Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Vormir

A domb lassan heggyé nőtt, és Sigyn úgy érezte nem bír tovább menni. A talpát nem érezte, minden lépéssel egyre nehezebbé vált mindene. A szája kiszáradt, a nyelve a szájpadlásához tapadt. Loki fáradhatatlanul haladt előre, szemét a célra szegezve. Ajkai némán mozogtak, Odinhoz fohászkodott, és őseihez, hogy óvják őket, és hogy segítenek eljutni a célhoz. Sigyn még lépett néhányat, aztán megállt, felnyögött, és ájultan rogyott össze. Loki megtorpant, aztán térdre esett. Az asszonyhoz kúszott, és átölelte. - Sigyn, ébredj. Nem állhatunk meg. - aztán elhagyta minden ereje, és hanyatt feküdt. Feleségét átölelte, és nézte az eget. A felhőket, amik nem adnak esőt, pedig most még azt is meginná. - Bocsáss meg, a nyeregben hagytam a vizet. Egy kicsit pihenünk, aludj csak. Majd én őrködöm. - nézte a kavargó felhőket, aztán sötét, öntudatlan álomba zuhant.

Hűvös levegőt érzett amikor magához tért, és párás sötét. Felült, megdörzsölte a szemét és szétnézett. Azonnal Sigynt kereste, aki mellette aludt. A légzése nyugodt volt, és csendes. Egy barlangban voltak, jobb keze Sigyn bal kezéhez volt kötve. A másik csuklója pedig a bokájához. Eszébe jutott, amit az apja mondott. Magára számíthat csak, Heimdal vigyázó szemei elkerülik őt. De vajon Sigynt is? Valószínűleg igen. - Sigyn, ébredj fel. - Nem messze tőlük halvány fényt látott, talán a kijáratot. Ha innen el tudnak szabadulni, akkor kintről már könnyebben el tudja teleportálni magukat. Sigyn lassan tért magához. - Szomjas vagyok! - nyögte. A szeme alatti fekete karika, és száraz bőre jelezte, hogy lassan kiszárad. Loki rettenetesen dühös volt magára. Élelem és víz nélkül nekivágni egy idegen világnak, nagy felelőtlenség volt részéről. A sarokban megmozdult valami, Loki nem tudta jól kivenni, mi az. Tőrét pillanat alatt varázsolta a markába és lassan haladva vágni kezdte a kötelet. Sigyn sárkányfog tőre a sarokban hevert, ha meg tudná szerezni, akkor nem lennének védtelenek. Habár az asszony nem volt olyan állapotban, hogy harcolni tudna, de ő még érzett magában annyi erőt. A mozgás felerősödött, és Loki riadtan vette észre, hogy amit az imént egy dolognak látott, az tíz és tíz rémisztő alak. Vörös bőrű lények, amiknek a szája tele van éles fogakkal. Messze voltak, de nagyon gyorsan közeledtek. Nem volt idő, gyorsan kellett cselekedni. - Sigyn, térj magadhoz, baj van!

A lány bágyadtan felnézett, de a feje visszazuhant. Loki elvágta a köteleit, és vonszolni kezdte magát, és Sigynt is a fal felé. Elérte a kardot, és a felesége erőtlen kezébe nyomta. - Vágd el a láncot, hallod amit mondok? Vágd el a nyakamban a láncot, most!

Sigyn utolsó erejét összeszedve beakasztotta a nehéz kardot a lánc, és Loki nyaka közé, és megrántotta. A Nornák kövei a porba hullottak, az utolsó pillanatban, mert a barlangot elözönlötték a vérszomjas lények. Fogaikat csattogtatták, és a nyelvüket öltögették feléjük. Loki szemügyre vehette a támadóit mielőtt a Kövek hiánya rázúdította a kegyetlen agressziót. Kezük és lábuk olyan volt mint az övé, csak éles karomban végződtek, ahogy hosszú farkuk is. Loki kikapta Sigyn kezéből a kardot, és felordított, aztán belevetette magát a vörösen forrongó tömegbe.

Sigyn ajkát nedvesség érte, és ő mohón kezdett inni. Először élvezte, de a sokadik korty után felfordult a gyomra. Az ital sós volt, és furcsa ízt hagyott hátra a szájában, de enyhítette a szomját, és erővel töltötte fel. Kinyitotta a szemét, Loki a fejét tartotta, és a tenyeréből itatta. - Mi ez? - kérdezte.

- Ne törődj vele, igyál! Hunyd le a szemed, és igyál. - Sigyn legyőzte az undort, és kortyolni kezdett. - Jól van. Ügyes vagy. Még egy kicsit, a kedvemért. - Loki hangja nyugodt volt, és Sigyn azt tette, amit mondott.  - Most pihenj le.

- Mi történt? Kik támadtak ránk? - halk morgás hallatszott, Loki felállt, Sigyn olyan hangot hallott, mint mikor átdöfnek valamit, aztán a morgás elcsitult.