Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Negyedik dobbanás

Vasárnap reggel kicsit fáradtan ébredtem, mert összevissza álmodtam mindent Leviről, Hinatáról, a többiekről. Egy nagy halom zagyvaság volt, ennek ellenére az agyamat rendesen kifacsarta. Úgy éreztem, hogy haldoklik az összes agysejtem. Jó, ha aludtam 3 órát. Erre lehet rájátszott az is, hogy idegen helyen voltam. Emlékszem, mikor ideköltöztünk, jó darabig bagoly életmódban létezett az egész családunk. Az időeltolódás nagyon rossz volt. Egyszerűen a biológiai óránk nem akart tudomást venni arról, hogy mikor itt nappal van, nem kellene aludni. Sokáig zombik voltunk, de talán apunak volt a legrosszabb, mert neki mennie kellett így is dolgozni. Mondjam azt, hogy kicsit sem sajnáltam ezért? Oké, ez most kicsit gonosz, de ő rángatott át a fél világon, amiért kissé bűnhődött.

Egyébként imádom őt. Miután anyu meghalt, mindent megtett, hogy ne forduljunk be a nővéremmel. Háttérbe szorította a saját érzéseit. Nem tudom, hogyan csinálta, de mindenhol ott volt, ahol kellett. Tipikusan az a szülő, akinek bármit el lehet mondani. Egy dolgot nem mertem megemlíteni neki: a fiúkhoz, vagyis inkább a Levihez, való vonzódásomat. Nem tudtam, hogy ehhez hogyan is állna hozzá. Soha nem hallottam tőle trágár megnyilvánulásokat, sem a homoszexualitás, sem más kapcsán. Igazából nem tudom, mit gondol erről. Ha tisztába jöttem mindennel, le fogok vele ülni, az biztos.

Visszakanyarodva a fürdőzéshez, reggel még meglátogattuk a vizet, így kicsit felébredtek az agysejtjeim. Élénken beszélgettünk, megint előkerült Hinata és a perverzsége, amit a fiú hihetetlen jól kezelt, de volt egy pillanat, amikor alig láthatóan megrándult az arca. A többiek észre sem vették. Most a buszon ülünk, és ő bámul kifelé az ablakon. A telefonja már többször pittyent, de ő meg sem nézte.

– Minden rendben? – kérdeztem közelebb hajolva.

– Igen. – felelte felém sem fordulva.

– Hinata, láttam, mikor megrándult az arcod. – súgtam.

– Egyszer az életben, valaki. – elszakította tekintetét a tájról, és felém fordult.

Az arca hihetetlenül komoly volt. Nem ehhez voltam szokva. A mindig vidám fiún látszott, hogy valami feldúlta odabenn.

– Elmondod? – kérdeztem kiszáradt szájjal, ahogy az örvénylő kékségbe néztem.

Nyoma sem volt benne a nyugodt tengernek, lassan már szürkébe hajlott, ahogy tomboltak benne az indulatok. Láttam a tanácstalanságot az arcán. Az alsó ajkát beharapta.

– Azt hiszem, túl vagyunk már pár titkon, még egy belefér. – mosolyogtam biztatóan.

Pár pillanatig csak nézett, majd bólintott.

– Az a 13, nem épp 13 volt. – kezdett bele magyarul.

Éreztem, hogy valami rossz dolgot fog elmondani.

– Ők csak arról tudnak, mert a lány szétkürtölte. – sóhajtotta. – Valójában majdnem közelebb voltam a tizenkettőhöz. – halkult el a hangja, és a kezét kezdte bámulni.

– Ne a kezednek... – nyúltam oda és emeltem fel a fejét, hogy nézzen nyugodtan a szemembe, nem fogom elítélni semmiért.

– Már több mint két éve visszaköltöztünk. Anyu meghívta a volt kolléganőjét két hétre. Volt egy egyetemista lányuk.

Megállt. Láttam, hogy kissé liftezik az ádámcsutkája. Biztatóan kezére tettem az enyémet.

– Az a lány nem volt normális.

Éreztem, hogy hevesebben kezd verni a szívem. Valahol tudtam, hogy mi fog következni.

– Első nap a tudomásomra hozta, hogy mit akar, és minden nap egyre messzebb ment. Próbáltam kerülni, de valahogy mindig mellette kötöttem ki. Megfáztam kicsit, így én nem mehettem kirándulni, ő meg rádumálta a szüleit, hogy maradhasson velem. Már előtte is egyértelmű volt a közeledése, érintése. Féltem tőle, és nem igazán akartam, ami történt, de tudtam, hogy előbb szabadulok. Utána már nem „piszkált".