Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 24. rész

Louis szemszöge
- Louis, menj és szólj Annának, hogy lemegyünk vacsorázni - mondta Paul, miközben odaadta a szobájához a kulcsokat. - Azért először kopogj be - tette hozzá, ahogy Anna ajtajához mentem. A szemem forgattam, de bekopogtam az ajtón. Nem kaptam választ, úgyhogy használtam a kulcsokat a szobájához. Lesétáltam a keskeny folyosón, ahonnan megláttam Annát magzatpózba kuporodva a paplanok tetején aludni. Nem akartam felébreszteni, úgyhogy úgy döntöttem, hagyok neki egy üzenetet, amiben leírom, hogy lementünk vacsorázni és majd hozok neki valamit. Elvettem az ágy végéről a kék takarót és ráterítettem, mielőtt elhagytam a szobáját.
- Hol van Anna? - kérdezte Liam.
- Aludt, úgyhogy nem akartam felébreszteni. Hagytam egy üzenetet, hogy majd hozok vissza valamit, ha esetleg hamarabb felkelne, mint hogy mi visszaérnénk - mosolyogtam.
- Oké, menjünk, mert éhen halok - szólalt meg Harry.
Egy rövid liftezés után megérkeztünk a hotel étterméhez. Mindannyian elfáradtunk a repülőúttól, de még így is izgatottak voltunk, hogy elkezdjük az amerikai részét a turnénak. Még mindig hihetetlen, hogy elfogytak a jegyek a koncertekre.
- Mike vagyok, és ma este én szolgállak ki titeket. Mit hozhatok inni? - kérdezte tőlünk Mike. Úgy nézett ki, mintha tizenhat éves lenne, állapítottam meg, miután leültünk egy hatalmas asztalhoz. Mind elmondtuk, mit kérünk inni, majd elsétált, hogy elkészítse őket.
- Nem úgy tűnik, mint aki élvezi a munkáját - nevetett Niall.
- Tuti, hogy ráerőltették ezt a melót. Anya is rávett, hogy dolgozzak, amikor tudott - mondta Lou, a fodrászunk.
- Igaz - válaszolta Niall. Nem tartott sokáig, míg Mike visszatért az italainkkal.
- Sikerült választanotok, srácok? - kérdezte erőltetett mosollyal az arcán. Mindannyian egymásra néztünk és bólintottunk.
~*~
A srácok és én épp előbb fejeztük be a vacsorát, most már csak beszélgetünk az asztal körül. Észrevettem, ahogy Zaynnel dumáltam, hogy Harry kissé letört.
- Harry, jól vagy, haver? - kérdeztem, aminek következtében mindenki megfordult és ránézett.
- Ó... ummm, igen - dadogott.
- Most meg mi a bajod? - kérdezte Niall.
- Hogy érted, hogy most? - vonta kérdőre Niallt Lou.
- Már a Heathrow-n is ilyen zsémbes volt ma reggel.
- Szóval, most mi a baj? Mert most, hogy Louis említette, tényleg letörtnek tűnsz - szólalt meg Paul. Ő az, aki jól ismer minket, úgyhogy ő az első ember általában, aki tudja, ha valami gondunk van.
- Nem mondhatom el - válaszolta Harry.
- Ó, ugyan már. Mindent megoszthatsz velünk, haver. Nem fogunk elítélni - mondta Liam.
- Annyira. - Tom, Lou barátja tette hozzá.
- Kiről van szó? Jól van anyud és a nővéred? - kérdeztem.
- Igen, mind jól vannak, és nem róluk van szó - mondta Harry.
- Elmondanád már Harry? Nem tudunk segíteni, ha nem mondod el, mitől vagy ilyen feldúlt - könyörgött Liam.
- Jó, de nem mondhatjátok el SENKINEK, hogy én mondtam el - tört meg végre. Harryt túl egyszerű meggyőzni, hogy adja be a derekát. Nem tud titkot tartani előttünk, nem is az a fajta, aki elhallgat fontos dolgokat az emberek elől, akiket szeret és törődik velük.
- Anna ma elmondta a repülőn, hogy az anyja alkoholista volt, és ő nem iszik sokat, mert nem akar olyan lenni, mint az anyja - mondta gyorsan Harry, kerülve minden szemkontaktust. - Nem akarta, hogy elmondjam neked, Louis, mert nekem se akarta elmondani - nézett rám Harry.
- Nem számítottam arra, hogy ezt fogod közölni - szólalt meg Niall őszintén.
- Louis, mondj már valamit - veregetett hátba Lou, mivel ő ült mellettem.
- Nem tudom, mit mondjak. Csak pár dolgot tudok Anna múltjáról, és az sem túl jó. Szar gyerekkora volt. Most kezdek rájönni, miért is olyan ő, amilyen - mondtam, az utolsó mondatot ünnepélyesen.
- Erős lánynak tűnik, Louis, lassan kezdd el felemlegetni a múltját. Lehet, hogy nem arról van szó, hogy nem akarja elmondani neked, hanem csak fél róla beszélni - mondta Paul.
Anna szemszöge
- Kérlek, csak engedj el - könyörögtem a férfinak, aki előttem állt pár lépéssel. - Nem teszem meg újra, megígérem - könyörögtem továbbra is, ahogy felém sétált. Hátráltam minden alkalommal, mikor egy lépést tett felém.
- Nem tudsz elmenekülni - vigyorgott, ahogy a hátam a falnak ütközött.
- KÉRLEK, NE! - kiáltottam.
Izzadva és remegve ültem fel.
- Csak egy álom volt, Anna - mondogattam magamban, de tudtam, hogy nem az volt, hanem egy emlék, ami örökké üldözni fog. Felkeltem az ágyról és körülnéztem a szobában. Majdnem el is felejtettem, hogy Floridában vagyok a bátyámmal és a barátaival. A fürdőbe mentem, hogy egy kis vizet fröcsköljek az arcomra, mikor megláttam, mennyi az idő. Majdnem éjfél volt. Ezek szerint, lekéstem a vacsorát, gondoltam magamban. Lekapcsoltam a fürdőben a világítást és visszamentem az ágyamhoz. Ahogy odaértem, megláttam egy darab papírt a telefonom alatt. Felvettem...
Anna,
Mind lementünk vacsizni. Aludtál, és nem akartalak felébreszteni. Hozok majd valamit, amit ehetsz.
Louis
Azért örültem volna, ha felébreszt, mert talán akkor nem lett volna rémálmom. Már a gondolatától is izzadni kezdtem, és a szívem is gyorsabban vert. Az erkélyajtóhoz mentem és kinyitottam őket. Miután kisétáltam, hagytam, hogy a gyenge szellő arcul csapjon.
- Jól vagy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Ijedve megugrottam és baloldalra fordultam, ahol senkit nem láttam, úgyhogy visszafordultam jobbra, és ott ült Louis a székében. Nem akartam neki elmesélni a rémálmomat, úgyhogy csak bólintottam.
- Kéred a kajád? Itt van a szobámban - mondta. Valamiért úgy tűnt, le van törve, mert nem a normális vidám önmaga volt.
- Annyira nem vagyok éhes - mondtam őszintén.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze - válaszoltam.
- Miért nem beszélsz a gyerekkorodról? Mármint, amit elmondtál, az is véletlen volt. Meg akarlak ismerni, de nem nyílsz meg nekem. Harrytől kellett megtudnom, hogy az anyád alkoholista volt. - Ledermedtem, mikor ezt mondta. Harry megígérte, hogy nem mondja el Louis-nak, és mégis mindenkivel közölte, aki ma ott volt a vacsoránál.
- Persze, ki kellett belőle húznunk, de akkor is. Tudnom kell rólad. A húgom vagy - mondta Louis, miközben kezével végigszántott a haján. Bármennyire is mérges vagyok most Harryre, tudom, hogy el kellene magyaráznom, miért nem akarom, hogy tudjon a gyerekkoromról.
- Louis, meg kell értened, hogy egyszerűen nem szeretek róla beszélni. Max és Joey se tudja teljesen, hogy min mentem keresztül. Nem tudnál megbízni bennem, mikor azt mondom, te sem akarod tudni? - mondtam remélve, hogy majd nem kérdezősködik többet.
- Legalább egy dolgot árulj el. Anyukád mindig alkoholista volt, vagy csak miután elhagyott titeket? - kérdezte Louis.
- Azután. Nem kezelte túl jól, még akkor is, ha szarul bánt velünk. Még most se értem, miért érintette ennyire mélyen, hogy elhagyott minket - avattam be kissé a részletekbe.
- Tudod, hogy nem leszel olyan, mint ő, ugye? Nem fogom hagyni, és a srácok sem - nyugtatott meg Louis. Fura volt, hogy a teraszokon keresztül beszélünk egymással.
- Nem szeretek sokat inni. Kérlek, soha ne hagyd, hogy lerészegedjek, ha veled vagyok - kértem, de inkább könyörgésnek hangzott.
- Ez természetes. De te is tegyél meg nekem egy szívességet - mondta, mire bólintottam és vártam, hogy befejezze.
- Ne legyél mérges Harryre. Nem akarta elmondani, de túlságosan elgondolkozott rajta, és tudtam, hogy zavarja valami. Aztán tettük, amihez a legjobban értünk... rávettük, hogy mondjon el mindent, ami az eszébe jutott - kuncogott Louis a mondat utolsó részén.
- Majd meglátom - mosolyogtam rá. Nem tudtam, hogy a srácoknak meg vannak a módszereik Harryn. Mármint, annyira erősnek tűnik rengeteg dologban, és nem csak fizikai értelemben, hogy nem gondolnám, hogy ilyen könnyű rávenni a beszédre.
- Azt hiszem, ezt megbeszéltük. Menj és próbálja meg visszaaludni. Mindenki a medencénél fogja tölteni a napot, és tízkor találkozunk a liftnél, úgyhogy addigra legyél kész - mondta Louis.
- Oké. Jó éjt, Louis - köszöntem el.
- Jó éjt - mondta, mielőtt visszament a szobájába. Én is úgy tettem, visszamentem a saját szobámba és bezártam magam mögött az ajtót. Az ágyon lévő paplanok alá fészkeltem magam. Nem igazán volt kedvem átöltözni pizsamába, úgyhogy így maradtam. Meglepődtem, hogy mikor elkényelmesedtem, azonnal elnehezedtek szemhéjaim.
~*~
A szemeim kipattantak, mikor éreztem, hogy két kézzel megráznak. Felültem és hátratoltam magam a fejtámlához.
- Wow, Anna, nyugi, csak én vagyok, Louis - tartotta fel kezeit Louis védekezően, mire felnéztem rá és azonnal megnyugodtam. - Nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj. Múlt éjjel rosszat álmodtam, csak megleptél, ez minden - mondtam őszintén. Nem tudom pontosan, hogy miért mondtam el neki, de valamennyire azért jól esett.
- Ideje felkelni. Készen leszek tizenöt perc múlva? Mert akkor fogunk találkozni a többiekkel - kérdezte, bár inkább állításnak hangzott.
- Persze, majd a felvonónál találkozunk - mondtam.
- Hogy hívhatod azt felvonónak, és nem liftnek? Angliában születtél, és ott is voltál felnevelve? - kérdezte zavartan.
- Nem tudom, még gyerekként láttam egy filmet, ahol felvonónak hívják, és viccesnek találtam, úgyhogy azt hiszem, csak úgy megragadt - vontam vállat.
- Ó, oké. Nemsokára találkozunk - mosolyodott el, mielőtt kiment a szobámból. A bőröndömhöz sétáltam és kivettem a türkizkék bikinim. A felső része pánt nélküli volt és fodros, az alsó része pedig egy normális bugyi az oldalán kivágásokkal. Megfogtam egy pár farmer sortot és egy fekete pólót, hogy eltakarja. Laza kontyba fogtam össze a hajam és magamra kentem egy kevés vízálló sminket és egy kevés naptejet is. A vízálló szempillaspirált és tust azért vittem fel, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki most esett ki az ágyból. Felvettem a papucsom, mielőtt elvettem a telefonom és kimentem a szobából. Ahogy kiértem, egyenesen Harrybe botlottam.
- Bocsi - mondtuk egyszerre.
- Oké, menjünk - mentett meg Louis Harrytől. Hál' Istennek Louis remek időzítéséért.