Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Hatodik dobbanás

Mit ne mondjak, a kedd reggel kissé kínosan kezdődött. Mire felébredtem, iszonyúan elzsibbadtam. Először azt sem tudtam, hogy miért, majd lassan realizálódott, hogy Hinata félig rajtam fekszik. Átkarolta a hátamat, a feje a vállamon nyugodott, és még a lábunkra is kötött egy „csomót". Mikor felébresztettem, először kómásan nézett rám, majd mikor rájött, mit csinált, röhögésben tört ki, ahogy én is. Hamar túlléptünk rajta és ezt is bedobtuk a Hinata-Zsombor féle képzeletbeli dobozba, majd rátettük a lakatot.

Átöltöztünk, és táskával indultunk le a konyhába, ahol Sosukéval találtuk szembe magunkat. Felvont szemöldökkel méregetett minket, majd megkérdezte, hogy védekeztünk-e. Éreztem, hogy a nyakam forrósodik, mire elröhögte magát, és a kanapéra bökött, ahol ki volt készítve a matrac és az ágynemű. Majd potyogó könnyekkel megkért rá mind a kettőnket, hogy sétáljunk már körbe a nappalin, és aki sántít, az a „hunyó". Hinatából is kibukott nevetés, még én is poénosnak találtam, mert Hinatáról beszélünk. Más esetben lehet kivert volna a víz. Megállapítottam, hogy mindamellett, hogy jól néz ki, okos, és még humoros is a srác. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan kellene Zsut a közelébe lökdösni. Szerencsére barátom anyukája kezeskedett a találkozásról, mert meghívta vasárnapra az egész családot ebédre, amit elfogadtam, mert tudtam, hogy nem lesz apuéknak kifogása ellene. Egészen felvillanyozott, ami feltűnt Hinatának is, így kifaggatott, én meg elmondtam. Támogatta az ötletet Zsu kapcsán, mert kedvelte a nővéremet.

Ami Levit illeti, egész kedden e-mailekkel dobált, amiben sűrű elnézéseket kért, és reménykedik benne, hogy nem passzolom le teljesen. Legszívesebben nem szólnék hozzá egy darabig, de tudom, hogy képtelen lennék megállni. Így az egyik szünetben megírtam neki, hogy szerda estére talán elfelejtem a hülyeségét. Ő lelkesen visszaírt, hogy várja a hívásomat, úgyis betegen fetreng otthon... Pfff... ő meg a betegség! Szerintem azt sem tudja, mi az! 37,2-nél már a végrendeletét írja.

A kedd hamar eltelt, az iskolai szüneteket a barátaimmal töltöttem. Már Ren sem volt annyira maga alatt, és várta nagyon a bulit, amire én is elkéredzkedtem este. Szerencsére apu belement, és örült a meghívásnak is.

Szerdán reggel sprinteltem a suliba, hogy elmondhassam barátaimnak, elengedtek a buliba, erre Kosuke telefonálni kezdett, hogy kell még egy torta. Én tiltakoztam, de aztán a többiek elmondták, hogy úgy sem nyerhetek Kosuke anyja ellen.

A délelőtt folyamán sokat hülyéskedtünk, és eldöntöttük, hogy most végzünk mindannyian 4 körül, így beülünk egy kávéra valahová, és megismerhetem Koto és Kosuke barátnőjét is. Annyira örülök, hogy befogadtak még nyelvi fogyatékosságaim ellenére is! Amennyire féltem az iskolától, annyira okozott meglepetést ez a fogadtatás.

Azonban nem volt ennyire egyszerű a dolog még sem. Rosszul esett, hogy akaratom ellenére bántok olyanokat, akiket egyre inkább szeretek. Eddig próbáltam nem figyelni a lányokra, de már idegesítenek. Miért nem egyértelmű, hogy egyiküket sem akarom? És ezt most nem a bizonytalan érzéseim miatt mondom. Ha nem gondolnám azt, hogy meleg vagyok, akkor is zavarnának. Akkor sem választanék a suliból magamnak barátnőt. Hiányozna is nekem a bonyodalom.

Ilyeneken és ehhez hasonlókon gondolkodtam, miközben kiléptem a mosdóból. Egy eldugottabb mosdót használtam általában, mert itt több a fülke, és nem kell más előtt pisilnem. A folyosó ezen szakasza kissé kihaltabb, de nem is csoda. Odakinn jó idő van, így aki csak tehette, levonult az udvarra, ahogy én is terveztem, mikor is a falnak támaszkodva egy alakot láttam meg. Éreztem, hogy a gyomrom csavarodik egyet, ahogy megláttam a lányt. Igazam volt. A vörös csíkos haj nagyon szép arcot keretezett. Bájos volt a kerek pofija, de föld színű szemében nyoma sem volt ártatlanságnak... Pfff, mindig kerülni próbáltam az ilyen lányokat, ezért igyekeztem elsétálni mellette, de persze nem sikerült.