Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Negyvennegyedik dobbanás 18+

– Zsombor! A jó ég áldjon már meg! Ez legalább a tizedik meccs, amibe öt perc alatt tizedszer halsz meg! – tett szemrehányást Levi. – Na, jó, lépj ki, és mondd el mi a baj! – utasított.

Lehet, jobb is, ha nem játszunk tovább, de beszélgetni sem akarok. Olyan kusza minden. A gyötrő érzés felőröl, ahogy az is, hogy konkrétan másfél napja nem nagyon beszélünk Ayatoval! Az a veszekedés azt hiszem, mind a kettőnknek sok volt így elsőre. Előző este egy jó éjt üzit kaptam tőle, de nem igazán beszélt velem, ma reggel szintén. Igaza volt. Nem volt fair, amit csináltam, és tudom, hogy nem szép, amit vele művelek, de szeretném! Annyira görcsösen, hogy szerintem az már kóros!

Bejövő hívást jelzett a csevegő. Rákattintottam, így egy igen kíváncsi Levivel találtam szembe magam.

– Hadd halljam!
– Nincs semmi! – vontam meg a vállam.
– Én meg nyolcéves kislány vagyok! – grimaszolt. – Nem hittem volna, hogy én ezt egyszer kimondom, de legyen! Pasigond? – vonta fel a szemöldökét.
– Mondhatjuk! – feleltem.

– Tudtam, hogy vihar van a biliben! – sóhajtotta.
– Kicsit bonyolult. – húzgáltam a számat. – Levi, mi van, ha más is tetszik? – nyögtem ki a cseppet finomított kérdést.

A szemöldökei azonnal a magasba szaladtak.
– Ejha! – füttyentett. – Évekig semmi, most meg csak úgy forgolódsz a nadrágok után! – nevetett.
– Nem vicces! – mordultam rá, mire elhallgatott.

Fürkésző tekintettel nézte az arcomat. Álltam a sarat. Nem akartam, hogy rájöjjön az igazságra, de valakivel muszáj végre beszélnem erről!
– Tudod mit mondott a nagyi mindig? – kérdezte.
– Igen. – bólintottam. – Hűséget esküdtem, nem vakságot.

A gond csak ott kezdődik, hogy én nem csak a szememet használom, hanem bőszen simogatom is a " problémámat"!
– Nincs azzal gond, ha más is tetszik! Én is megnézem a lányokat, de Jutit szeretem. – magyarázta.
– Hát ez az! – emeltem meg kétségbeesetten a hangom. – Én nem szeretem, vagyis nem úgy... á, már nem tudom!
– Annyira kétségbe vagy esve! Egyértelmű, hogy Ayato fontos neked. Megéri egy kósza mittudoménmimiatt elveszíteni? – tette fel a kérdést, ami elgondolkodtatott.

Az eszem tudja, hogy nincs esély, de a szívem olyan kétségbeesetten kalapál! Akarná a kék szemű csodát, de arra esély nincs! Megéri, hogy kilökdössek egy jó embert az életemből miatta? Mi van, ha nincs több esélyem egy ilyen embert találni? Elég lehet a szeretet és a tisztelet hosszútávon?
– Zsombi! – szakított ki gondolataimból Levi. – A szerelem nagyon ritkán jön első látásra. Megeshet, hogy sok- sok dobbanás kell hozzá. Türelem, szeretet, barátság, de a végén lehet nagyon szép!

Szürke szemébe néztem. Ő ezt őszintén hitte. De mi van akkor, ha olyannak adtam a szívem, aki nem tud vele mit kezdeni? Ráadásul már másodszor az életemben? Megmenthető még, vagy elvész örökre?
– Összevesztetek? – kérdezte meg hirtelen.

Bólintottam.

– Sejtettem. Akkor jár ilyen faszságokon az ember agya. Megbeszéltétek?
– Nagyjából.
– Kibékültetek?
– Nagyjából.
– Hol van most?
– Gondolom, alszik otthon. Nem olyan régen írta, hogy hazaért. – válaszoltam.
– És te miért nem vagy mellette? – érdeklődött.

– Későn végzett, meg utána mentek a kollé...
– Zsombi, ez mind kifogás! Ha fontos neked, felállsz, és ha kell, átsétálod a várost miatta! Elmondod, hogy mi a bibi, lehet megint összevesztek! Majd lesz egy békülő hempergésetek!

Ahogy felvázolta a forgatókönyvet, nem is volt olyan tragikus, mint ahogy én agyaltam rajta.

– Egy párkapcsolat nem könnyű, dolgozni kell rajra, ha szeretnéd! Ha nem, akkor lépj ki belőle! Pelenkás korban van a kapcsolatotok. Ha most struccpolitikát folytattok, a feszültség csak gyűlni fog, míg egyszer fel nem robban.
– Azt hiszem, túlkomplikáltam! – jegyeztem meg.
– Ami nem gond, figyelembe véve, hogy ez az első párkapcsolatod. De csak te tudod, hogy mit akarsz! – nézett rám kérdőn.