Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Tizenharmadik dobbanás

– Oh, hogy abba a kibaszott életbe! – káromkodtam édes anyanyelvemen, miközben feltápászkodtam a salakról. – Oh, hogy a kurva életbe! – nyögtem tovább, mikor megláttam vértől csatakos kezemet.

Lenéztem a térdemre, amiből szintén folyt a vér. Baromira fájt, így még tovább káromkodtam. Olyan szitokcsokrot kerekítettem, hogy le sem tagadhatom, honnan jöttem.

– A hanglejtésedből ítélve, most káromkodsz. – állt meg mellettem Masaru.

– Az anyanyelvemen elég szépen lehet. – válaszoltam.

Hmm, már szemrebbenés nélkül váltok nyelvet. Eleinte nehéz volt, de már megszoktam. Hinatával elég sokat beszélgetünk mind a két nyelven. Így eléggé hamar ráálltunk mind a ketten, hogy azon a nyelven válaszolunk, amin kérdeznek. Valahol elégedettséggel tölt el, mikor mondani akar valami titkosat, és nyelvet vált. Barátaink ilyenkor csúnyán néznek ránk, – amit megértek – de akkor is jólesik. Még egy dolog, ami összeköt minket. Arra lettem figyelmes, hogy Masaru felemelte a kezemet, és közelebbről szemügyre vette. Éreztem forró, apró tenyerét a kézfejemen. Borzongás futott végig rajtam. Talán a gondolat volt, hogy nála lehetne próbálkozni, ... azonban ott volt a de... hiányzott is nekem egy iskolai „románc" – de akkor is. Ahogy vizslatni tudott, az néha zavaró volt. Nem csak edzésen tette, hanem ha összefutottunk a folyosón, akkor is. Hinata már röhögve mondta hétfőn, hogy ő kezdi szégyellni magát, amiért mindig „útban" van.

Benyúlt a zsebébe, elővett egy szövetzsebkendőt, és a tenyerem felé nyúlt vele. Apró mozdulatokkal, hogy ne fájjon, elkezdte a kavicsokat eltávolítani a tenyeremből. A kezemből kiindulva kellemes zsibongás kezdett szétterjedni a testemben. Soha nem éreztem még ilyet. Valószínűleg realizáltam, hogy olyan ért hozzám, akihez én magam is szívesen hozzáérnék... Jesszus, a hétvégén teljesen tönkretették az agyamat!

– Eléggé csúnya, ki kellene takarítani! – nézett aggódva a szemembe.

Nem válaszoltam, mert a szám kezdett kiszáradni.

– Gyere! – húzott maga után.

Nem engedte el a kezemet, amitől jobban megemelkedett a pulzusom is.

– Folytassátok! – szólt hátra a többieknek, akik észre sem vették a történteket. – Elsősegélyben részesítem Zsombort.

Mindenki bólintott, majd újra a labdák pattogását hallottam magam mögött. Mindaddig, míg az ér a fülemben olyan hevesen nem kezdett verni, hogy az ájulás közelébe kergetett.

Besétáltunk az öltözőbe. Finoman lenyomott az egyik padra, majd kisietett a teremből. Bambán néztem utána. Konkrétan a hátsóját vettem szemügyre, ami enyhén rajzolódott ki a tornanadrágban. Fura, ha azt mondom, késztetést éreztem arra, hogy mintát vegyek róla... ha lehet, tenyérrel ... és mind a két feléről...? Nekem már tényleg elköltöztek itthonról! Erről a családom és a barátaim tehetnek! Ők tették taccsra az agyamat teljesen! Értem én, hogy tavasz van, de miért kell mindenkinek bezsongani? Biztos, csak azért jár a fejemben ez a baromság...! Baromság lenne? Vagy esetleg normális, emberi reakció? Mikor szerelmes voltam Levibe, lestem minden mondatát, mozdulatát. Nem csoda, hogy Zsunak leesett. De az valamiért más volt. Általában romantikusabb elképzeléseim voltak vele kapcsolatban. Most inkább azt érzem, hogy valahol el kell kezdenem a szárnypróbálgatást. A helyzet adott, a vonzalom adott, de akkor mi is a gond?

Gondolataimból az szakított ki, hogy Masaru visszaért, és ledobta az elsősegély ládát mellém a padra, majd egy törölközővel a kezében a csaphoz sétált. Végignéztem rajta újra. Formás lába arról árulkodott, hogy évek óta sportol. Combja ugyan nem látszott ebben a nadrágban, sőt, egyenruhában sem, de a lábszárából és fenekéből kiindulva az is biztos formás. Csípője keskeny, válla széles, enyhén izmos. Apró ujjaival nyomkodta ki a törölközőt, amitől a gyomrom ugrott egyet. Jobbnak láttam nem nézni, de bár ne folytattam volna a bámészkodást. Nyaka íves, fülei picik, haját mögéjük seperte... Most komolyan fixírozom?