Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Harmincötödik dobbanás

Vasárnap, sötétedésre értem haza. Nem mondom, hogy végtelenül boldog voltam, de azért nem panaszkodhattam. Egyedi és érzékébresztő volt, ami a menedékházban történt. Azt hittem, megszakadok, de mikor finom ujjaival becézgetni kezdett, apró csókokat hintett az államra, kellemes érzés kerített hatalmába. Nem ennyire kellettem. Lehunyt szemmel élveztem a gyengéd érintéseket, míg a szívemben tomboló feszültség alább nem hagyott. Ezernyi dolog cikázott át az agyamon, megannyi érzés fojtogatott, de simogató keze visszarántott a valóságba. Ott volt. Valóság volt, nem egy agyam kreálta álom! Belenéztem zöld szemébe, ami kristályként ragyogott. Úgy tekintett rám, mintha a világ legdrágább kincsét kapta volna meg.

Örültem ennek, ugyanakkor belül reszkettem. Nem álltam még rá készen, hogy teljesen elengedjem azt, ami bennem tombol. Tudtam, hogy nem lehet, de így is dédelgetni akartam még egy kicsit! Hisz hiába volt egy vágy csupán, nem volt még túl régóta az enyém! Ahogy puha ajkai az arcomhoz értek és azt suttogták, hogy csodálatos élmény volt, a bennem tomboló vihar némulni kezdett. Csak rá koncentráltam, őt láttam, és képes voltam őszinte mosolyt adni egy ilyen vallomásért cserébe. Egymás tekintetébe mélyedtünk, láttam az őszinte, tiszta érzését, mit felém táplált. Akart engem, és a történtek után még inkább. Életem legfájdalmasabb dolga történt velem, hisz el kellett fogadnom valami újat, és megpróbálni beengedni egy lehetséges szépet. Útelágazásnál tébláboltam, és tudtam, hogy az egyik út abszolút járhatatlan. A másik talán rögös, megeshet, hogy elesek, de a végén ott

várhat rám a herceg a várában.
Mikor hazaértem, apu nem kérdett semmit, csak halványan mosolygott. Nekem pedig a gyomrom akart kiugrani a hasfalamon keresztül! Nyúzott voltam, fáradt, a cipőm még mindig tocsogott, így eltekintett a meséléstől. Zsutól azonban nem menekültem, ő éjjel bejött, és mellém bújt. Nem tudtam aludni, és ő ezt érezte. Hihetetlen antennái voltak arra, mikor nem vagyok jó passzban! Nem kérdezett semmit, csak némán simogatott. Mikor a fülébe súgtam, hogy ott lesz-e velem, azt felelte, hogy bárhol, bármikor!
Zavarodott álmom volt, igazán ki sem pihentem magamat. Reggel kómásan keltem, de mire egyenruhában, útra készen álltam, megkaptam Ayato üdvözlő sms-ét. Boldog voltam tőle! Akarta, hogy tudjam, gondol rám! Ez az, ami hiányzott Masarunál. Vele konkrétan csak dugtunk, de a zöld szemű szépségnek teljes egészében kellek! Boldognak kellett volna lennem. Valahol az is voltam, de árnyékot vetett mindenre egy érzés, ami nem akart múlni! Akárhogyan igyekeztem kiűzni magamból, annál jobban ragaszkodott hozzám.

Nem akart engedni, még akkor sem, mikor barátom mosolyogva fogadott hétfő reggel. Szájgörbülése üdítően hatott mindig, csak most nem láttam a szivárványt. A gyomrom remegett. Nyílt vidámsággal fogadott, és kérdezett a vasárnapomról. Mindent tudni akart, és ezt szó szerint vegye mindenki! Kicsit nehezen vallottam be, mi is történt az kis faházban, de megtettem. Figyelmesen hallgatott, de hatást nem fejtett ki rá... miért is fejtett volna? Csak az én agyamban létezünk másképp, mint a valóságban! Fájt, hogyne fájt volna, de így lelkiismeretfurdalás nélkül léphettem tovább. Ennek a történetnek nincs kezdete és vége sem, míg csak élek, egy lelket kaparászó vágy marad.
A hétfő délelőttöm kicsit nyomott volt, de a délutánom a fakó képet szépen kiszínezte. Találkoztam Ayatoval, hisz várt még ránk egy könyv, de végül az kapta a legkevesebb figyelmet. Az Abigélt egyébként sem nagyon ismerem. Filmen láttam párszor Zsuval. Az volt a véleményem mindig, hogy Szerencsi Éva kicsit idős volt Georgina szerepéhez. Beszélgettünk, nevettünk, majd elbújtunk a sötétben, hogy csókot válthassunk. Apu semmit nem kérdezett, Zsu csak a tekintetével üzent: ha beszélgetni akarok, tudom, hol találom. Aznap éjjel ismét vele aludtam. Akárcsak kedden, ami már szebben alakult.
Ma szerda van. Ma nem találkozunk Ayatoval. Ma az vár rám, hogy apu elé álljak, és végképp felvállaljam magam! Nem akarom tovább kerülgetni a dolgot! Nem lesz jobb később sem! Na, meg szombaton elmegyünk egy valódi randira, és szeretném ezt nem szorongva végigcsinálni. Úgy remeg a gyomrom, hogy Levi hajnalban nevetve közölte, hogy még a kép is reszket, ami átmegy rólam az éteren.
– Minden rendben? – lökött meg Koto.