Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Harmincnegyedik dobbanás 18+

A narancssárgára színeződött eget néztem. A hold már nyugovóra tért, de a nap még csak álmosan nyújtózkodott. Ujjaimat a meleg bögre köré fontam. Hűvös volt, de engem nem nagyon zavart. Rövid nadrágban és pólóban néztem, ahogy lassan a világosság veszi át a stafétát az éjszakától. A madarak csicseregtek, azt trillázták, hogy ez a nap is szép lesz talán. Az ablak alá ültetett estikék még utoljára ásítottak, mielőtt „nyugovóra" térnek. Érzem az illatukat, ami az otthon emlékét hozza magával. Álmos voltam, nem is kicsit. Az előző nap jobban próbára tett, mint bármelyik azelőtt! Minden perce újra és újra rám köszönt az álmaimban. Lehetett volna másképp? Lett volna egyáltalán értelme? Feláldozni egy nagyon szép kapcsolatot köztünk egy fojtogató vágyért? Valljuk be, kevés rá az esély! Így marad a barátom, és talán tovatűnik minden egy szép napon! Talán a mai nap új dolgokat hoz! Meglehet, hogy ez lesz az a nap, ami végképp visszazárja lelkembe a tomboló szörnyeteget... talán...

Sóhajtva álltam fel a székről, hogy újratöltsem kávéval a bögrémet. Szükségem lesz az erőmre, és a nagyjából józan eszemre ma! Nem tudom, mit várok tőle, azt sem, hogy magamtól mit! Azt hiszem, hogy hagyom, minden folyjon a saját medrében, ahogyan akar. Éppen melegítettem a mikróban az éltető nedűt, mikor zizegni kezdett a telefonom a pulton. Mosolyogva léptem oda, de nem Ayato hívott, hanem Levi. Nem baj, neki is örülünk. Megnyomtam az ikont.

– És tényleg fenn vagy! - nézett kerekre tágult szemekkel a pár colos kijelzőről.

– Szép estét, és igen, mondtam tegnap, hogy megyünk kirándulni! - bólogattam.

– Sötétben? – értetlenkedett kócos barátom.

– Nem, csak mire felébredek, összepakolok, és megiszok fél liter kávét, reggel lesz. - feleltem, miközben beleszürcsöltem a keserű italba. Kimaradt a cukor. Na, nem baj!

– És biztos, hogy egyben érsz haza? – kérdezte kicsit aggódva.

– Te vagy az első, aki aggódik értem! – nevettem.

– Mivel apád azt hiszi, lánnyal mész. Mintha tőled kellene félteni a lány erkölcseit! – vihogta.

– Hidd el, az én erényeimet sem kell annyira védeni! – vigyorogtam.

– Oh, ezek szerint vannak elképzeléseid. – jelentette ki.

– Azt nem mondtam. De ketten az erdőben, ráadásul vonzó is ... Képzeld el, ha te mennél egy dögös csajjal...

Elkezdte rángatni a szemöldökét.

– Oké, Jutival. Nem jutna eszedbe néhány nem erkölcsös dolog?

– Szerintem az ágy kényelmesebb! – húzta el a száját.

Ráharaptam a nyelvemre, nehogy elröhögjem magam, hogy olyan, mint egy nyugdíjas.

– Sok ott a bogár, kósza faágak... Valami még a végén a hátsótokba megy!

Itt lettem készen, és röhögtem fel úgy, hogy ha bárki is otthon lett volna, ijedten trappolna le a lépcsőn. Még a könnyeim is kicsordultak! A bögrét le kellett tennem, nehogy elejtsem!

– Oh, hogy baszd meg! – nyilvánult meg egyáltalán nem kulturáltan barátom, mire nekem már le kellett ülnöm, vagy a röhögéstől seggreesek.

– Így se jobb! – nyekegtem a nevetésroham kellős közepén.

– Örülök, hogy kellemes reggelt okoztam! – mondta, majd belőle is kitört a röhögés.

Perceken át zengett kettőnk nevetésétől a ház.

– Maradjunk annyiban, hogy semmi jónak nem vagyok az elrontója! – csuklottam, mikor már képes voltam megszólalni.