Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Hatvanhatodik dobbanás

A színek kavarogtak, nem akartak megállni. Itt egy kis zöld, ott egy kék paca. Semmi nem volt tiszta, világos vagy ragyogó. A színpaletta összes színe körülöttem zsongott. Illatokat éreztem, hangokat hallottam, de egyszerűen nem bírtam beazonosítani őket. Majd hirtelen csend lett. Megdermedt minden. Beszürkült körülöttem a világ. A színek nem hömpölyögtek, nem kavarogtak, minden a homályba veszett.

Körülnéztem. Olyan halovány volt minden, mint mikor szakadó esőn át nézzük a kirajzolódó sziluetteket. Homályos, elszürkült, szomorú. A lelkem is belesajdult, ahogy néztem a füstszínű tájat. Lépések hangzottak fel mögöttem. Megismertem, de még is más volt. Nehéz. Valami nyomta a lépések tulaját. A szívem is beleremegett a roppanásokba. Vádoltak szótlanul.
 

***

Hirtelen ébredtem fel. Még a levegőm is benn szakadt. Azt hittem, megfulladok a mellkasomat nyomó súlytól. Mozdulni akartam, de nem ment. Megnémultam, eltiport egy álom. Egy képhalom mi soha meg nem történt, de én éreztem súlyát. Éreztem a marcangoló karmokat a lelkemben. Óvatosan szívtam be az éltető oxigént, de a mellkasom még mindig nem volt szabad. Kinyitottam a szemem és ahogy megláttam a sötét tincseket, kapott el a kétségbeesés. Megtettem hát, hiába kérte, hogy gondoljam át. Dac volt talán? Meglehet. Akartam? Ehhez sem fér kétség. Testem és lelkem megroppan lassan, mert mit a szívem akar nem lehet, amit a testem, az pedig nem valódi. Álmok és vágyak, kart karöltve járnak. Ha az ember szerencsés, a kettő egyszer összevág, nos erre nekem vajmi kevés esélyem van, azt hiszem.

Egy estének indult a barátaimmal. Egy kis kikapcsolódásnak a pakolás után. Vágytam arra, hogy elengedjem magam kicsit és élvezzem azt az időt, amit barátaimmal tölthetek. Nevettünk. Sokat, azt hiszem. Egy villanás volt és egy baleset. Majd szó szót követett, érintés érintést és a testemben lángra gyúlt a vágy. Harcoltam. Küzdöttem egy szörnyeteggel, aki ellen egy percig sem volt esélyem. Akartam, hogy valaki közbe lépjen. Szerettem volna, ha egy meséhez hasonlóan nekem is lesz egy hercegem, aki belelovagol a történet közepébe és elvisz. Messzire, de semmi ilyen nem történt. Fiatal testem akarta a jussát. A bennem tomboló hormonok olyan erővel törtek a felszínre, hogy féltem esetleg olyat teszek, amit nem kellene. Így hagytam, hogy elcsábítsanak. Hagytam, hogy a vágy győzedelmeskedjen a szívem felett.

– Jó reggelt – nyüszögte egy ismeretlen hang a mellkasomnak. Csiklandozott, bőröm bizsergett, de mindez kevés volt ahhoz, hogy belül ne sajogjak. Felrémlett a világosbarna szempár, amelyet a természet pici, fekete foltokkal bolondított meg. Eszembe jutott mosolya, egyértelmű érintéseinek, szavainak tónusa. A pici ujjak, amelyeken ezüstök csillogtak, kócos, csokoládébarna haja. Vidámsága, ami magával ragadott és talán nem fájtam pár röpke, hazug pillanatig.

– Jó reggelt – suttogtam vissza elszoruló torokkal. A testem kielégült, a lelkem viszont nem. Egy fájó dallamra verdes a szívem, egy olyanra, ami vádol szüntelenül. Most józan voltam. Egyszerűen akartam. Nem bírtam ki. Úgy éreztem, ha nem enyhíthetek testem feszülésén, belepusztulok. A szívem azonban dübörögte, hogy ezt én nem akarom. Testem vágyakozik, de a ketyegőm megroppan lassan. Fáj. Lüktet, azt dörömböli, hogy ezt soha többet. Érzem még a megkönnyebbülést, az elszabadult vágyak okozta eufóriát, de mit ér mindez, ha úgy érzem belül meghaltam kicsit?

– Első egyéjszakás? – nézett fel rám mosolyogva a kicsit szeplős srác. Nem feleltem, de ő tovább mosolygott. – Legalább a szüzességedet nem én vettem el – kuncogott. – Mond csak, minden európai ilyen jó az ágyban? –  vigyorogta.

– Fogalmam nincs – szólaltam meg, miután rájöttem, hogy oldani próbálja a feszültséget. – Eggyel sem voltam még.

– Akkor nekem kell letesztelni – gondolkodott hangosan. Vidám volt, nem feszengett, ami nekem nagyon nem ment. Zavart a tudat, hogy olyat csókoltam, érintettem, akinek a nevére sem emlékszem.