Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Második dobbanás

Hadd ne mondjam, hogy másnap reggel igen kínos volt a találkozás Hinatával. Én még csak-csak tartottam magam, de ő olyan szinten vörösödött, hogy azt hittem, a folyosó közepére kozmál. Végül megegyeztünk abban, hogy barátságunk kezdetét pecsételjük meg azzal a titokkal, hogy meglestem a WC-n. Erre meg kitört belőle a röhögés, pedig én igyekeztem komoly arcot vágni. Rá kellett jönnöm, hogy mellette ez nem fog menni. Olyan kisugárzása volt, hogy az ember se komolyan gondolkodni, se szomorkodni nem bírt.

Az osztály is kitörő örömmel fogadott, és érdeklődtek, hogy jól éreztem-e magam az előző délután. Aztán szétszedtek azért, hogy milyen délutáni foglalkozásokat választok majd. Biztosra mentem: azokat, amelyeket Hinata. Komolyan, egy napja alig ismertem, de kényszert éreztem rá, hogy mellészegődjek.

– Én ezt soha nem szokom meg. – hajtottam a fejemet a térdemre ebédszünetben az udvaron.

– Pár nap és lecseng. – huppant le mellém újdonsült barátom.

– Úgy érzem magam, mintha egy cirkuszi majom lennék. – nyögtem.

– Majd megszoknak. Új még nekik, hogy egy kétméteres embert kerülgetnek, – kuncogta – vagy épp nekimennek.

– Ugye, nem muszáj egyikkel sem járnom? – fintorogtam.

– Talán félsz tőlük?

– Hát, ne haragudj, de Aya-chan igen ijesztő. – ismertem be.

– Van benne valami. Tőle még a legbátrabb srácok is megrettennek.

Ő bezzeg jól szórakozott a nyomoromon.

– Király!

– Ne aggódj, – érintette meg kézfejemet, mire kellemes melegség szaladt végig a testemen – keresünk neked egy tisztes lányt.

Na, ettől féltem. Mi lesz itt, ha rázizzennek a témára? Mit mondjak? Azt se tudom, hogyan állok a lányokkal. Érdekelnek egyáltalán?

– Gondolom, még nem voltál lánnyal, ha így reagálsz.

Épp beleittam a vizembe, de prüszkölve köptem ki. Ő meg kiröhögött.

– Bocsi.

– Ez maradjon köztünk, vagy megy a WC-s kép a falra! – fenyegettem meg, de közben vigyorogtam.

– Válogatós vagy? Esetleg más áll a háttérben? – kérdezte átható, kék tekintettel.

– Kicsit lehet, mind a kettő. – válaszoltam halkan.

Mit lehetne erre mondani? Azt csak nem, hogy évek óta a legjobb barátomba voltam bele esve, aki soha nem is tudott róla.

– Majd dolgozunk rajta.

Ahogy ránéztem, nem akartam tudni, mi cikázik az agyában, mert marhamód vigyorgott.

– Ha már így is ilyen szépen összeragadtunk, nem segítenél kicsit? – érdeklődtem, mire a kék szemek csillogni kezdtek.

– Miben is? – kérdezte perverz vigyorral.

– Most kifejezetten nem a szexuális életemre gondoltam. – lomboztam le. – Kicsit csiszolni kellene az olvasásomon.

– Oh, benne vagyok! – ugrott fel. – Cserébe te beszélsz velem magyarul.

A kékség olyan esdeklően nézett rám, hogy egyszerűen képtelenség volt nemet mondani rá. Bólintottam. Ő olyan boldog lett, mint mikor először meglátott. Megint az volt az érzésem, hogy a nyakamba akar ugrani. Miért van az az érzésem, hogy ez előbb-utóbb be fog következni?