Szerelem, sokadik dobbanásra /Befejezett/

Nyolcvanhatodik dobbanás 18+

– Bízol bennem? – nyögtem, miközben újra és újra elmerültem a testében.

Ajkai elnyíltak, ahogy az érzéki hangokat kiengedte magából. Arcát néztem, ami annyira gyönyörű volt a vágytól, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről!

– Igen! – nyüsszentette, és ujjait a karjaimba véste. – Így, még egyszer! – kérte élesen.

A szájára hajoltam, hogy csókolhassam, és ajkaimmal igyam fel sóhajait. Érezni akartam mindenhol! Testemen a testét, ujjaim között az ujjait, számat az övén! Azt szerettem volna, hogy édes dallamot remegjen a teste, ahogy hozzáérek! Lángra kapjon, elégjen újra és újra ölelő karjaim között! És ő is szerette volna! Hozzám simult. Szája remegett, ahogy lágyan ostromoltam a testét. Adni szerettem volna egy újabb emléket, valamit, ami eltörli a sötét képeket! Napsugár akartam lenni a homályban, ami felmelegíti, esélyt adni neki egy szebb hajnalra!

– Kulcsold át a derekamat! – kértem a levegőt kapkodva.

Verejtékem a szemembe folyt, de ő tette, amit kértem. Kéksége feketébe hajlott, de a csodálat, amit benne őrzött rólam, leírhatatlan volt! Átöleltem a testét, olyan pillén, mintha a világ lenne, és nekem az is volt! Valaki, akivel együtt dobbanok, együtt mozgok! Felnyikkant, mikor fordítottam magunkon. A hátára simítottam, és csak apró mozgásokkal hajtottam magunkat a szenvedély ösvényén.

– Édesem! – simogattam meg a fejét.

Ő rám emelte tekintetét.

– Ha kényelmetlen, szólj! Ha nem jó érzés, abbahagyjuk! – cirógattam meg az arcát, és ő elmosolyodott.

– Nagyon jó érzés! – suttogta az államra.

– Fel kell majd egyenesedned! – magyaráztam kiszára

dt szájjal.

Egész belsőm vitustáncot járt már a gondolatra is!

– Magadnak kell elhelyezkedned rajtam úgy, ahogy kényelmes! Most ez kicsit másképp fog véget érni!

A szemembe nézett. Tengerkékségei ködösek voltak, de láttam rajta, hogy érti, amit kértem tőle! A láng, ami már így is lobogott a tenger felszínén, még intenzívebb lett! Kicsi tenyerével mellkasomnak támaszkodott. Csípőjére fogtam, hogy tarthassam, míg ő kicsit remegő testtel felemelkedik. Minden rezdülésére figyeltem. Belülről haraptam a számba, hogy a hirtelen jött új inger ne vegye el a maradék, józan eszemet! Tekintete végig rajtam volt, ahogy felemelkedett!

– Oh! – nyikkant fel guvadó szemmel. – Zsombor! – nyögte a nevemet, miközben ujjait a combomba véste.

Szája elnyílt, kapkodta levegőt. Stabilan tartottam, lélegezni is elfelejtettem, míg vártam arra, hogy a helyzetet felfogja. Most rajta volt a sor vezetni. Neki adtam a lehetőséget egy olyan helyre kormányozni a hajónkat, ahol nincs más rajtunk kívül.

– Ahogy neked jó! – súgtam nyeldekelve.

Ő a szemembe nézett. Mosolygott. Ragyogása megcirógatta a lelkemet, a virágok kinyíltak, és talán a Föld is visszafelé forgott hirtelen! Csípőjével aprót mozdult, amitől az arcára kiült a színtiszta vágy!

– Nem fogok hozzád érni! – suttogtam, mire kicsit felhúzta a szemöldökét. – Bízz bennem! – kértem.

Ő nem szólt, de láttam a szemében, hogy bármit megtenne nekem kérés nélkül. Úgy moccant meg, mint a lepke szárnya, lágyan, alig rebbenve. Azonban a testem érzékelte ezt, azonnal vibrálni, éledezni kezdett! Akartam, hogy elengedje a gyeplőt, szerettem volna, ha újra szárnyra kap, és magával rántva engem is a messzeségbe repül!