Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Fenrir

Loki álmot látott. Egy rettenetes álmot, amiben Sigyn nyakát addig szorította, amíg az asszonyban volt élet, s miután végzett vele, félrelökte a testét, hogy aztán elszörnyülködve nézze "művét". A temetésen ott volt Freyja, Odin, Frigga és Thor.
Az asszony merev testét díszes kelmébe tekerték, Freyja nyakékével feldíszítette, miközben Loki saját kezével ásta meg a sírt. Thor tette sírba Sigynt, és közben zokogott.

A behantolt sírból egy bitófa nőtt ki, az ő bitója. Odin a fejére olvasta a bűneit, és rettenetesen hosszú volt bűneinek lajstroma. A hóhér ott állt a fa mellett, a kötelet csomózta, ahogy végzett ránézett, csuklyáját levette, és Loki felkiáltott. Angrboda volt a hóhér, és rámosolygott. Aztán az arca eltorzult a fájdalomtól, felsikoltott. A hangja sírontúli volt, összegörnyedve a földre rogyott: - Siess! Hamarosan megszületik! - összeszorított foggal erőlködött, és lábai közül egy borzalmasan torz szörnyszülött gurult elő. Angrboda könnyezve, de gyönyörűséggel telve nézte a borzalmat, aztán megnyílt a sír, és Sigyn rothadó kezei jelentek meg hogy magával rántsa a gyermeket.

Loki csurom vizesen, saját ordítására ébredt, valahol Asgard szabad ege alatt. Az álom felzaklatta, és megrémítette. A melléhez kapott, és...
- Megvannak. - sóhajtott megkönnyebbülten. Arra emlékezett, hogy Sigynt magához ölelve aludt el. Hol van Sigyn, és miért fekszik Asgard határában, messze a palotától, ahelyett hogy az ágyában aludna? Hajnalodott, és a fűszálakon harmatgyöngyök csillogtak, átáztatva a ruháját. Megborzongott, aztán felvillant az álma, és felkiáltott.
- Angrboda! - pár nap telt el, azóta hogy a halandók között járt, de az Midgardon több hónap is lehetett. Gondolta hogy ott legyen, látta maga előtt a falut, a mohával lepte háztetőket, és amikor szétnézett, ott volt. Dermesztő hideg volt, meglátszódott a lehelete, mégsem fázott. Sosem fázott, még Jottunheimben sem. A faluban csend volt, senki nem járt odakint, csak egy sovány kutya keresgélt a szemétben. Aztán éles kiáltás hallatszott, utána mégegy. Loki azonnal tudta honnan jön a fájdalommal teli hang, és rohant, kezében a kis dobozzal, amit Svartalfheim királynőjétől lopott el.
- Angrboda! - a kőházban asszonyok szorgoskodta. Az ágyban fekve pedig a vajúdó Angrboda. Mind meghajoltak előtte ahogy belépett, de ügyet sem vetett rájuk. - Itt vagyok!
A lány ránézett, halványan, fáradtan rámosolygott. - Tudtam hogy eljössz. - aztán felsikoltott. - Segíts! Loki, segíts kérlek!
A nők félretolták a megdermedt férfit, és felemelték a takarót. Minden csupa vér volt. A legidősebb asszony Lokira nézett. - Menjen ki! Férfinak itt semmi dolga!
De Loki nem mozdult, nem mozdult, mert nem tudott. A helyiségben érezhető volt a fájdalom, a vajúdás hosszú órák óta tartott, és Angrbodának elfogyott az ereje. Lázas szemeivel őt kereste, érte nyújtotta erőtlen, reszkető kezét.

Gyermekként látott lovat elleni, látta a küszködését, hallotta nyögéseit, és sajnálta. Emlékezett rá, amikor apja kedvenc kancája belepusztult az ellésbe. Az árva csikó erős, egészséges lóvá nőtt, egyedül gondozta, etette, és idővel a hátasa lett, Doren. A pompás szürkésfehér kanca, amit Freyjánál hagyott, és akiért vissza kell hogy menjen. Ha erre gondolt vegyes érzések rohanták meg, hiszen egyrészt nem volt közömbös a nő iránt, másfelől meg képtelen volt megbocsájtani az árulást, amit ellene és fogadott húga ellen elkövetett. Az, hogy Angrboda is meghalhat jégmarokkal fojtogatta a torkát.
Leült az ágyra és remegő kezekkel kinyitotta a dobozkát. Fogalma sem volt, hogy mi a benne rejlő por, de a fájdalmat elűzi, és most erre volt szükség.
A gyötrelmes éjszakát boldog hajnal követte. A Nap első sugarainak megjelenésekor, Angrboda utolsó erejét összeszedve életet adott Loki elsőszülött gyermekének. Rápillantott, megsimogatta, aztán ájultan rogyott a párnára. Loki nem mert a gyermekre nézni, látta maga előtt a szörnyet, az álmából felbukkanó rémet. Várta a halandók sikoltásait, de nem történt semmi. Ketten Angrbodát mosdatták, élesztgették, a többi a kicsit állta körül, és nevettek. Fáradt arcú, idős asszony egy takaróba bugyolált mocorgó csomagot nyújtott át. - Kisfiú, és egészséges, igazi kis vazsgyúró. Istenek gyermeke.