Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

A démon testet ölt

- Meg fogom találni. Mondani akart nekem valamit, valami fontosat, és én nem hallgattam meg!

Freyja látszólagos nyugalommal kortyolgatta a reggeli italát. Ami az éjjel kettejük között történt, felzaklatta. Tudta, hogy nem lett volna szabad engednie neki. Nem lett volna szabad odaadni magát. Nem volt szerelmes a férfiba, mégis rossz érzés volt tudni, hogy ők ketten mit csináltak napokon keresztül a lány hálótermében. Szinte csak enni jöttek le, és akkor is összebújva, kipirult arccal évődtek. Nehéz volt bevallania, de csakis azért engedte meg Gulveignek hogy itt maradjon, hogy lakjon nála, mert így esélye volt látni Lokit. - Nyugodj meg, majd én segítek. Ostoba lány, ha túl messzire megy, akkor megtörik a varázslat, és visszaváltozik. Akkor pedig Heimdal azonnal felfedezi, és vége lesz. Újra nem biztos, hogy meg tudjátok menteni. Elmondtad neki, ugye? Elmondtad, hogy megnősülsz. Azt akartam, hogy tőled tudja meg.

Loki bólintott. - Freyja, ami múlt éjjel kettőnk között történt az tévedés volt. Elvesztettem a fejem. Megláthatott minket, amikor... De honnan tudta, hogy ott vagyok?

- Drágaságom, akkorát üvöltöttél, hogy még Midgardon is hallani lehetett. Nem értem, miért nem mész haza, és állsz oda a szüleid és a jegyesed elé, hogy nem házasodsz meg, mert mást szeretsz?

- És mégis mit mondjak. Egy déróriás lányába vagyok szerelmes, örök ellenségünket fogom feleségül venni. Felségárulásért kivégeznének. - nyelt egyet - El kell őt felejtenem, nem láthatom többé, de ne aggódj értem, már fel sem veszem. Egy hónapon belül két nőt veszítettem el. De talán jobb is így. Gulveig elbujdosott, a legjobb ha, hazament, visszatér Jottunheimbe és ott is marad örökre.

Freyján látszott hogy hezitál. Letette a poharat, az ujjaival babrált, aztán kibökte. - Jottunheim nem a legbiztonságosabb hely ahhoz, hogy világra hozzon egy gyermeket, aki ráadásul csak félig jégóriás.

- Hogy micsoda? - Kiáltott fel Loki, és felugrott az asztaltól. Freyjához ugrott, és megrázta. A nő hófehér gyöngyfogai összekoccantak. A haja kibomlott, és beterítette a vállát, a derekát. - Miért nem ezzel kezdted? Angrboda gyermeket vár? Mennyire szeretem. Ezt akarta elmondani az éjjel, ez volt az a nagyon fontos dolog. És te ezt tudtad, mégis hagytad hogy azt tegyük? Miért? Féltékenységből? Azt is tudtad, hogy lát minket, igaz?

A nő kétségbeesetten rázta a fejét. Loki olyan dühös volt rá, hogy meg tudta volna fojtani. Tisztelte, talán szerette is, de most csak az ellenségét látta benne. - Nem, hidd el, fogalmam sem volt róla, hogy ott van. Csak vigasztalni akartalak. Bocsáss meg nekem. - félt Lokitól, és a félelemtől mozdulni sem tudott. Érezte, hogy a férfi meg tudná ütni, és talán igaza is lenne. Megnyugodott, amikor magára maradt. Sírva fakadt, soha többé nem látja viszont, bármit is mondana, bármit is tenne, Lokit elvesztette, örökre.

- Gyere elő, megidézlek, gyere elő, mert baj van! Dugába dől a nagyszerű terved!

- Mindent tudok! Nem tudsz magadnak parancsolni Loki, soha nem is fogsz tudni. De ne aggódj. Nem jutott messzire. Lopd el Freyja köpenyét, ennyivel tartozik neked az árulásáért. Igyekezz, mert kifutunk az időből. Keletnek indult, minél messzebb akar jutni Asgardtól.

Valóban nem jutott messzire, és Loki már akkor látta, amikor a sólyomköpenyt a vállára terítve, a magasba szállt. A lány imbolygó léptekkel haladt keresztül egy zsombékos területen. Ruhája alja sáros volt, és az átázott holmi egyre nehezebbé vált. Egyre gyakrabban esett térdre, és már nem csak a ruha alja volt mocskos. Hamarosan az arca is. Könnyeitől alig látott, de ment tovább. Amikor megpihent, és kicsit lehunyta a szemét, azonnal meglátta. Lokit és Freyját, ahogy a pince homályában szerelmeskednek. Kezét a hasára szorította, és ment tovább. Nem haragudott Lokira, és nem haragudott Freyjára sem, hiszen mindkettőnek az életét köszönhette, csak csalódott volt, és ürességet érzett. Szárnyak suhogása közeledett, és ő megrettent. Hatalmas madár lehetett az, ami ekkora zajt tud csapni. Leguggolt, és azt nézte, hová tudna elbújni, de a közelben nem volt semmi. Mozdulatlanul várt, és imádkozott. Nem magáért, hanem a kis életért a szíve alatt. Néhány héttel ezelőtt tudta meg, hogy gyermeket vár, és boldog volt. Tudta, érezte, hogy fiú, és már nevet is adott neki. Fenrir lesz, ha megszületik. Alig várta, hogy elújságolhassa a hírt Lokinak, de amikor megérkezett, olyan hévvel, olyan szenvedéllyel rohanta le, hogy még köszönni is alig volt ideje. Aztán meg csak a jó pillanatra várt. A szárny keltette zaj lassan elhalkult, de ő még mindig mozdulatlan maradt.