Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Odinnak ajánlva

Sigyn aludt, Loki gyengéden betakarta, aztán átment a saját szobájába. Elfogadta hogy a felesége külön szobában akar aludni, elfogadta és megértette. Talán örült is, mert így zavartalanul kutathatott tovább, ami legalább elterelte a figyelmét. Szokásához híven tekercset vett elő, varázsigéket mormolt, és gyakorolt. Néha megforgatta a Köveket a nyakában. Aztán mást gondolt. Elhúzta a kezét az asztal lapja fölött, és a már jól ismert Könyv jelent meg. Fellapozta, átfutott a Sötét elfek rajzain, Agamotto medálját megsimogatta hosszú mutatóujjával. Átlapozta a Kozmikus Kockát, és egy Gömbnél állt meg. A lap tetején rúnákkal körberajzolva ez állt, Morag.
Loki végigolvasta a leírást, aztán arra gondolt, talán mégsem jó ötlet Thort magával vinni. A rúnák szerint a világ már lakatlan, lakói elhagyták. A virágzó civilizáció templomot épített, ahol a Végtelen követ istenükként imádták, de az istenük elhagyta őket, ellenük fordult, és özönvízzel sújtotta a világot. Az élet megszűnt létezni és a Kő magára maradt. - Nem sokáig. Hamarosan érted megyek. - Tovább olvasott, mert eddig a templom helyére nem derült fény. Sőt később sem, csak annyi, hogy csak háromszáz évente bukkan ki a szárazulat rajta a templommal az óceánból. Loki dühösen csapta össze a Könyvet, és eltüntette. Felugrott a székről és kiviharzott a palotából, végig a kerten, és a lábai Heimdalhoz vitték. Bántani akart valakit, fájdalmat okozni, de nem Asgardban.
- Valami baj van, Loki? Látom rajtad hogy feldúlt vagy, nyugodj meg, és akkor tisztán fogsz látni.

Loki nem szólt semmit, csak a pallosra mutatott, de Heimdal nem mozdult. - Mire vársz?! Nyisd már meg!

- Így nem engedlek a húgomhoz. Még bántanád! - Loki mérge még magasabbra csapott.

- Minek nézel te engem? Sosem bántanám Sifet, általa az én vérvonalamé lesz Asgard. Az én fiam fog egyszer a trónon ülni. Midgardra akarok menni! - toppantott, és belezuhant a végtelenbe.

Sigyn felriadt álmából. Sikoltva ébredt, verejtéktől átázott hálóinge a testére tapadt, amitől fázni kezdett. Az álmában a gyermeke kirágta magát, keresztül a hasán, véres cafatokra szaggatva az anyját, és Loki mindezt elégedetten figyelte, és mosolyogva csak annyit mondott büszkeséggel az arcán: Az én fiam. Sigyn még láthatta a gyermeket, apró tűhegyes fogait, szájából kicsorgó vére végigfolyt a kék mellkasán, vörösen izzó szemei kegytelenül csillogtak rá.

Kezét a mellkasára tapasztotta, hogy lecsendesítse a szívét, ami majd kiugrott a mellkasából. Sírva fakadt, kétségbeesetten zokogott, és bármennyire is félt az éjszakától, reszketve lépett ki a sötét folyosóra, és benyitott Loki hálótermébe. Vigasztalást és védelmet remélt attól, aki többször tört az életére. Loki testének melegére vágyott, karjai között akart lenyugodni, de az ágy üres volt, és érintetlen. Le sem feküdt az este. Mindenfelé tekercsek hevertek, amiket Sigyn szépen rendbe szedette, felgöngyölített, és egymás fölé halmozta a polcon, aztán összekuporodott az ágyban, magához ölelte Loki hálókabátját, és elaludt.

Sötét éjjel volt, csillagtalan éjszaka, olyan, mint amikor minden jószándékú lélek az otthonában remél menedéket. A város épületeit újjáépítették, a kerítést megemelték, és nem volt nyitott a kapu. A templom tetejéről eltűnt a kereszt, csupaszon meredt az ég felé. Loki megállt a kapu előtt, és megzörgette. Kis ablak nyílt ki, és egy férfi szólt ki rajta. - Ki vagy, és mit akarsz?

- Vándor vagyok, és éjszakára meghúznám magam a falatok mögött. Hajnalban indulok is tovább, nem leszek a terhetekre. - szólt egy reszketeg öreg hang a kapu másik oldaláról. A vastag faajtó sarokvasa megnyikordult, és kinyílt. Lándzsát szegeztek a mellkasának, a fegyver pedig egy őr kezében volt.

- Hajnalig itt maradhatsz, de aztán indulj tovább. Háború készül, és csak erős kardforgatókra van szükségünk. Vénemberből van elég.