Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Harmadik dobbanás

Harmadik dobbanás

A hét többi napja ugyanúgy telt, mint az első kettő. Ismerkedtem a hellyel, emberekkel. Hinata sokat segített. Minden délután, tanítás után, hozzánk mentünk, és segített leckét írni, olvasni tanított. Sokat hülyéskedtünk, nevettünk. Neki mindenre volt egy vicces története, vagy beszólása. Ami Levit illeti, másnap este beszélgettünk, és sűrűn bocsánatot kért, amiért bunkón viselkedett. De nyomatékosan megkért rá, ha tényleg térfelet változtatnék, legyek már szíves szólni neki is. Éreztem a hangján, hogy vacakul érzi magát. Hinatának igaza volt, hiányoztam neki nagyon, aminek örültem, még ha nem is úgy, mint nekem ő.

Az érzéseim iránta tompultak már, de el nem tűntek. A távolság tett róla, hogy csak egy vágy maradjon. Régebben voltak álmaim vele, nem egy igen nedves véget ért. Így utólag el sem hiszem, hogy rá gondolva vertem ki. Ma már valahogy ez nem menne. A szívem még meg-megdobban tőle, de a testem már nem igazán reagál rá. Talán, ha majd tisztába jöttem magammal és lesz valakim, ez az egész a múlt homályába vész. Azonban fogalmam sincs, hogy merre induljak el. Levi előtt, még alsóban volt egy kislány, akit nagyon kedveltem, talán szerettem is. Hogy szerelemmel vagy sem, arra már nem emlékszem. Lucának hívták, és mindig szoknyában járt. Ő volt a padtársam. Szerettem vele beszélgetni és játszani. Azt hiszem, szerelmes volt belém, bár soha nem mondta ki. A harmadik osztály nyarán elköltöztek. Kicsit fájt, de nem tudom, hogy azért, mert barátot veszítettem, vagy mert szerelmet. Aztán jött Levi, és nem fejeződött be még mindig. Mikor megdobbant a szívem érte, utána olvastam a dolgoknak, néztem pornót is. Vegyeset először, majd mikor elég merszet gyűjtöttem, meleg pornót is. Váltott ki ingert belőlem mind a kettő, így végképp tanácstalan voltam. Ott ülve csak egy volt biztos: akkor és ott egyik nemmel sem lettem volna képes szexuális kapcsolatra.

– Ha-hó! Ébren vagy? – lengette meg a kezét előttem Hinata.

Egy kicsit zavartan néztem vigyorgó képére. A buszon ültünk másik négy osztálytársunkkal, akik elhatározták, hogy elvisznek egy japán fürdőbe.

– Igen. – feleltem rekedten.

– Kissé vörös vagy. – jegyezte meg cinikus mosollyal.

– Csak gondolkodtam. – feleltem halkan.

A válasza még szélesebb vigyor volt.

– Mondd, neked mindenről ugyanaz jut az eszedbe?

– Aham. – bólogatott gondolkodás nélkül – Ne mondd, hogy neked nem fordul meg a fejedben többször egy nap?

– Férfiból vagyok. – sóhajtottam.

A baj csak az volt az én esetemben, hogy kézzel kellett a dolgot mindig befejezni.

– Mondtam, hogy orvosoljuk a dolgot. – biztosított segítőkészségéről megint.

– Azt megnézem.

Most rajtam volt a cinikus megjegyzés sora. Mire kimondtam, addigra el is komorodtam. Ránéztem Hinatára. Ő pislogás nélkül meresztette rám kék szemét. Láttam, hogy próbálja a lelkem legmélyéről kiszedni a megjegyzésem okozóját. A kékségben kérdések, hezitálás csillogott. Beharapta kicsit a száját. Elég volt pár nap rá, hogy rájöjjek, ezt azért csinálja, hogy ne kérdezzen olyat, ami esetleg nem helyénvaló. Álltam a tekintetét, és igyekeztem minden kételyt a mélybe taszítani. Volt pár ciki szitu mögöttünk, de arra még nem voltam kész, hogy bármit is elmondjak a nem létező, szerelmi életemről. Oh, basszus! Hogy is lehet ilyet egyáltalán előadni? Lehet, hogy meleg vagyok? Lehet mégsem? Ennyire is csak én lehetek lökött, hogy ezt sem tudom megfejteni, de egyszerűen nem megy. Öltöztem együtt a többiekkel otthon is, meg már a héten itt is, és nem, hiába nézek körbe, egyszerűen nem vált ki belőlem kifejezetten ingert egyik fiú sem. Rendben, Levi otthon igen, de az más volt. Ha a lányokat nézem, azok sem. Rendben, jegyezzük meg, hogy itt azért az egyenruha sokkal többet takar.