Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Kilencvenötödik dobbanás

– Ha jól értem, Hinata féltékeny! – vakargatta az állát a laptopom képén legjobb barátom, miután elmeséltem a Valentin nap másnapját neki.

– Nem pont ezt mondanám. – húztam el a számat. – Biztos vagyok, hogy ez is benne van, de ami vele történik, az sokkal mélyebb! – magyaráztam csendesen.

Szükségem volt segítségre, mert Hinata nem volt a helyzet magaslatán. Mióta visszajöttünk Magyarországról, néha elbizonytalanodik magában. Az esze felfogja, hogy ami történik irreális, de mégsem tud vele megbirkózni! Nem hisz magában! Nem hiszi, hogy elég lehet nekem, pedig az! A feje tetejétől a lábujja hegyéig imádom! Az összes anyajegyét, a maradandó hegeit! Igyekszem a tudtára adni minden egyes alkalommal, hogy mit érzek! Szemtől szemben segít is, de ha hosszabb időt van nélkülem, elkezd kattogni.

– Mióta hazajöttünk, mintha kicsit meginogna!

– Ezt kifejtenéd bővebben? – kérdezte kíváncsian.

Komoly volt, mert most arra az oldalára volt szükségem, amiért kimondatlanul is hálás voltam.

– Nem a szerelem hiányzik belőle, mert azt érzem, hogy lángol benne. Csak egyre gyakrabban vetődik fel benne, hogy elég-e nekem. Levi, én imádom, de fogalmam sincs, mivel győzhetném meg, hogy ne bánjon így magával! – fakadtam ki. – Otthon annyira jó volt: szabadon szárnyalt! Most pedig a mindennapok szürkesége mintha lefelé húzná!

– Itt szabad volt! – válaszolta lassan Levi. – Nem volt kötöttség, nem voltak mindennapok. Talán az emlékek is Japánban maradtak. Miután visszatértetek, rájött ő is, hogy ez az egész nem egyszerű! Jár még a dokihoz?

– Mióta hazajöttünk, ritkultak a találkozók. Azt mondta, hogy jól van! – meséltem csendesen.

– Lehet, többször kellene mennie! – gondolkodott hangosan a barátom. – Ő talán többet tudna segíteni, mert másképp látja a helyzetet, de lehet... van egy ötletem! – vigyorodott el, majd kezébe vette a telefonját, pötyögött kicsit, majd az enyém megrezzent az asztalon.

A kezembe vettem. Egy képet küldött át. Egy befőttes üvegben rengeteg színes cetli volt. Kérdőn néztem rá.

– Juti egyik barátnője depressziós volt. Jutiék aggódtak érte, és egy befőttes üveget megtöltöttek pozitív gondolatokkal. Azzal, hogy miért szeretik, milyennek látják őt. Idézeteket tettek bele, olyan jelzőket dobáltak bele, ami szerintük igaz volt a lányra. Lehet buta ötlet, de...

– Nagyon jó ötlet! – villanyozódtam fel.

Ez nekem eszembe sem jutott, pedig amióta őt ismerem, többet olvastam pszichológiai cikkeket, kifejezetten olyanokat, ahol szexuális abúzusról és a következményeiről írtak.

– Bármit megteszek, csak jusson túl ezen a bizonytalan helyzeten! Sejtettem, hogy nem fog minden megoldódni azonnal, így bármilyen segítség jól jön! Mihez kezdenék nélküled? – sóhajtottam, mire ő kicsit büszkén kihúzta magát.

Mit nekünk a távolság? Néhány kontinens és óceán nem tart vissza minket attól, hogy egymás segítségére legyünk!

– Rágnád magad az ágyban fekve! – nevetett. – Remélem, Chibi-chan is tudja, hogy iszonyú mázlista veled, mert te az életben nem adod fel! Azt hiszem, neki pont erre van szüksége, hogy valaki kitartson akkor is, ha ő nem tud!

Csak néztem a barátomat! Még mindig nehéz volt elhinni, hogy ahonnan indult a kapcsolatuk, most ezen a szinten áll! Hálás vagyok neki ezért nagyon!