Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Tizennegyedik dobbanás

– Lenne hozzád pár kérdésem. – csapódott mellém az udvaron Hinata.

A fa alatt ültem, ahol először beszéltünk. Az előző napi események jártak a fejemben. Levente reakciója kifejezetten idegesített. Tudtam én, hogy nem az a baja, hogy meleg vagyok. Egyszerűen zavart, ahogy Hinatáról nyilatkozott.

– Tedd fel! – morogtam.

A mai napon még eléggé harapós hangulatban voltam. Egész éjjel forgolódtam, dühöngtem. Az agyam ezerfelé járt.

– Mi történt a kezeiddel? – érdeklődött.

– A balt lehorzsoltam, – mutattam fel a kötést – a jobbot pedig megégettem.

– Értem. – reagálta le a dolgot. – Hát, sok ember valami szörnyűbbre gondolt. Minimum azt hiszik, hogy oroszlánt szelídítettél! – nevetett.

– Az egyiket sikerült, a másik megvadult. – sóhajtottam.

Felnéztem barátomra, aki kérdőn tekintett vissza rám.

– Azt tudom, hogy elestél edzésen, mesélték a többiek. – bólintott.

– Ne aggódj, kaptam szakszerű ellátást! – sóhajtottam.

Érződhetett a hangomon az izgalom, mert halvány mosoly jelent meg az arcán.

– Mennyire volt szakszerű? – vigyorgott.

Nem is ő lenne, ha nem kérdezne rá! Más fiú már sikítva elrohanna, ha ilyen kerülne szóba.

– Nem annyira, mint gondolod!

Nem tehettem róla, mindazok ellenére, ami utána történt, muszáj volt mosolyognom.

– De eléggé behatóra sikeredett! – vallottam be.

– Mi lesz ezután? – érdeklődött izgatottan.

Jobban érdekelte, mint engem.

– Elvben találkozunk szombaton.

– Elvben? – kérdezett vissza.

– Nem biztos, hogy el akarok menni.

Újra elkomolyodtam.

– Nem volt túl kellemes utózöngéje.

Újra ránéztem, ő le sem vette rólam a szemét. Biztos vagyok benne, hogy percek óta maximum csak pislogott, de hogy nem mozdult, az biztos. Nem mondom, hogy Levi soha nem figyelt rám, de ennyire biztosan nem. Sokszor megesett, hogy visszakérdezett, mert mást csinált, amíg magyaráztam.

– Ismered Reit-t? – kérdeztem meg hirtelen.

– Oh. Kissé. – vallotta be, mire ránéztem.

A szeme zavartan csillogott, miközben megvakarta a fejét, hogy elrejtse idegességét.

– Tavaly még nem idejárt. Voltunk bulizni, és eltöltöttem vele néhány órát. Aztán szeptemberben még próbálkozott, de akkor már Sorával jártam. Utána kezdett Masaruval. De miért is érdekes ő?

– Azt állítják a többiek, hogy szakítottak.

– Igen, tán két hete. – erősítette meg a barátom.

– Miattam.

– Jaj, ne vedd már ezt is magadra! – dorgált meg barátom. – A lányok beszélnek, össze-vissza!

– De mi van, ha nem? Mi van, ha ez az egész arra megy ki...

– Állj! – tette a kezét számra Hinata, és a szemembe nézett. – Nem tudod, milyen volt a kapcsolatuk, kezdjük azzal! A másik, hogy már megint kezded túlpörgetni az agyadat ezen. Valamiért belementél a dologba. Ne most akard már felülírni! Amíg nem beszéltetek, nem fogod tudni kibogozni, és ha a szándékai nem is tisztességesek, még mindig kihátrálhatsz! – felelte nyugodt hangon.