Fordított szavak és hazugságok

II. évad // 11. rész

Louis szemszöge
Olyan gyorsan vittük be Annát a kórházba, ahogy tudtuk. Próbált tiltakozni, és mondta, hogy jól van, de ezt maga se hitte el, úgyhogy egy idő után befogta. Amint a kórházhoz értünk, besiettünk vele és a nővérek átvették. Vele akartam menni, de az orvosok nem engedték. Anna sírt a fájdalomtól és a félelemtől, mikor bevitték a szobába. A srácok, Eleanor, Perrie és én mind a váróban ültünk, az orvosra vártunk, hogy jöjjön és mondja el, mi a baj Annával. Már két órája, hogy ülünk. Reménykedtem a híres mondásban, hogy a legjobb hír, ha nincs hír, de minél többet vártunk, annál pesszimistább lettem.
- Utálok várni - nyögtem, mire Eleanor kis körökben kezdte simogatni a hátam.
- Tudom, mi is - szólalt meg Liam. Már nagyon türelmetlenek voltunk, és meg akartuk találni Anna szobáját, hogy bemehessünk hozzá.
- Anna Austin családja? - kérdezte egy fehér köpenyes férfi, mire mindannyian felálltunk és az orvoshoz siettünk. - Jó napot, Dr. Beard vagyok, Miss Austin orvosa - mosolygott, mire kinyújtotta a kezét, hogy megrázzam.
- Louis vagyok, a bátyja, ezek pedig a barátai - mondtam, miközben kezet ráztunk. - Mi történt a húgommal? - kérdeztem, mert már nem bírtam tovább várni.
- Néhány teszt során kiderítettük, hogy fekélye van. Már egy ideje jelentkeztek a tünetek, de ezt nem tudhatta, mert azt hitte, hogy a menstruáció miatt van mindez - mondta Dr. Beard.
- Rendbe fog jönni? Mit kell tennie, hogy jobban legyen? - kérdeztem.
- Jól lesz, uram. Jelenleg pihen. Adtunk neki néhány fájdalomcsillapítót, és majd reggel műtéten fog átesni, mert a fekély néhány helyen vérzést okozott - magyarázta az orvos.
- Műtéten? - kérdeztem idegesen.
- Igen. Anna már aláírta a beleegyező iratokat, úgyhogy holnap reggel nyolckor megműtjük.
- És a műtét veszélyes? - szólalt meg Harry idegesen.
- Nem annyira, mint más műtétek, de mindennek van kockázata - válaszolta Dr. Beard.
- Rendben - mondtam, majd Dr. Beard lenézett az iPad-re a kezében, mielőtt újból ránk emelte tekintetét.
- Most pedig, lenne egy kérdésem. Hogy van Anna a vetélés óta? A feljegyzéseink szerint nagyon feldúlt volt, mikor rájött.
- Elvetélt? Mikor? - kérdezte Harry sokkos állapotban. Én se tudtam, hogy mit tegyek, mert ledöbbentem. A húgom terhes volt, és még csak nem is tudtam. El se mondta, hogy elvetélt.
- Nagyon sajnálom, azt hittem, hogy tudják. Hat hónapja vetélt el. Elveszítette a babát, mert valaki lelökte őt a lépcsőről - szólalt meg Dr. Beard.
- És hány hónapos volt? - kérdezte Harry. Nyilvánvaló volt, hogy próbálja kideríteni, hogy az övé volt-e a gyerek, vagy sem.
- Két és fél hónapos. Nézzék, sajnálom, őszintén azt hittem, hogy tudják, mert Ön a bátyja - intézte felém szavait az orvos.
- Semmi gond, örülök, hogy most már tudom - mosolyodtam el halványan.
- Szükségem van a kibaszott levegőre - mondta Harry, mielőtt kiviharzott a váróteremből.
- Bemehetnek hozzá. A 705-ös szobában van. Lehet, hogy alszik, csak hogy tudják. Ó, és kérem, próbálják meg nem felzaklatni őt - mondta az orvos, mire bólintottunk és lesétáltunk a folyosón.
- Ne mondjuk el neki, hogy tudjuk, csak a műtéte után. Nem akarom, hogy stresszeljen emiatt - mondtam a többieknek, mikor a szobájához értünk.
- Oké - válaszolta mindenki egyhangúan. Kopogtam az ajtón, mielőtt bementünk a szobába. Alig volt ébren, amint ott feküdt a korházi ágyon.
Harry szemszöge
El kellett jönnöm a többiektől. Anna elvetélt! Terhes volt! És a baba minden valószínűséggel az enyém lett volna. Basszus, biztos, hogy az enyém lett volna. Bassza meg. Ki lökte le őt a lépcsőről, és miért? Mostanra már apa lehetnék. Nos, ha Anna elmondta volna. Szeretném azt hinni, hogy elmondta volna, de ahogy bántam vele ez előtt, nem hibáztatnám, ha nem tenné.
- Haz, jól vagy? - kérdezte Liam. Megugrottam a hangjára, mert nem tudtam, hogy áll mögöttem valaki.
- Nem, az én babám volt é-é-és... - Nem tudtam befejezni a mondatot, könnyekben törtem ki. Liam magához húzott, megölelt, és tartott, míg kisírtam a szemeim.
Anna szemszöge
- Muszáj, hogy megműtsenek? - kérdeztem Louis-tól. Még sosem volt műtétem, és nagyon félek tőle.
- Bébi, ez az egyetlen módja, hogy jobban legyél - simogatta a hajam. Sírni kezdtem, és azonnal megölelt. Kínos volt, mert az ágyban feküdtem, és nem tudtam nagyon megmozdulni a fájdalomtól.
- Minden rendben lesz veled, megígérem - mondta a fülembe Louis.
- Beszélnem kell Harryvel. Hol van? - suttogtam.
- Írok neki és Liamnek - mondta, mire elengedett és a telefonján kezdett írni.
- A héten Los Angelesben leszünk. A nappalid padlóján alszunk, aztán összepakoljuk a holmid, és velünk fogsz visszarepülni - állította Zayn. - Mi az? Egy órát ültünk a váróteremben - kuncogott idegesen, miközben a tarkóját dörzsölte.
- Normál esetben, veszekednék veled, de most tényleg nem akarok egyedül maradni - vallottam be.
- Akkor jó, mert úgy sincs más választásod - vigyorgott rám Zayn, mire elmosolyodtam és hallottam, hogy kopognak az ajtón. Odanéztem, és megláttam Harryt vörös és duzzadt szemekkel álldogálni.
- Gyerünk srácok, adjunk nekik pár percet - szólalt meg Louis. Mindenki bólintott és kimentek a szobából. Louis ment ki utoljára.
- Szeretlek - mosolygott rám, mielőtt becsukta maga mögött az ajtót.
- Louis mondta, hogy látni szeretnél? - kérdezte Harry, bár inkább állításnak hangzott.
- Ülj le, kérlek - veregettem meg a mellettem lévő helyet az ágyon. Vonakodva odajött hozzám és leült mellém.
- El kell mondanom valamit, ha esetleg történne valami a műtét alatt - mondtam idegesen. Az nem kifejezés, mennyire rémült voltam.
- Holnap már sokkal jobban leszel - mondta Harry komolyan, ezzel meghökkentve. - Bocsi, de utálom, hogy mindig a legrosszabbat gondolod - tette hozzá, ezúttal már sokkal nyugodtabban.
- Oké, nézd, fogalmam sincs, hogy mondjam ezt el - kezdtem, és könnyek szöktek a szemembe. Fogalmam se volt, hogy hogyan kezdjem a beszélgetést.
- Már tudok a vetélésről. Dr. Bread elmondta, mert azt hitte, hogy tudjuk - vallotta be Harry, nyilván rájött, hogy ideges vagyok. Ekkor már folytak a könnyek az arcomon. - Az enyém volt, nem igaz? - kérdezte. Bólintottam és bömbölni kezdtem. Kezei közé húzott és a hajamat kezdte simogatni.
- El akartam mondani. Esküszöm, d-de e-elvesztettem a b-babát, mielőtt e-el tudtam v-volna - dadogtam.
- Hiszek neked, de akkor se hibáztattalak volna, ha nem mondod el. Szörnyen viselkedtem veled. Tudod, hogy ki lökött le a lépcsőn? - kérdezte, míg továbbra is cirógatta a hajam.
- Nem akarom elmondani. M-mérges leszel - dadogtam, miközben próbáltam visszanyerni a légzésem.
- Kérlek? - könyörgött. Már tudtam, hogy mérges lesz, mikor megtudja az igazat.
- Csak ne tegyél semmi hülyeséget - mondtam, mire bólintott és finoman eltolt magától. Az ágyon feküdtem és Harryt néztem, amiért hálával tartozom, mivel a hasam borzasztóan fájt, míg a karjai között voltam.
- Épp a lépcsőn sétáltam le a suliban, mikor meghallottam, hogy a lányok rólam beszélnek. Arról volt szó, hogy mekkora ribanc vagyok, mert „megcsókoltam" azt a srácot, és hülye is, amiért megcsaltalak téged. Nem foglalkoztam velük, de a következő dolog, mire észbe kaptam, az volt, hogy éreztem, amint lelöknek hátulról a lépcsőről. Aztán a kórházban ébredtem fel - meséltem, miközben a könnyek folyamatosan potyogtak az arcomra. Eközben Harry tekintete egyre inkább elmérgesedett. Kezeit ökölbe szorította. - Harry? - kérdeztem, remélve, hogy mond valamit. Nem tette, csak felugrott az ágyról és kiviharzott. - Harry! - kiabáltam utána.