Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Hatvankettedik dobbanás 18+

Soha nem zavart az órának kattogása. Valahogy soha nem figyeltem rá. Megszoktam a sajátunkat a konyhában. A szobámban lévőre sem fordítottam túl nagy figyelmet, egészen addig, míg Hinata az életem része nem lett.

Soha nem kérte, hogy vigyem ki, de nem tudott tőle aludni. Forgolódott, vergődött, míg el nem mondta az igazságot. Azután már én sem tudtam figyelmen kívül hagyni. Minden kattanásra ő jutott az eszembe. Az, hogy mit tettek vele, hogyan törték ripityára gyermeki szívét.

Most is az órát figyelem. A helyiség hangos, de én hallani vélem a rugók minden rezdülését. Látom, amint megfeszülnek, majd tovalökik a mutatót. Lassan ketyeg az óra, pedig azt tanultuk mindig, hogy a másodpercmutató a legszaporább az összes közül. Most még is, mintha nem pillanatok lennének, hanem soha véget nem érő kínzások. Minden egyes mozdulat egy szívfájdító dobbanást eredményez bennem.

Próbáltam elszakítani tekintetemet az üveglap alá zárt szerkezettől, de nehezen ment. Tudtam, hogy ezekben a percekben újra éli magában azokat a szörnyűségeket, mit egy gyermeknek sem szabadna átélnie! Vajon milyen sebet hasítanak rajta megint? Mi történik majd az angyalkám szívében újra? Mi van, ha most hasonlik meg teljesen? A messzeségbe távozik az a része, ami mosolyog, szivárványt hoz? Mi lesz, ha többet nem mosolyog? Mi lesz az én lelkemmel, ha ő veszettül sajogni fog? Annyira féltem őt! Kimondhatatlanul szeretem! Ami neki fáj, az nekem is! Soha nem hittem volna, hogy lehet így érezni! Attól megremeg a testem, ha megvágja az ujját! Akkor egy ekkora hegtől mennyire fogok én magam is sajogni?

Erővel szakítottam el tekintetemet a falon lógó óráról, de a ketyegés valahogy nem akart a fejemből eltűnni, pedig a hely igen nyüzsög. A fehérre festett falak már beszürkültek. Kék egyenruhás emberek szaladgálnak körülöttem. Néha rám néznek. Van, akinek felszalad a szemöldöke, hisz felnőtt emberként alig érhet a vállamig. A rendőrök sürögnek, forognak. Van, amelyik jegyzőkönyvet vesz fel egy szakadt ruhás férfitől. Furák a szagok, a színek. Kavarog a gyomrom. Főleg, hogy tudom, valamelyik ajtó mögött éppen az édes angyalomat faggatják.

Nem tudom, honnan vett erőt! Lehet, hogy a szülei is segítettek neki, de megtette! Hétfőn hajnalban írt egy e-mailt Budapestre, mire az iskolából haza ért, megkapta rá a választ. Hihetetlen gyorsan történt ezután minden! Mivel nem kell tolmács, így egy videóhívásban egyezett meg a magyar kapitánysággal, akik közben az ittenivel is felvették a kapcsolatot. Nem volt fennakadás. Csütörtökön hívták, hogy ma délután jöjjön be! Mivel kiskorú itt is, otthon is, az anyukája kísérte be egy ügyvéddel az oldalukon. A tolmács szerepét Reiko-san tölti be. Én meg csak várok, fura tekintetek kereszttüzében. Apu egy percig sem hezitált, mikor megkérdeztem, jöhetek-e. Mind a kettőnket kivettek mára az iskolából. Náluk aludtam, így némileg nyugodt éjszakája volt. Őrködtem az álma felett. Barátom először nem merte megkérdezni, de láttam a tekintetében, hogy szeretné a jelenlétemet. Tudta, hogy be nem mehetek, de valószínűleg lelkileg jót fog tenni neki, hogy várok rá. Bárhol, bármeddig várnék rá!

Újra az órára néztem. Alig teltek el a percek. Már lassan egy órája benn voltak, az én szívem pedig hevesen dobogott. Éreztem, hogy fáj neki! Hülyeség ugye? Hogyan érezhetném? De mégis! Minden szívdobbanása tamtamolt a tenyerem bőrén! Látom a szemeimmel, miként lüktet az ér a nyakán és a halántékán, mint mindig mikor fél vagy ideges! Láttam tegnap, hogy újra a körömágyát tépkedte! Lágyan kértem, hogy ne tegye! Ő csak meredt az ujjára, amiből kiserkent a vér. Annyira fájdalmas volt így látni! A munka, amit a gyógyulásba fektetett, lehet, most lett semmivé, de ő vállalta ezt! Nem akarta, hogy más gyerekektől is erőszakkal vegyék el gyermekkorukat!

Alapvetően igen toleráns ember vagyok. Sok mindent elviselek, és igyekszem nem pálcát törni senki feje felett. Mindenki olyan, amilyennek született. Csak azt nem értem, hogy szörnyetegek miért vannak? Mire felnövünk, megtanuljuk, hogy nincs mumus, semmilyen árnyalak a szekrényben. Erre jön a való világ, és rá kell jönnünk, hogy ebben élnek ám az igazi borzalmak! Hinata túl korán tapasztalta meg a világunk árnyoldalait! És hányan vannak még rajta kívül, akik a fény és a homály rozoga mezsgyéjén egyensúlyoznak? Jó ideje tudom már, hogy a Mikulás nem létezik, húsvéti nyúl nincs, festett tojása pláne. Ahogy azzal is szembesültem, hogy a fura hangok, amelyeket gyerekként hallani vélünk az ágy alól, csak a képzeletünk szüleményei. Most azonban láttam, milyen egy emberi szörnyeteg! Mennyi kárt tud okozni egy gyermeki lélekben, és nem tudom elfogadni! Gyűlölöm, amiért ezt tette vele, és életemben először azt kívánom, hogy bűnhődjön! Itt, ebben az időben! A mostban!