Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Negyvenkettedik dobbanás 18+

MEGLEPETÉS :)

– Már csak 11 nap, és indulok! – vigyorgott a telefonomból Levi.

Kicsit fáradt volt. Egész évben dolgozott hétvégente, amióta pedig beköszöntött a vakáció, majdnem minden nap. Apu és a szülei fizették felesben a repjegyet. A kikötés az volt, hogy spórol, és ő megtette értem. Újfent arcvakarás közben beszélgettünk. Az alkalmakra kapott pénzét is eltette. Nem élnek rosszul, de három gyerek van. Sára szeptemberben lesz elsős. Két hét Japánban nem olcsó, ha akar is haza vinni a többieknek ajándékot. A szüleitől is fog kapni, és biztos utalnának is neki, ha kellene, de így biztos megbecsüli, mert saját maga kereste meg. Minden vágya volt látni engem, és én is nagyon vártam már! Tavaly, mikor szülinapjára megkapta a beleegyezést, majd karácsonyra a repjegyet, olyan boldog volt, hogy majdnem sírva fakadt. Azonnal hívott. Nálunk éjszaka volt, de felvettem, és boldogan mutogatta a papírt, ami már kézzelfogható volt. A szívem vadul dobolt, hogy újra láthatom igazából is! Érezhetem az illatát, amit mindig lopva szívtam be. Milyen fura az élet? Pár hónap alatt elfelejtettem milyen volt sóvárogva mellette ülni, hallgatni a hangját. Helyette alattomosan bekúszott valami más. Olyan hangtalanul tette, hogy mire feleszméltem, már késő volt.
– Már alig várom! – mosolyogtam rá félig habosan.
– Valahogy mintha nem lennél a helyzet magaslatán. – vonta fel a szemöldökét. – Máshol jársz agyban. Vagy másnál. – vigyorgott, mire megálltam a mozdulatban. – Oh, telitalálat! Mi baj van Ayatoval? – kérdezte köntörfalazás nélkül.
– Semmi! – vontam meg a vállam, de a lelkiismeretem dörömbölni kezdett.

Ő a legtökéletesebb partner számomra, csak éppen a szívem erről tudomást sem akar venni! Ennél azt hiszem, nincs nagyobb problémám...
– Aham. – nézett rám nagy szemekkel, kétkedve barátom.

Őt sem könnyű átverni, de meg kell próbálnom. Senki nem tudhatja meg a titkomat, a sírba szándékozom vinni majd, hogy mit éreztem valaha barátom iránt.
– Nem azt érzem, amit kellene! – sóhajtottam.

Legalább is, nem az iránt, aki iránt kellene! Ez annyira rossz, hogy néha már magamtól rosszul vagyok!
– Miért? Mit kellene? – érdeklődött.
– Nem tudom. Valami hiányzik. – húztam el a számat.

Tudtam, hogy mi, de azt nem mondhattam meg.
– Ne ess kétségbe! – nyugtatott Levi. – Mennyi ideje jártok? Nagyjából három hete?

Bólintottam.

– Adj időt magatoknak!
– De mi lesz, ha nem... – kezdtem kétségbeesni.
– Akkor tovább lépsz! – mondta ki a nyilvánvalót.

És ha ezzel megbántom? Tudok ezzel a tudattal élni?

– Te nem vagy az az első látásra típus. Valahogy régebben sem képzeltem azt, hogy jön egy lány, és bumm. Ez, mint tudjuk, lehetetlen is lett volna. Te mindig, mindenben gondolkodtál, ez sem kivétel.
– Csak te is, Ren is elsőre és...
– Ilyen is van. Meg olyan is, ahol sok idő kell. Apu anyukája háromszor kosarazta ki papát. Közben más is udvarolt neki. Végül beleszeretett papába. Egyszer csak jött neki a felismerés.
– Tegyük fel, hogy kedvelsz valakit, de tudod, hogy nincs esélyed nála. – mondtam ki gyorsan és reménykedtem, hogy nem akar belebonyolódni a dologba.
– Valamiről tudnom kellene? – ráncolta a szemöldökét.
– Nem. – feleltem nyugodt hangon, de a borotva csúszkált az izzadt tenyeremben. – Az egyik osztálytársam fut egy lány után, aki nem úgy néz rá. Azt hiszem, barátok. – magyaráztam, miközben folytattam a borotválkozást, és reméltem, nem vágom meg magam.
– Barátságból is lehet szerelem. – vonta meg a vállát Levi. – Talán annyiból egyszerűbb, hogy ismered a másik minden kicsi dilijét. Mindazonáltal ez tönkre is tehet egy barátságot. Nem tudhatod, miért vonz valaki, de a te esetedben nehezebb is. Hasonló beállítottságnál van 50% esély, hogy közös hangot találjanak, addig nálad ez kicsit komplikáltabb. Ha melegként beleesel egy hetero srácba, az esélyed gyakorlatilag a nullával egyenlő!