Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Hetvennegyedik dobbanás

Éreztétek már, milyen szabadon szárnyalni? Milyen ledobni rabláncaitokat, amelyek eddig a földön tartottak? Milyen érzés levegőhöz jutni, egy hosszú, vízalatti úszás után? Milyen megkapni azt, amire a legjobban vágytatok? ... Nos, azt hiszen, hogy én már igen! Az érzés, ami bimbót bontott bennem a múltba vesző időben, most kivirágzott! Éreztem a lelkem sóhajait, a remegést, ami mindig kísért, de most más volt! Melegséget árasztott az érzés, jóleső reszketést! Szabad voltam! Most már igazán az! Nem kellett elnyomnom a szívem dobbanásait, nem kellett siratnom azt, ami nem lehet az enyém! A Nap felkelt, a szivárvány sziporkázott! Az út, amin eddig külön lépdeltünk, hirtelen az egyetlen lett! Nem volt már múlt, nem volt már fájdalom, csak a karjaim között meg-megrezzenő test!

Lágyan csókoltam a puha ajkakat, miközben a testemben a boldogság vitustáncot járt! Minden porcikámat megérintette, végighömpölygött a testemen, kellemes, lebegő érzésbe vonva lényemet! Azt hittem, hogy el tudom képzelni, milyen őt csókolni! Milyen szerelemből ölelni valakit, de amíg az ember nem próbálja, minden elképzelés csak halvány álom! Érezni a másikat a testedhez simulni, érezni az illatát, a légvételeit, mindez olyan helyre repít, amiről, míg nem érezted, fogalmad sem lehet!
Magamhoz húztam, tenyeremet hátára simítottam! Nem volt benne félelem, kétely, ezt éreztem! Ujjaival a karomba kapaszkodott, miközben átadta magát teljesen nekem! Hagyta, hogy vezessem, hagyta, hogy megtaláljam azt a dalt, amit csak nekünk írtak! Lágyan ringatóztunk a tiszta, kék tengeren, egymást ölelve, békésen! Elmúltak a kételyek, a homály, ami eddig parázsló vágy volt, már lángra kapott! Együtt akart lobogni velem, együtt megtudni milyen a szerelem!
Tarkójára simítottam, tincseivel kezdtem játszani, miközben az ártatlan csóknak indult ismerkedés, valami mélyebbé kezdett átalakulni. A kezdeti sokk, ami elérhette, neki is elszállt, és úgy viszonozta csókomat, hogy beleremegtem! Ujjaim megrándultak a tarkóján, amire a válasza még észveszejtőbb csókja volt! Adott és adtam, kaptam és kapott! Minden érzést belesűrítettünk ebbe az első csókba! Meg akartam neki adni az első remegtető élményt, a szeretetet, a békét! Amit elvettek tőle, azt visszaadni, a szörnyűség helyett, valami szépet elhinteni! Akartam, hogy erre emlékezzen, hogy azt mondhassa, ez volt élete első, igazi csókja!
Piciny keze megremegett, de fentebb csúsztatta őket. Én görnyedtem, de nem érdekelt, a lényeg a madárkám volt! Nyakam köré fonta karjait, azt az érzést keltve bennem, hogy többet elengedni sem akar! Nem is mennék! A rabja vagyok, hozzá tartozom! Ha süt a Nap, vagy épp a sötétben jár, fogom a kezét, akár egy életen át! Megvédem őt a zord valóságtól, mindent megteszek, hogy én legyek a mindene!
Megtaláltuk a ritmust, amit szíveink rejtettek magukba! Csodálatos dallam kelt életre, aminek a létezéséről eddig mit sem tudtam! Nyelve édes játéka végigborzongatott, ölelő karjai közt végre úgy éreztem, hazaértem!
A percek csak teltek. Valahol harang kondult, elhozva egy új napot! Semmi nem lesz már olyan, mint tegnap volt! Ő és én, végre egy hajóba szálltunk, együtt ringatózunk a végtelen tengeren! Ölelt és öleltem, szuszogott, ami még valóságosabbá tette az egészet!
Végül a hév csillapodott, bár a dallam nem halkult. Egy ritmusra dobbant szívünk, egy zenét mantrázott most már érthetően!
Nem akartam elengedni, de tudtam, hogy egyszer muszáj! Csak még egy csókot, még egy szusszanást akartam! Végül a csoda véget ért! Ő hozzám bújt, én pedig a feje tetejének támasztottam a homlokomat. Gyorsabban szedtem a levegőt, mert a szívem is gyorsabban vert, egyébként béke honolt bennem, és körülöttem.
Percekig ölelkeztünk csendben. Nem siettünk, hisz már nem kellett! Már egyek voltunk, remélhetőleg örökre! Olyan sok idő eltelt, megannyi dobbanás, rengeteg kaland és csalódás! Fájdalom szülte boldogságot kaptunk, árnyak űzte szerelem lett a miénk, de végre együtt voltunk, kéz a kézben!
Ahogy elteltek a néma pillanatok, vágy gyúlt bennem, hogy az arcát is láthassam! Felemeltem a fejemet, tenyereimet az arcára csúsztattam, hogy a figyelmét kérjem. És ő felnézett rám. Szebben mosolygott, mint egy szivárvány! A láng a szemében táncolt, regélt, és most már azt is értettem, mit! A szerelemről mondott egy történetet, egy angyalról, aki engem ajándékozott meg végül ezzel a különös kinccsel!
Nézett rám, én meg rá! A torkom elszorult, annyira gyönyörű volt az égősor sápatag fényében!
– Szeretlek! – nyögtem ki a torkomban levő csomótól nehezen.