Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Nyolcvannegyedik dobbanás 18+

Jellegzetes, kesernyés illat szállt az orromba, miközben az arcomat mintha lágy szellő cirógatta volna. Szívem hevesen kezdett verni, ahogy a simogatás elkalandozott arcomról a fülemre és a nyakamra.
– Jó reggelt! – suttogta édesen a fülembe kedvesem, de én nem mozdultam.

Élvezni akartam még az érintéseit! Felkuncogott, de azért a fülem mögé csókolt, amitől végigborzongtam.

– Tudom, hogy ébren vagy! – lehelte az arcomra. – Nem bírtalak tovább nézni! Muszáj volt felébresztenem téged, mert hiányoznak a smaragd szemeid! – magyarázta, miközben göndörödő fürtjeimmel kezdett játszani.

Ujjai hozzá-hozzáértek a nyakamhoz, amitől a belsőm őrületesen ficeregni kezdett! Az apró érintések szépen, lassan végigaraszoltak a testemen, olyan érzékien és lágyan, ahogy a felkelő nap simogatja meg a világot. Az én univerzumom ő volt, egy angyal, aki szebben fénylett a csillagoknál is! Visszatért a sötétből, legyőzte a gonoszt, és most mindenét nekem nyújtotta át.
Hallottam, hogy koccan a bögre a fa éjjeliszekrényen, majd hűs szellő érte bőrömet, amitől megrezzentem.
– Úgy érzem, fel kell téged melegíteni! – jegyezte meg csendesen, majd a hátamhoz simult.

Keze végigsiklott az oldalamon, a hasamon. Érintései nyomán a szívverésem igen szaporává vált! Eljátszadozott mellkasomon, ujjaival cirádákat rajzolt a bőrömre, ami szinte lángolt a gyengédségtől. Nem bírtam tovább, muszáj volt megfordulnom! Hirtelen mozdultam, ő kicsit fel is nyüsszent.
– Jó reggelt, Édesem! – mosolyogtam rá nyitott szemmel. – Most már láthatod a szemem, de biztos vagyok benne, nincs olyan látványban részed, mint nekem! Nem látod a tengert, amikor csillog, háborog vagy szeret! – suttogtam.

Az orrunk majdnem összeért.
– Imádom, ahogy udvarolsz! – cirógatta meg végül az orromat a sajátjával. – Azt hittem, fura lesz, de nem az! Minden szavad jólesik! – magyarázta csendesen, majd puszit hintett az arcomra. Éreztem a bergamott friss illatát, leheletében pedig a mentol zsibongató aromáját.
– Nélkülem zuhanyoztál? – jegyeztem meg kicsit szemrehányóan.
– Ne haragudj, – simította meg az arcomat bűnbánatosan – de nem bírtam a saját szagomat! A hajamból áradt a füstszag. – húzta el az arcát.
– Nekem sem lehet jó szagom! – fintorodtam el. – Hihetetlen, hogy mikkel fűtenek az emberek! – húztam el a számat.
– Viszont rajtad nem zavar! – lehelt csókot a számra, amitől ajkaim reszketni kezdtek, mint a kocsonya.
– Van egyáltalán, ami zavar rajtam? – nevettem fel.
– Szerintem nincs, bár most frusztrál, hogy nem csókolsz meg! – hümmögte.
– Te mostál fogat, én még nem! – gonoszkodtam kicsit.
– Eddig sem zavart, továbbra sem fog! Tőlem hagymát is ehetnél mindig, mint abban a régebbi filmben a királyné, akkor is megcsókolnálak! – susogta, mint a nyári szellő, majd a számra hajolt, és csókolni kezdett.

Ahogy bársonyos ajkai hozzám értek, felsóhajtottam. Nincs az a mennyiség, ami elég lenne belőle! Olyan ő nekem, mint sivatagnak az eső! Akárhányszor csókol, érint, újra és újra kivirágzok! Teste felfűti a bőrömet, szívének dallama melengeti az enyémet! Érzem, ahogy együtt rezdülünk, minden mozdulatunk a szerelem szolgálta édes érintés! Őt csókolni olyan, mint egy zamatos gyümölcsöt kóstolgatni, amivel nem lehet betelni! Íze bódít, édes aromája elveszi az eszemet teljesen!
Az egyre forrósodó hangulatnak a gyomra korgása vetett véget. Belenevetett a csókunkba, ami még édesebbé, megismételhetetlenné tette ezt is.
– Enni kellene! – vetettem fel.
– Azt csinálom! – csókolt szájon újra és újra, én meg vigyorogtam, mint egy idióta.
– Ettől nem fogsz nőni! – nevettem, de visszacsókoltam.
– Oh, dehogynem! – nézett rám izgatott szemmel.

Elég volt a kékségébe néznem, hogy tudjam, mit szeretne! Újra lángolt, újra kérlelt!

– Van olyan testrészem, ami ettől is!