Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Fájdalmas vereség

Eltelt az egy hónap, hamarabb is, mint a hercegek gondolták. Loki nem mesélt Thornak anyjuk éjjeli látogatásáról, most mégis úgy érezte, hogy ki kell beszélnie magából. Thor alig várta hogy újra otthon lehessen, hogy végre teletömhesse a hasát mindenféle jóval, ihasson mézsört és persze, alig várta hogy találkozhasson Siffel. Lefekvés előtt csak róla beszélt, ódákat zengett hajáról, szeméről, bársonyos bőrérőt, amit még nem volt alkalma illetni, de biztos volt benne, hogy olyan a tapintása, mint a frissen kinyílt rózsaszirom.

- Ugye a heg Sif arcán, nem fog látszódni örök életében? - Loki tudta, hogy Thor előbb-utóbb a szemére fogja vetni, hogy megsebezte a lányt. - Elég csúnya vágást ejtettél rajta öcsém. De szép húzás volt, jó kis trükk. Tetszett, és a többieket is sikerült meglepned vele, azt hitték nyápic vagy és hogy sírva fogsz menekülni Sif elől.

Loki fellélegzett. - Akkor nem haragszol?-
Thor a vállára csapott. - Viccelsz? Dehogy haragszom. Bár Heimdal máshogy gondolta és még biztosan nem békélt meg. Amikor megtudta, hogy mit csináltál a húgával, elégtételt követelt. Atyánk azonban kijelentette, hogy ha Sif egy kis karcolás miatt ilyen patáliát csap, akkor inkább menjen az asszonyokhoz a konyhába, és a főzést tanulja, ne pedig a kardforgatást.

Mindketten megkönnyebbülten nevettek fel. Loki elérkezettnek látta az időt, hogy elmesélje amit anyjuk mondott neki.
- Thor, ezzel nincs vége. - sóhajtotta - Atyánk parancsa, hogy újra mérkőzzem meg Siffel. Nem akarom bántani, de persze azt sem akarom hogy ő, engem... tudod mire gondolok.

Thor elkomorodott, és már Lokinak sem volt kedve mosolyogni. Nem tudta mit csináljon. A lány nagyon erős és képzett, ráadásul idősebb is, ami azt jelenti hogy tapasztaltabb. Ő is sokat erősödött és ügyesedett, de ha nem használhat semmilyen trükköt, akkor nem tudja legyőzni. De le kell-e egyáltalán győznie? - Thor, mit tegyek?

- Engem kérdezel? Én sosem tudom mit akarok csinálni később. - Thor csak a fejét rázta. - Én nem tervezek, azt te szoktad.

Loki felsóhajtott. - Már kezdem megszokni, hogy mindent nekem kell elintézni. Attól félek ez a nap fájdalmas lesz. - Thor átölelte és biztatóan beleöklözött a hasába. - Túl fogod élni öcsém. Ahogy mindent.

A próbatételig már nem beszéltek egymással. Loki a gondolataiba merült, agya lázasan járt, de nem talált megoldást. Már csak egy kapu választotta el őket küzdőtértől, amikor Thor megszólalt.
- Ideges vagy, öcsém? El ne sírd magad! - próbált viccelni.

Loki nem nézett rá, mereven bámult maga elé, azt figyelte hogy kavarog a por a kapu lécein átsejlő napsugárban, és hallgatta a kintről beszűrődő zajokat. Hogy ideges-e? Rettenetesen. Alig tudta leplezni keze remegését.

Épp válaszra nyitott a száját, amikor a kapu kitárult. A betóduló fény elvakította mindkettejük szemét, és ösztönösen az arcuk elé kapták a kezüket. A tömeg felmorajlott. Ahogy hozzászokott szemük a kinti világossághoz, körbenéztek. Loki legnagyobb meglepetésére majdnem tele volt a lelátó. Szóval ennyi ember kíváncsi rá hogyan bukik el? Mindenki látni akarja hogyan szenvedi el élete első vereségét?
- Akkor megadom nekik amit látni akarnak. - gondolta keserűen.

A küzdőtér közepén ott állt Sif. Thor fülig elvigyorodott, és mintha kissé elpirult volna. Ha nem itt vannak, és nem harcra készül, akkor Loki biztosan elsütött volna egy jó kis tréfát, de most nem volt kedve viccelni. Sif nem volt egyedül, a három harcos mellette állt. Ahogy odaértek Thor csatlakozott hozzájuk, és már öten álltak szembe Lokival.

- Te aztán jól megemberesedtél, ha lehet ezt mondani. Kár a bájos pofikádért. - nevetett fel Fandral, és megsimogatta Loki arcát. - Sif, én a helyedben meggondolnám magam.

A lány nem válaszolt, egyenesen Loki szemébe nézett. Közelről még halványan látszódott arcán a heg, de így is gyönyörű volt, és Loki nem tudta róla levenni a szemét. Érezte, hogy Thorhoz hasonlóan ő is elpirul.

Volstagg harsányan felkacagott, és a hasát fogta.
- Nézd de édes, elpirult. Sif biztos tetszel neki. - Ezen mindenki nevetett, kivéve persze Sifet és Lokit, és Fandral arca rándult meg kissé, hogy aztán csatlakozva a barátaihoz, harsányan nevessen. Loki nagyon jól tudta, hogy ezzel őt akarják szégyenbe hozni és Sifet még jobban feltüzelni. Várta Hogun mivel fogja kigúnyolni, de a vanaheimi nem kívánt részt venni a mókában. Inkább Lokihoz lépett, pajzsot és kardot nyújtott át neki.
- Az első vérig! Győzzön a jobb.

Thor komoran lépett öccse mellé, arca komor volt. - Bármi történik, én büszke leszek rád, és az emlékeimben örökké élni fogsz öcsém. - aztán felnevetett  - Csak vicceltem, ugyan mi történne?

Ketten maradtak ott, egymással szemben. Sif kék szeme szikrákat szórt.
- Bárcsak ne úgy találkoztak volna először, ahogy. - gondolta Loki - Most már esélyem sincs rá, hogy barátok legyünk. Ha nyerek azért, ha veszítek azért.

Várta az első csapást, de az nem akart jönni. Csak kerülgették egymást, és Loki pislogni sem mert. Pedig olyan szívesen kipillantott volna a tömegre megkeresni anyja tekintetét. Talán mondania kellene valamit. Igen, az megtörné a jeget.

- Nagyon sajnálom hogy megsebeztem az arcod. - persze teljesen mást gondolt. Dehogy sajnálta, sőt. Soha nem felejti el azt a jóleső érzést, ami akkor töltötte el, mikor látta a lány szemében a félelmet, ujjai közül kibuggyanó vérét. - De valld csak be, hogy jól áll. Ha akarod teszek a másik oldalra is!

Sif felkiáltott, arca eltorzult, és támadott. Loki keményen állta a vágásokat, pajzsával, karjával ügyesen hárított és hagyta, hagy fárassza ki a lányt a felesleges vagdalkozás. De Sif nem fáradt olyan könnyen, és bár minden ütése egyre erőtlenebbnek tűnt, szakadatlanul szúrt és vágott. Arca kipirult és homlokát izzadság lepte el, ami haját az arcára tapasztotta. 

Loki nem mutatta, de kezdett fáradni, és untatta az egyoldalú harc. Nem akart mást csak ellenfelét a földön fekve látni. Szája szegletében megjelenő halvány mosoly, lassan vérfagyasztó vigyorrá alakult, mert támadója szemében már nem a merészséget, hanem egyre inkább a félelmet vélte felfedezni.  A következő ütés elől fürgén kitért, és egy könnyed mozdulattal Sif kardjának markolata mögé, a lány csuklójára ütött kardja lapjával. Sif kezéből messzire repült fegyvere, és ő kétségbeesetten tartotta feje fölé a pajzsot, így védve a fejét. De a szúrás nem felülről érkezett, ahonnan várta. Penge villant, és érezte ahogy az arca az újabb vágástól fellángol.

- Elég! - hangzott a kiáltás. Thor futott hozzájuk, ránézett Sifre, aztán felemelte a karját. - Mehet tovább, nincs vér! - Sif az arcához kapott, és Loki látta, hogy a friss sebből kiserken a vér, és vékony patakban a lány álla felé kezd folyni.

Győztem! - kiáltott Loki, és magasba emelte a kardját. Sif ezt a pillanatot használta ki hogy fejjel előrelendüljön, egyenesen a fiú gyomrába. Loki érezte, hogy a testét elönti a fájdalom, és hogy a lány a mellkasára térdel, ami után már hiába kapkod levegő után. Sif ököllel az arcába ütött, amitől azonnal elzsibbadt a szája.
- Már mindkét arcodon van, csak hogy az a másik ne érezze magát egyedül. - nyögte alig érthetően.

Ekkor ütések kezdtek záporozni rá, Sif ott ütötte, ahol érte. Kezdett a világ elhomályosodni, és a hangok, a sikoltás már csak halványan jutott el a tudatáig. Frigga sikoltott, Thor kiáltott, de velük együtt felmorajlott a tömeg is.

- Hagyd! Eleget kapott! - Thor rémült hangja volt az, amit Loki utoljára hallott, majd minden elsötétült.