Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Ötvenkettedik dobbanás 18+

– Örülök, hogy jól érezted magad! – mosolyogtam barátomra a kamerán keresztül. Olyan messze volt most tőlem! Olyan jó lenne volna, ha mellettem volna mindig! Vajon tudna segíteni a lelkem keszekuszaságában?

– Nagyon! – vigyorgott. – Két nap alvás után az egész családom kikérdezett, és végignézték mind a háromezer képet! Majd a barátaink is. – nevette felszabadultan. – A lányok ráizgultak a törpére! – mesélte, mire bennem a pumpa fél perc alatt felment. – A piaci értékét növelte, mikor az egyik videón hallották, hogy magyarul beszél. Életem legnagyobb kalandja volt! – lelkendezett csillogó szemmel Levi.

Én is imádtam minden percét, függetlenül attól mi történt közben! Kellett az a vita, hogy köztük minden helyre zökkenjen, és én is lássam, hová is tartok jelenleg! Szükségem van Ayatora, talán jobban, mint azelőtt! Az a kapszulában eltöltött éjszaka maga volt a pokoljárás! Semmit nem sikerült aludnom! Ha lehunytam a szememet, az angyalkámat láttam, és éreztem. Minden porcikája hozzám simult. Akárhányszor megmozdult, olyan vágy szaladt végig a testemen, hogy a paplan rajtam levő sarkát a lábam közé kellett gyűrni, mert nem egyszer kaptam azon magam, hogy gondok vannak arrafelé. Álmában végig hozzám törleszkedett, néha motyogott, keze le- felsiklott a hátamon, oldalamon, csípőmön. Nem egyszer aludtunk már együtt, de ez más volt! A beszélgetés, a szűk hely, hogy rajtam feküdt majdnem teljesen, megőrjített! Markoltam a paplant, és igyekeztem lélegezni! A gyomrom ugrált, szívem szerint simogattam volna, csókoltam volna édes ajkait! Az agyam viszont fékezett. Végig az segített, hogy ne veszítsem el a fejem. Nem mondom, hogy nem éltem vissza a helyzettel kicsit! Mikor épp nyugodt voltam, magamhoz öleltem. Tudtam, hogy nem kellene, de egyszerűen nem bírtam! Valami azt súgta belül, hogy nem csinálok rosszat! Ő aprókat nyüszögött, és csak ölelt, én meg bámultam bele a sötétbe. Nem mertem lehunyni a szememet, mert félő volt más szituációban képzelem el magunkat! Azt pedig nem engedhettem meg! Nem szennyezhettem be még tudtán kívül sem! Fáradtan ébredtem. Lehet morcos is voltam, de mikor rám emelte csodás tekintetét, mintha minden tovaszállt volna! A borzalmas éjszaka után felkelt a Nap, és ragyogott rám, jó kedvvel beborítva engem is! A sütitől felvisított, mire a mellettünk lévő kapszulából átkopogtak. Fojtottan nevettünk. Tovaszállt minden fáradságom, és nem létezett semmi más, csak ő.
– Elgondolkodtá...l – szakította meg emlékezésemet Levi.
– Végigfutott az agyamon a két hét. – feleltem csendesen. – Hiányzol! – vallottam be.

Ő csak nézett rám a pár colos képernyőről. Szeme összeszűkült, száját elhúzta.
– Nincs mit elmondanod? – tette fel a hirtelen kérdést.

Bennem még az ütő is megállt!
– Nem igazán! – ráztam meg a fejemet.

Végigdőltem az ágyon, a telefonomat feljebb tartottam, hogy lássam Levit.
– Valahogy ezt nehéz elhinni! – rázta meg a fejét. – Akkor úgy kérdezem, minek a csokor virág?

Önkéntelenül fordultam az asztalom felé, ahol egy csokor fehér kamélia állt egy vázában. Reggel vettem a virágüzletben. Hirtelen elhatározás volt. A virágok még nem bontották ki teljesen szirmukat, a nyiladozó fejek zöld ágak között pihentek. Valószínű akkor látta meg, mikor bejöttünk a szobába.
– Nincs jelentősége, és lehet hülye ötlet. – vontam meg a vállam.
– Miért lenne az? – vonta fel a szemöldökét barátom.

– Mert férfi. – húztam el a számat.
– És ez valamilyen szabály, hogy nem adhatsz neki virágot? Nem mutathatod így ki, mit érzel? Ezt melyik hülye blogon olvastad? – kérdezte élesen.
– Sehol, csak nem tudom, ő hogyan fogja fogadni! – nyögtem ki az igazat.

Szerettem volna, ha örül neki. Minden törődést megérdemel, még akkor is, ha ez igen nyálas és béna.
– Nem fogod ezzel kasztrálni, ha attól félsz! Ha valakinek virágot adsz, azt szívből teszed. Miben lenne más a ti esetetek? – tárta szét a karját Levente.
– Táncoltunk is. – suttogtam kicsit félve, mire ő elmosolyodott.
– Ha élveztétek, miért ne? Mondtam már, hogy faszságok, amit próbálnak a fiúkba beleplántálni már kicsi koruktól! – magyarázta.
– Mondd csak, honnan is jönnek ezek a gondolatok? – nevettem.