Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Nyolcvanharmadik dobbanás

Lágy szellő járta át a tájat, cirógatta az arcomat, megdobogtatta a szívemet. Bergamott illatát hozta felém a szél, ami lágyan átölelt. Éreztem a bőrömön a cirógatást, a fülemben hallottam az édes suttogást. Karok öleltek át, amitől megremegtem. Nem bántam, hogy itt is velem van. Hónapokon át kísértett. Hónapokon át éreztem magam tolvajnak, aki pille érintéseket lop a másik tudtán kívül. Azonban kellett ez a hely! Kellett, hogy túléljek!

Újra táncolni kezdtünk, újra éreztem teste rezzenéseit. A távolból halk zene szólt, átjárta a testemet, közelebb vontam magamhoz, amit ő készségesen hagyott. Lehunyt szemmel ringatóztunk az elmém kreálta, édes illatú réten...

***

Hirtelen ébredtem. Olyan hiányérzetem támadt, hogy még a levegőm is bennszakadt, ahogy visszazuhantam a valóságba. Fordultam egyet, de csak a hideg vászon fogadott. Ijedten könyököltem fel! A légzésem szapora lett! Nem volt mellettem! Megrémültem! Egy halvány gondolat szaladt át agyamon: minden csak álom volt? A szívem félrevert, a levegőm bennszakadt, majd egy papírt láttam meg a párnán. Úgy kaptam utána, mint egy fuldokló a mentőöv után!

Jó reggelt!

Nem volt szívem felkelteni, annyira édesen aludtál. Elmentem a pékségbe, sietek.

Szeretlek,

Hinata

Elmosolyodva hanyatlottam vissza az ágyba. Kétségbeesésem helyét átvette a szerelem kellemes érzése! Nem is igazán értettem, hogyan jutott eszembe ekkora butaság! Minden érintése, suttogása, csókja igazi, amit nekem adott! Feltárta a lelkét előttem, nekem adta a kulcsot, hogy lépjek be! Megnézhettem rettegéseit, elszörnyülködhettem az igazságtalanságokon, ami érte. Láttam azonban azt a fiút is, akinek boldog gyermekkora volt, szerető anyukája, nagyszülei. A démonjait is láttam. Azt is, hogyan győzte le őket, és végignéztem, hogyan kel életre a hervadó virág! Ő már csak nekem mesél szavaival, érzéseivel, érintéseivel! Nekem adta mindenét, amiről csak álmodhattam szobám csöndjében! Az a rengeteg éjjel és nappal, ami keserűen telt, már nem is fájt annyira, mert piciny keze lassan begyógyít mindent.

Az oldalamra fordultam. Párnáját magamhoz húztam, ami árasztotta magából ellenállhatatlan illatát. Belefúrtam az arcomat. Szinte éreztem édes nyelvének játékát, forró testét a tenyerem alatt! Teljes egészében értem dobogott, és ez úgy megmozgatta a szívemet, hogy majd kiugrott a helyéről! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem képzeltem el, milyen lehet a viszonzott szerelem, de a valóság annál sokkal varázslatosabb! Több mint egy elrebegett szó! Százszorta szívmelengetőbb, mint bármilyen illúzió, amivel eljátszogattam magányos perceimben! És ezekből volt elég! Sokszor nem aludtam! Az agyam csak úgy kattogott ezen az egészen! Nem értettem, hogy már megint miért? Mi az, ami vonz az elérhetetlen emberekben? Volt egy párom, akivel jól kijöttem. Kedveltem, és mégsem működött volna, mert én másra vágytam! Egy álomért rajongtam hosszú hónapokon át! Rengetegszer belesuttogtam a sötétbe a miért szót, de választ soha nem kaptam!. Fájt! Kegyetlenül tépkedte a szívemet minden egyes nap! Nem értettem, mi az élet célja ezzel! Nap nap után mosolygott, hozzám bújt, olyan bizalommal fordult felém, mint korábban kevesen a családomon kívül! Sokszor kérte, hogy bújtassam el, védjem meg a világ borzalmaitól! Minden egyes ilyen alkalom maga volt a fájdalmas tőrdöfés... és aztán jöttek az esték! A némaság, a rideg sötétség! Csak bámultam a plafont, magam sem tudtam, mit keressek. Hallgattam a szívem vádló dobbanásait, mert ismét gyáva voltam elengedni őt. Nem tudtam nemet mondani, nem tudtam útjára bocsátani, amitől a lelkemben parádézó szörnyeteg egyre csak tépkedett. Éreztem a karmait, a fájdalmat, és a soha el nem múló bánatot.