Fordított szavak és hazugságok

II. évad // 8. rész

Anna szemszöge
Amint beléptem a házba, egyenesen a szobámba mentem, hogy lezuhanyozzak. Hosszan áztattam magam, így nem kellett senkivel se beszélgetnem, míg a vacsora elkészült. Mikor kiléptem a zuhanyzóból, megszárítottam magam és felvettem egy rózsaszín csipkés melltartót és bugyit. Aztán elkezdtem a hajamat is megszárítani, miközben még mindig csak alsóneműben álltam. Nem annyira érdekelt, hogy a hajam jól állt-e, ezért csak rövid ideig szárítottam, hogy legalább ne csöpögjön róla a víz. Miután ezt befejeztem, magamra húztam egy pár fekete leggings-et, és egy hosszú, bő szürke pulcsit, ami lecsúszott az egyik vállamon. Három ok miatt vettem fel ezt a felsőt: kényelmes volt, hideg volt a házban, és nem akartam, hogy mindenki azt nézze, milyen „vékony" vagyok. Tudom, hogy örülnöm kéne, amiért mindenki törődik velem eléggé ahhoz, hogy megkérdezze, eszek-e rendesen, de ugyan már, imádom az ételt, és utálok hányni. Ezt mindenki tudja. Persze, rengeteg minden megváltozott, mióta eljöttem Londonból, és vannak új szokásaim, de ugyanakkor meg is szabadultam pártól. Az egyik dolog, amire rászoktam, hogy nem alszom, bármennyire is akarok. Mérges szeretnék lenni Liamre, amiért gyakorlatilag bedrogozott a minap, de jól éreztem magam, mikor felkeltem. Szükségem volt az alvásra, és azóta már át tudom aludni az éjszakákat. Ráadásul, már eltűntek a fekete karikák a szemem alól.
Miközben kisétáltam a fürdőből, kontyba fogtam a hajam. Odamentem az ágyhoz és felvettem a telefonom, hogy megnézzem, hívott vagy küldött-e Mia üzenetet. Már aznap írt egyszer, mikor elment, hogy megérkezett Nebraskába (szülővárosába), és a bátyja állapota stabil lett. Legalább kétszer írt egy nap, hogy tudja, még mindig itt vagyok Malibuban. Úgy tűnik, azt hitte, hogy én is visszamegyek Los Angelesbe, mikor ő elmegy. Nem fogok hazudni, eszembe jutott, és őszintén, nem tudom, miért nem mentem el. Rengeteg okom lett volna rá, hogy felpakoljak és elhúzzak. Az egyik például, hogy Emily behúzott egyet.
- Anna, kész a vacsora, bébi - mondta Zayn, ahogy bedugta fejét a szobámba. Örülök, hogy fel voltam öltözve, mert nem is kopogott.
- Oké - válaszoltam, és kimentem a szobából, mire Zayn elmosolyodott. - Tudod, mi lesz a kaja? - kérdeztem.
- Azt hiszem, Jay spagettit csinált, de nem biztos - vonta meg a vállát.
- Perrie már lent van? - kérdeztem, mert Perrie volt az, aki mellettem állt és próbálta kiszedni belőlem, hogy miről fogunk Harryvel beszélni később.
- Igen, már szóltam neki, hogy hagyjon téged békén, mielőtt felpofozod - nevette el magát Zayn.
- Ugh! Elmondta neked, mi? - kérdeztem.
- Már haldoklott, hogy valakinek elmondhassa, úgyhogy nekem mondta el a ház helyett - kuncogott továbbra is Zayn.
- Azt hiszem, ennek örülnöm kéne.
- Én örülnék a helyedben - értett egyet.
- Á, végre ti ketten is megérkeztetek - mosolygott ránk anya.
- Zayn, te ülsz Perrie mellett, és Anna, a te helyed Louis és Harry között van - mondta anya, mintha ez olyan természetes lenne. Bólintottam és odamentem, ahova azt a megtiszteltetést kaptam, hogy leülhetek. Louis felpattant és kihúzta nekem a széket.
- Köszi - mondtam, miközben leültem és közelebb másztam az asztalhoz.
- Oké, akkor lássunk neki - éljenzett anya tapsolva.
A vacsora közben kisebb csevegéseket kezdeményezett mindenki, de érezni lehetett a feszültséget a szobában. Éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik, nézték, hogy eszem-e, és hogy menyit. Egyre mérgesebb lettem, ahogy teltek a percek.
- Most komolyan, nem lehetne, hogy nem bámultok? - csattantam végül.
Meglepődve néztek fel a kirohanásomra, mire Harry térdével finoman megütötte az enyémet; nem is vagyok benne biztos, hogy véletlen volt. Valószínű, hogy nem. Ellöktem magam az asztaltól és felkaptam a tányéromat.
- Megyek, és egyedül eszem a nappaliban - jelentettem be, majd kimentem a konyhából a nappali felé. Hallottam, hogy Louis utánam kiált, de nem érdekelt. Odamentem a kanapéhoz, leültem és enni kezdtem.
- Jól vagy? - kérdezte Perrie, miután már pár perce ott ücsörögtem.
- Remekül - válaszoltam.
- Csak aggódnak érted, ugye tudod? - szólalt meg némi hezitálás után.
- Hát, pedig nem kellene, mert tökéletesen egészséges vagyok. Most már mindenki leszállhatna rólam - motyogtam.
- Megyek és beszélek velük - mosolygott rám, mielőtt kiment a nappaliból. Azt kívánom, bárcsak holnap már hétfő lenne, hogy elmehessek. Belefáradtam abba, hogy olyan emberek vesznek körbe, akik folyton ítélkeznek és lesik minden mozdulatomat.
Perrie szemszöge
- Mindenkinek békén kellene őt hagynia. Ismét el fog titeket lökni magától, ha folyton a súlya miatt piszkáljátok. Egészséges és eszik, úgyhogy ejtsétek a témát, mielőtt elveszítenétek - mondtam, amint leültem Zayn mellé a konyhaasztalnál.
- Csak próbálunk vigyázni rá - mondta Jay.
- Tudom, és nem akarok gorombának hangzani, de szerintem készen áll a menekülésre, ha adtok neki egy okot - vallottam be. Láttam Annán, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.
- Odamenjünk hozzá bocsánatot kérni? - szólalt meg Eleanor.
- Nem, nem hinném, hogy hallani akarja. Csak hagyjátok békén, és viselkedjetek normálisan körülötte. Mindössze ennyit kér, vagy legalábbis azt hiszem, hogy ennyit.
- Oké. Nos, miért nem vonultok át a nappaliba és választotok egy filmet, míg én itt helyre pakolok? - mosolygott ránk édesen Jay.
- Rendben - feleltünk egyszerre, majd felálltunk a konyhaasztaltól, és a nappali felé vettük az irányt.
- Arra szavazok, hogy a Legdrágább az életed című filmet nézzük meg - szólalt meg Liam, és már majdnem fel-le ugrált.
- Nekem jó - egyezett bele Harry, mi pedig csak bólogattunk.
Leültem Anna mellé és megöleltem. - Többé nem lesznek furák. Azt is mondtam, hogy ne kérjenek bocsánatot, úgyhogy nem kell végigülnöd a kínos beszélgetést - suttogtam neki.
- Köszi.
- Na, akkor a vacsorát elpakoltam, úgyhogy nézzünk egy filmet. Végül is mit választottatok? - kérdezte Jay.
- Legdrágább az életed - éljenzett Niall.
- Imádom azt a filmet - mosolyodott el Jay, majd leült az ikrek mellé. Liam betette a filmet, áttekerte az előzeteseket, majd megnyomta a lejátszás gombot.
Anna szemszöge
A film sokkal hosszabb volt, mint amit én megszoktam, és mivel annyira fáradt voltam, már aludni szerettem volna. Az, hogy egy egész napot a napon töltsek, eléggé megviselt.
- Még mindig imádom - szólalt meg Niall.
- Még szép - kontrázott Louis.
- Akkor a lányok és én elmentünk aludni. Majd reggel találkozunk - mosolygott ránk Jay.
- Igen, azt hiszem, mind mehetünk aludni, mert jó hosszú volt ez a nap - értett egyet Louis.
- Jó éjt mindenkinek! - ragadta meg Zayn Perrie karját, majd a lépcső felé húzta magával.
- Én is megyek. Azt hiszem, majd a reggel látjuk egymást - köszöntem el, mielőtt követtem Zaynt és Perrie-t.
Mikor a szobámba értem, leültem az ágyra és egy párnába nyomtam a fejem.
- Ébren vagy? - hallottam egy csendes, rekedt hangot. Felemeltem a fejem és láttam Harryt, aki az erkélyajtóban állt.
- Persze - feleltem röviden.
- Nézd, tudom, hogy valószínűleg nem érdekel, amit mondani akarok, de tényleg szeretném, ha tudnál valamit - mondta, ahogy leült az ágyam végébe. Hálás voltam, amiért nem volt annyira közel. Nem hinném, hogy el tudnám viselni, ha mellettem lenne, miközben az ágyamon ülünk.
Inkább bólintottam, hogy folytassa.
- Hiszek neked, mikor azt mondod, hogy nem csaltál meg. Hallgatnom kellett volna rád nyolc hónapja, engednem, hogy elmeséld a te verziódat arról az éjszakáról. Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott, hogy higgyek neked, mikor a minap elmeséltél mindent. Sajnálom, de az én nézőpontomat is meg kell értened. Az a kép tényleg úgy nézett ki, mintha megcsalnál - mondta Harry.
- Tudom, hidd el, mikor megláttam, sokkot kaptam. Eszembe jutott, hogy miért volt a keze a fenekemen, és tudtam, hogy akkor húzódtunk el egy ölelésből - feleltem.
- Meg tudsz nekem bocsátani mindenért, amit mondtam és gondoltam rólad? - kérdezte, mire felvontam a szemöldököm. - Nem akarod tudni, hogy miket gondoltam rólad, mikor nagyon dühös voltam - nevette el magát idegességében.
- Azt hiszem, meg tudok bocsátani, de közöttünk már semmi nem lesz a régi. Nem abban az értelemben, úgyhogy ne nézz így rám. Úgy értettem, hogy sosem leszünk már olyan közeli barátok. Tényleg megbántottál, Harry, és nem hallgattál meg, és még most is, hogy tudod az igazat, eddig tartott, hogy higgy nekem - mondtam lehangoltan. Bárcsak meg tudnék neki bocsátani, és megcsókolni ajkait, elfelejteni ezt a nyolc hónapot, de rengeteg oka van, amiért nem tehetem. A fő oka pedig Emily.
- Végül majd csak visszaszerzem apránként a barátságunkat és a bizalmadat - vigyorgott rám.
- Ne ígérgess - válaszoltam, de magam se tudtam, hogy viccelek-e vagy nem.
- És még bocsánatot akartam kérni Emily viselkedéséért a minap. Nem szabadott volna megütnie. Hogy van a szemed? - kérdezte kíváncsian. A szemem még mindig kék és fekete volt, de már nem annyira feltűnő, pláne ha sminkkel eltakartam.
- Nem fáj annyira. Csak bekékült - válaszoltam.
- Az jó. Ó, és sajnálom, hogy kihallgattam a beszélgetésedet. Helytelen volt - mondta elszégyellve magát.
- Semmi baj - mondtam. Eszem ágába se volt bevallani neki, hogy ma én is kihallgattam őket Louis-val.
- Mi történt Los Angelesben, ami szörnyű volt? - kérdezte, miután kis ideig csendben ültünk.
- Nem akarok róla beszélni. Ejtsük a témát, oké? - kértem, bár sokkal inkább hangzott kijelentésnek, úgyhogy Harry bólintott és lesütötte szemeit az ölére. - Akkor, azt hiszem, megyek aludni. Nagyon elfáradtam.
- Még egy kérdés. Beköltözöl Louis-hoz, mikor visszajössz Londonba? - kérdezte.
- Nem, majd nézek egy saját helyet - válaszoltam.
- Nem akarod bunkó lenni, de megengedheted magadnak?
- Jókora összeget kaptam a ruhakollekciómért, és még mindig félre van téve a pénz, amit akkor kaptam, mikor veletek dolgoztam - vontam vállat.
- Ha segítségre van szükséged, hogy találj egy helyet, csak szólj - kelt fel az ágyról. Harry odajött hozzám, ahol én ültem, és széttárta karjait, hogy megöleljen. - Fegyverszünet? - kérdezte vigyorral az arcán.
Nem gondolkodtam, csak felálltam és odasétáltam a karjai közé.
- Tényleg sajnálom - suttogta, miközben kezei között tartott. Minden erőmbe beletelt, hogy ne sírjak. Otthon éreztem magam ölelésében. Bárcsak ne kellene elengednem, de muszáj. Elhúzódtam az ölelésből, és mindketten kínosan lesütöttük a tekintetünk.
- Jó éjt, Anna - szólalt meg Harry elsőnek.
- 'Éjt, Harry - köszöntem el tőle, és néztem, ahogy lassan odamegy az erkélyajtókhoz, majd kisétál a szobámból.