Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Kilencvenkettedik dobbanás

– Abba is beavatsz, te hogy-hogy otthon vagy pontban délben? – kérdezte Levi, miközben borotválkoztam.

Hol máshol is beszélgethetnénk? Már ő sem akad fenn ezen, mint a legelején. Azon felül időt spórolok meg, aminek következtében több időt tölthetek az Édesemmel.

– Kicsit kicsúsztam a keretből. – magyaráztam. – Itt szigorúbb a diákmunka, mint otthon. Meg van határozva a maximum óraszám. A sok betegség miatt, ami végigszaladt a nyomdán, többször kellett hosszabb ideig bent maradnom, vagy vasárnap is mennem. Így reggel a műszakvetető azt mondta, hogy csak négy órát maradhatok benn! – meséltem, miközben tovább kapargattam magam.
– Ahogy elnézem az aprólékos mozdulatokat, pasizni mész! – nevette.
– Az a terv! – biccentettem aprót.
– És mivel leped meg? – kérdezte felvont szemöldökkel.

Néha utálom, hogy ennyire jól ismer!
– Honnan veszed, hogy meg akarom lepni? – érdeklődtem, mire ő annyira röhögni kezdett, hogy a telefon is kiesett a kezéből.

Mire újra képet kaptam róla, már kivörösödve csukladozott.
– Rólad beszélünk, te hősszerelmes! – pukkadt ki megint belőle, mire én felhúztam az orromat.
– Kedves! – morogtam.
– Ne sértődj már meg! – fojtotta vissza a nevethetnékjét.

Komolyan azt vártam, mikor pukkad szét.

– Nem baj, ha megleped, de törődj bele, hogy ismerlek. Egy teljesen új Zsombor oldalt tapasztaltam meg, míg itthon voltatok! Szereted őt meglepni, nincs is ezzel gond, de legalább nekem ne tagadd! – mosolygott.
– Mentás pokyt vettem. – vallottam be.

Imádja rágcsálni, a fene tudja miért! Nem rosszak, de kerülöm őket, ha lehet.
– Az melyik? – kérdezett Levi vissza.
– Az a tésztarúd, ízes bevonattal. – feleltem, utalva a csomagra, amit vittem nekik is, amikor hazalátogattunk.
– Ja, a ropi a joghurtba mártva! – bólogatott.
– Végül is, valami olyasmi. – nevettem el magam én is. – A joghurtos még finom is, a mentás viszont borzalmas! – fintorogtam.

Kibékültem azzal, hogy imád mindent, ami menta, de ez nem embernek való.
– De fogadjunk, hogy azért megeszed! – tört ki belőle cseppet sem kulturáltan a viháncolás. Bólintottam, mire már egész testében remegett, úgy röhögött!

– Gondolom, kompenzál érte!
– Oh, de még hogy! – vigyorogtam, miközben eszembe jutott a legutóbbi szeretkezésünk.

A szülei nem voltak otthon. Üres volt a ház, és nem bírtunk felmenni a szobájába. Azt mondta, úgyis kíváncsi arra, milyenek a kiporciózott síkosítók. Elnyerte a tetszésünket, szó se róla. A kanapén ülve markoltam a derekát, miközben ő mozgott. Csókoltam, szerettem, élvezettel szívtam magamba édes hangjait! Úgy játszott a testemmel, hogy azt hittem, én fogok könyörögni a végért! Ügyes ujjai, szája az enyémet úgy ingerelték, hogy azt sem tudtam néha, hol vagyok igazán! Olyan erővel ért utol a szenvedély, hogy beleharaptam a vállába, ő pedig végigkarmolta a hátamat! Még most is éreztem a zuhanyozásnál.
– Oké ez...

A mondatot nem tudta befejezni, mert kicsapódott az ajtó, és a nővérem rontott be a fürdőbe.
– Jesszus, Zsombor! Mit keresel te itthon ilyenkor? – sikkantott az édes anyanyelvén. – A hátad mégis, hogy néz ki? – hördült fel.

Leviből kitört a nevetés azon foka, hogy azt hittem megfullad, én meg lehúztam volna magam a WC-n, ha tudom.
– Köszi, nővérkém! – grimaszoltam.
– Ne haragudj! – kért elnézést pipacspiros arccal, amikor meghallotta Levit. – Még bírom kicsit! – hátrált ki a fürdőből, és húzta be maga után az ajtót.
– Basszus, ne mondd, hogy ennyire vad! – nyerített Levi. – Ki se nézném Chibi-chanból!
– Nem vad, csak nagyon élveztük, ami történt köztünk! – mondtam csendesen, mire ő elhallgatott. Komoly tekintettel fürkészett. Ijesztőek nála az ilyen váltások!
– Örülök neki, hogy így is rendben vagytok! – sóhajtotta.
– Így is? – kérdeztem vissza magasba szaladó szemöldökkel.
– Nem kérdés, hogy mit éreztek, de a szexualitás más.