Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Hetvennyolcadik dobbanás 18+

Szeretni és szeretve lenni! Talán ennél szebb dolog nem is biztos, hogy létezik a világon! Nézni őt, érinteni, olyan élményt ad, amit korábban még nem éreztem! Vágytam már másik testre, de az teljesen más volt. Nem mondom, hogy nem kedveltem őket, de a mozgatórugó is teljesen más volt. A kíváncsiság, vonzódás, a vágyak vezettek hozzájuk, az akarás, hogy tartozzak valakihez. A kétségbeesés, hogy talán egyedül maradok egy ördögi ringlispílben, ami minden egyes nap mélyebbre és mélyebbre löki a lelkemet. Kapaszkodni akartam beléjük, könyörögni, hogy ne hagyjanak egyedül. Végül mégis így lett. Az élet mást szánt nekik is, és nekem is.

Ez azonban, amit most érzek, ez több, szebb, mint szimpla fizikai érzékelés! A gyökere a mélybe nyúlik, a lelkemig hatol! Onnan kiindulva nyílt ki egy gyönyörű virág, amit kedvesem puszta léte táplál nap nap után. Nem kell beszélnie, hozzám érnie, elég, ha a gyönyörű kékségbe nézek, és látom, amit látnom kell! Annyira sokáig voltam vak, pedig a tengerkék szemek már jó ideje hozzám beszéltek! A lángocska táncolt, nekem suttogott szép meséket, de nem értettem! Féltem! Azonban, mikor lehullott a lepel, és napvilágra került az igazság, egy szép érzés szökkent szárba! Látni őt felkelni reggel, a mosolyával szembesülni, mikor kinyitod a szemed olyan lélekmelengető, hogy néha még nyelnem is nehéz! Mosolyát puha szája követi, lágyan cirógat, számba suttogja a jó reggeltet! Hiába van szürkeség kint, hideg, havazás, ő egy pillanat alatt elhozza a nyarat számomra! Az, hogy létezik, elég ahhoz, hogy virágozni lássam a fagyos réteket, napsugárban ússzon a legzordabb nap is! A szivárvány, mi életre kel mosolyával, csodálatos színbe öltözteti a lelkemet! Amihez csak hozzáér, reszketni kezd, sóhajtozni, hogy vágyik a másik jelenlétére! A szívem a leghangosabb! Minden percben, mikor rám néz, dübörögni kezd! Olyan hangerővel, hogy majd belesüketülök! Lehetséges, hogy ez egyszer szelídülni fog, de most élvezem! Mindent imádok, amit csak vele átélhetek! Nem számít, hogy esik a hó, hideg van, vagy mások is vannak körülöttünk! Ő ott van, és lágyan néz rám. Elég a tekintete, hogy tudjam, én járok a fejében! Szinte látom tengerszínű szemében a tükörképemet integetni! Megnyitotta a lelkét, átadta nekem, amit reszkető kézzel fogadtam el, mert hihetetlenül féltem őt! Nem szeretném bántani, megsebezni, hisz kapott már elég sebet! Én akarok a gyógyír lenni minden bánatára, sérelmére! Azt akarom, hogy mindig mosolyogjon, hogy bármerre is jár, a virágok kinyíljanak, a színek megelevenedjenek, a folyó visszafele folyjon, a föld megálljon kicsit a forgásában! Ő legyen életemben a kezdet és a vég! Őt lássam, mikor felkelek, és ő legyen az utolsó, akinek édes hangjával párnára hajtom a fejemet!

Vettem egy mélyebb levegőt, és még jobban magamhoz szorítottam testét! A kanapén ültünk. Én a hátamat nekivetve a támlának, ő pedig az ölelésembe simult. Nem mondom, hogy a helyzet nem érzékébresztő, de ha belegondolok, neki nincs olyan mozdulata, ami ne lenne az! Még érzem a tenyerem alatt a bőrét, testének rezzenéseit, számon a suttogását az előző napról! Lépett egyet felém, engedte, hogy kicsit tovább lépdeljünk a rögös talajon. Újra és újra végigsiklott bőrömön piciny tenyere, miközben apró sóhajokkal fogadta az én kutakodó ujjaimat. Nem bírtunk betelni a másikkal, meg akartuk érinteni egymást mindenhol, ahol nem fedte testünket anyag! Éreztem a vágyat, a testemben a feszülést, amit az idézett elő bennem, hogy kívántam őt. Annyira reszkettem belül érte, mint kevés mindenért az életem folyamán, de tudtam, hogy nem lehet! Nem görgethetem a hátára, nem szerethetem még úgy, ahogy megérdemli! Az út még hosszú, még idő kell, hogy megnyíljon teljesen, de én várni fogok, mert érte ez nem nagy áldozat!

Még jobban hozzám dörgölődzött, de a tekintetét le nem vette a tévéről. Mikor megtudta, hogy a Reszkessetek betörőket ismétlik ma délután, azonnal lelkesedni kezdett. Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki végre megkapta az áhított dolgot. Évek óta nem látta! Én ugyan nem nagyon szeretem az idétlenkedő betörőket, de ő szerette volna nézni. Mikor felvázolta, hogy ő ezt hogyan is képzeli, már az irritáló Kevint is elviselhetőbbnek láttam! Így kerültünk a kanapé L alakjához, én nekidőlve, ő pedig a széttett lábaim közzé kucorodva. Nem, nem embert próbáló ez a pozíció, de megéri! Hallani a kuncogását a bénaságokon, egyszerűen felülír bennem mindent. A fejét a vállamnak döntötte. A hajából áradt a bergamott illat. A belsőm megrezzent. Kóstolni szerettem volna bőrét újra, így inkább másfelé szegeztem a tekintetemet! Az asztalra néztem, amitől mosolyognom kellett. Még élénken élt bennem, hogy a sötét parkban hogyan kérte, hogy legyen igazi karácsonyunk, ajándékokkal! Hogy csináljunk egymásnak valami apróságot! A szívem megdobbant, ahogy a gyertya táncoló fényét bámultam. A tizenöt centis henger különböző színekben pompázott, minden egyes réteg más-más illatú volt. Most enyhe menta hatolt az orromba, amit már szerettem. Csak azért, mert ő is, mert rá emlékeztetett! A pici lángocska fénye megtört egy hógömbön. Én csináltam, teljesen egyedül. A glicerint, mint alapanyagot, nem tudtam beszerezni, de végül egy blogon segítettek, hogy a babaolaj vagy bármilyen hasonló viszkozitású anyag megteszi, le fogja lassítani a konfettik hullását az üvegburában. Cseppet sem néztem ki furán a babarészlegen a flakonok leírását olvasgatva, és Google fordítót használva. A végeredmény azonban kárpótolt a sok fura tekintet figyelmen kívül hagyásért! Mikor kibontotta, szélesen elmosolyodott, és felrázta. Majd újra és újra nézte, ahogy a „hó" elfedi a piciny házat a gömbben. Megbabonázva figyelte. Egy pillanatig azt hittem, hogy az ágyba is behozza, de végül az éjjeliszekrényre tette le, hogy hozzám bújhasson. Azt hiszem, ha egy gumidugót adok neki, akkor is ezt a reakciót kapom, és ez jó! A lelkem ettől boldog! Nem számít, hogy mit adok, hogy drága-e, olcsó vagy saját kezűleg készített! A lényeg én magam vagyok!