágyon feküdtem, és próbáltam rávenni magam, hogy felkeljek. A mai nap elég kínos lesz, és nincs sok kedvem hozzá...
Louis szemszöge
Még mindig kicseszettül mérges voltam, hogy Anna és Harry lefeküdtek egymással. A srácok Harrytől tudták meg, és mind rám haragudtak, amiért így reagáltam. Feldühítette őket, hogy rátámadtam Harryre, és hogy megijesztettem ezzel Annát. Nem kellett volna behúznom Harrynek, ezt megértem, de neki sem kellett volna lefektetnie a húgom, főleg, hogy figyelmeztettem őket.
- Louis, próbáld meg és jussatok közös nevezőre a srácokkal. Ha nem teszed, félő, hogy széthull a banda - mondta anya a telefonba.
- Tudom, és már tervezem, hogy beszélek Harryvel - vallottam be. Tényleg meg akartam próbálni, és helyre hozni a dolgokat kettőnk között, de nem vagyok benne biztos, hogy hallgatni fog rám.
- Oké, Lou, most mennem kell. Szeretlek, és sok sikert - köszönt el anya.
- Köszi. Én is szeretlek, anya - tettem le a telefont. Megfogtam a pénztárcámat a kocsi kulccsal együtt, majd kisétáltam a lakásból. Hosszú lesz ez a mai nap...
Harry szemszöge
- Harry, beszélhetnénk? - kérdezte Louis. A srácokkal a stúdióban voltunk ma, felvettünk pár számot az új albumra.
- Oké - feleltem kurtán, majd átmentünk egy üres szobába és leültünk a székekre.
- Néz, sajnálom, hogy neked estem múlt szombaton. Nem kellett volna így reagálnom - kezdett bele Louis.
- Úgy kezeled, mintha tizenöt éves lenne, és fogalma se lenne arról, hogy mit tesz. Louis, tizenkilenc éves, és már végzős az egyetemen - csattantam fel. - Ráadásul, ismersz engem, nem fogok kihasználni egy lányt, főleg nem Annát. Szeretem őt, Louis, és nem tennék olyat, amivel megbántanám. Miért nem tudod ezt felfogni? - kérdeztem.
- Tudom, oké? Csak az, hogy láttalak titeket... Valami elpattant bennem. Ha visszamehetnék az időben, megtenném. Meg tudsz nekem bocsátani? - Louis könyörgő tekintettel nézett rám.
- A legjobb barátom vagy, Louis, persze, hogy meg tudok bocsátani, de Annával már nem lesz olyan könnyű dolgod. Feldúlt és megbántott is. Aznap este nagyon megijedt tőled, még a rémálmai is visszatértek.
- Milyen rémálmok? - kérdezte zavartan. El is felejtettem, hogy nem tudott róluk. Nem akartam neki elmondani, de eszembe jutott, hogy Anna azt mondta, elmesélhetem, ha szeretném. Azt hiszem, ez most a megfelelő alkalom erre. Mély levegőt vettem, és mesélni kezdtem Louis-nak...
Anna szemszöge
Hosszú volt a mai nap. Úgy tűnt, a sulinak sosem lesz vége. Louis folyton üzengetett, és könyörgött, hogy hallgassam meg, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet. Nem akartam vele találkozni, beszélgetni meg végképp.
A taxiban ülök Harry háza felé. Jó volt vele lakni, úgy érzem, mintha nyaralnék.
- Itt is vagyunk, hölgyem. Tizenöt font lesz - mosolygott rám a sofőr. Odaadtam neki a pénzt, majd kiszálltam a kocsiból. Nem lepődtem meg, hogy Harry kocsija már a feljárón parkol.
- Megjöttem - mondtam, mikor besétáltam az ajtón.
- A konyhában, édesem - válaszolta Harry. Ledobtam a cuccom és követtem őt. Az állam leesett, mikor megláttam, ki ül Harry mellett a helységben.
Louis.
- Itt sem vagyok - reagáltam gyorsan és megfordultam, hogy kimenjek. Harry megragadta a kezem és megállított.
- Csak hallgasd meg - suttogta.
- Megbocsátottál neki? - hitetlenkedtem.
- Adj neki öt percet - mondta Harry, úgyhogy azt hiszem, tényleg megbocsátott neki. Elsiettem mellette és a konyhaasztalhoz ültem, a lehető legtávolabb Louis-tól.
- Van tíz perced, és ne várd el tőlem, hogy megbocsássak, mint az az idióta tette - horkantottam.
- Nézd, megvan minden jogod, hogy utálj, és ne is beszélj velem többé - kezdte Louis. - De nem tudom elmagyarázni, hogy éreztem magam, mikor megláttalak téged Harryvel... - hallgatott el. - A húgom vagy. Igen, néha elfelejtem, hogy tizenkilenc éves, és nem tizenöt, de ez csak azért van, mert szeretlek. És azt sem akarom, hogy megbántsanak. Beletelt pár napba, míg megértettem, hogy túlreagáltam azon az este. Nem kellett volna behúznom Harrynek, ahogy tettem, és nem kellett volna rád kiabálnom. És határozottan nem kellett volna, hogy megijesszelek, és tönkretegyem az első alkalmadat. Nem tudtam róla, de nem mondom, hogy ez változtatott volna bármin is. Kérlek, értsd meg, hogy szörnyen érzem magam. Tényleg szörnyen, mert miattam újra rémálmaid vannak - mondta Louis.
Harryre pillantottam a háttérben, mert tudtam, hogy ő mondta el Louis-nak. Persze, megengedtem neki, hogy elmondja, de akkor is. Ugh!
- Gondolod, hogy meg tudsz nekem valaha is bocsátani? Az egyetlen bátyád vagyok - tette hozzá Louis az utolsó mondatot egy szemtelen mosollyal. Nem válaszoltam, hanem felálltam és kifutottam a konyhából, aztán Harry lakásából is. Hallottam, hogy utánam kiabálják a nevem, de nem érdekelt. Futottam, míg a hangok el nem halkultak. Nem is érzékeltem, hogy esik, míg elő nem kaptam a telefonom. Szerencse, hogy a zsebemben volt. Feloldottam a zárat és láttam, hogy rengeteg nem fogadott hívásom van Harrytől is, és Louis-tól is. Ó, meg persze pár el nem olvasott üzenet. A szemem forgattam, és felhívtam az egyetlen embert, akiben a legjobban bíztam most.
- Szia! Mizujs, szerelmem? - éljenzett Perrie a telefonba. Nem is rég találkoztunk, de nagyon jól kijöttünk egymással.
- Értem tudnál jönni? - kérdeztem.
- Várj, kint vagy? De hisz esik... influenzás leszel. Mi történt? Hol vagy? Most indulok - mondta végül, miután feltett néhány felesleges kérdést. Elmondtam, hogy merre vagyok, és könyörögtem, hogy ne mondja senkinek, hogy őt hívtam. Miután letettük, megláttam Harryt és Louist, hogy lassan vezetnek, és engem kutatnak. Örültem, hogy nem láttak meg. El kellett tőlük jönnöm.
- Anna? - hallottam meg Perrie-t kiabálni. Előjöttem a fa mögül, és a kocsijához futottam. - Itt egy törülköző - mosolygott rám, és odaadott egy kék törülközőt, mikor bemásztam az autóba.
- Köszi. - Tudtam, hogy kíváncsi arra, mi történt, ezért inkább elmondtam neki magamtól.
- Akkor miért futottál el Harrytől? - kérdezte zavartan.
- Megbocsátott Louis-nak, és Istenem, fogalmam sincs. El kellett jönnöm Louis-tól. Komolyan megkérdezte, hogy meg tudnék-e bocsátani neki - mondtam hitetlenkedve.
- Hát azt garantálhatom, hogy most szörnyen érzi magát. Valószínű, hogy nagyon hiányzol neki. Nem mondom, hogy bocsáss meg neki, de ne rontsd el emiatt a kapcsolatotok Harryvel - mondta Perrie, míg felsétáltunk a lakásához. - Most pedig szerezzünk neked száraz ruhát, hogy nehogy lebetegedj - mosolygott rám édesen.
- Köszi, hogy értem jöttél - szólaltam meg pár perc csendet követően.
- Akkor köszönd meg, ha pár óra múlva kiteszlek Harrynél - vigyorgott. Tudnom kellett volna, hogy nem fogja hagyni, hogy nála töltsem az éjszakát.
- Üzenj Harrynek, hogy még élsz és biztonságban vagy, és hogy időre volt szükséged, hogy gondolkodhass. - Próbált komoly lenni, de a végére elmosolyodott.
- Te és Zayn tökéletesek vagytok együtt - nevettem el magam.
- Tudom, igaz? - nyújtott felém pár ruhát. A szemem forgattam kijelentésén, majd elvettem a ruhákat és a fürdőbe mentem.
Anna: Harry, jól vagyok. Csak időre volt szükségem, hogy egyedül gondolkodhassak. Este otthon leszek. Szeretlek! Xx
Miután elküldtem neki az üzenetet, lehámoztam magamról a vizes ruháim, és felvettem azokat, amiket Perrie adott.
Harry: Hál' Istennek, hogy jól vagy. Betegre aggódtam magam. Louis már hazament, úgyhogy mire ideérsz, már nem lesz itt. Hagyok egy tál ételt a mikróban, ha nem ennél. Szeretlek.
Sírni akartam, amiért ilyen kedves hozzám, pedig mérgesnek kéne lennie, amiért elfutottam, és nem mondtam meg, hogy hova megyek. De nem mérges, csak örül, hogy minden rendben velem. Úgy értem, még egy tál ételt is hagy nekem, hogy megmelegítsem, mikor visszaérek a lakására. Mivel érdemeltem ezt ki?
- Perrie? - kiabáltam, ahogy kijöttem a fürdőből.
- Nappaliban - válaszolta.
- El tudnál vinni Harryhez? - kérdeztem félénken.
- Ó, reméltem, hogy ezt mondod - állt fel mosolyogva. - Nálad maradhatnak, míg nem találkozunk újból - mutatott a ruháira, amik most rajtam voltak.
- Oké, köszönöm - öleltem meg. Visszaölelt, mielőtt kirángatott a lakásából, egyenesen a kocsijához. Még mindig esett kint, úgyhogy futottunk.
~*~
- Köszönök mindent, sokkal tartozom ezért - mondtam Perrie-nek.
- Nos, nem bánom. Az egyik legjobb barátom lettél, és tudom, hogy ezt te is megtennéd értem - mosolygott rám. - Most pedig menj a szemtelen barátodhoz, mondd, hogy üdvözlöm - vigyorgott, mire vágtam egy grimaszt, de megtettem, amit kért.
Kiszálltam a kocsiból és felfutottam a bejárati ajtóhoz. Mivel bent hagytam a kulcsom, kopogtam az ajtón. Hallottam, hogy Harry közeledik. Miután kinyitotta az ajtót, kezemet a nyaka köré fontam.
- Sajnálom, hogy elfutottam. Nem előled menekültem, Harry, hanem Louis elől. El kellett jönnöm tőle, miután megkérdezte, hogy megbocsátok-e neki - hadartam, ahogy tartott a karjaival. Harry letett és kezeibe vette az arcom.
- Semmi baj. De bárcsak előbb üzentél volna, hogy szükséged van egy kis időre egyedül. Remegsz, úgyhogy menjünk be és takarjunk be téged, aztán ehetünk valamit és filmet is nézhetünk.
Most döbbentem rá, hogy mennyire fázom, és tényleg remegek, ahogy azt ő is megállapította.
- Várj, azok nem Perrie ruhái? Vele voltál, ugye? - kérdezte.
- Igen. Értem jött, és odaadta, hogy ezeket viseljem, mivel az enyémek eláztak. Ó, amúgy meg üdvözöl - mosolyogtam.
- Tudtam, hogy rossz ötlet volt Zayntől, hogy bemutatott titeket egymásnak. Összefogtok ellenünk, ha mi srácok, csinálunk valami rosszat - forgatta a szemeit Harry.
Felkapott menyasszonyi stílusban, és a hatalmas, kényelmes kanapéhoz vitt. Óvatosan letett, mielőtt eltűnt és hozott nekem egy takarót pár másodperccel később, amit körém tekert.
- Hozok valamit enni, egy perc, csak megmelegítem - mondta. Lehajolt és gyorsan megcsókolt, mielőtt elment a konyhába.