Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Jottunheim Hercege

Nehéz szívvel hagyta ott Angrbodát, de még nehezebb szívvel indult haza. A sereget Freyja minden tiltakozása ellenére Folvangban hagyta, és feltett szándéka volt, hogy Asgardba visszatérve még csapatot küldjön.

Óriások garázdálkodnak a környéken, ezt mondta Freyja és jottuniek ütöttek rajta a gyermekein is. Fülébe csengett Jormungand szavai: „Esküszöm neked atyám, úgy éljek, hogy kiirtom az összes jégóriást!

Angrdoda pillantásából rögtön tudta, hogy a fiú nincs beavatva, fogalma sincs róla, hogy a szülei is jégóriások. Amire esküt tett, abba még belegondolni is rémisztő. Rengeteg gondolat keringett a fejében, és mire Asgardba ért pokoli fájdalom szaggatta az agyát. Thanos, a kövek, Freyja és Angrboda, Sif és Thor, Odin, és természetesen Sigyn. Hozzá akart menekülni, karjai között elbújni, megpihenni, megnyugodni. Benyitott a hálótermébe, és az asszony ott ült. Jöttére felkapta a fejét, és felállt. Loki zaklatott volt ezt már abból tudta, ahogy a léptei közeledtek a folyosón. Becsapta maga mögött az ajtót, és kitárt karokkal indult Sigyn felé, de a nő karba tett kézzel hátrált előle, aztán védekezésként karjába kapta a gyermeküket. Loki megtorpant, és úgy érzet, mintha kést döftek volna a szívébe. A sok gond és kérdés között elfelejtette milyen körülmények között váltak el egymástól. Annyira akarta az asszony gyógyító érintését, úgy vágyott rá, hogy az elutasítástól majdnem felordított. A lüktetés az agyában felerősödött, és Sigynhez lépett, de nem nézett rá, csak a fiát nézte, hozzá hajolt, megcsókolta a homlokát, és sértetten, megalázottan kiviharzott.

Egészen anyja hálóterméig tartotta magát, dölyfösen fogadta a testőrök meghajlását. Legszívesebben minden szobrot felrúgott volna, s hogy a benne dúló vihart csillapítsa tíz körömmel szaggatott volna szét minden útjába kerülő drapériát. Belépett a szobába, és haragja csalódottsággá és fájdalommá szelídült. Frigga egy székben ült és olvasott. Fia jöttére letette a könyvet az ölébe, és rámosolygott. Lokinál ekkor szakadt át a gát. Ahogyan kisgyermekként is tette, hozzá futott, erősen szorította magához anyja térdeit, és zokogott. Oly szívet tépően, oly keservesen, hogy Frigga hozzábújva együtt könnyezett vele. Bár a férfi szorítása fájdalmas volt, nem szólt, nem mozdult, hagyta, hagy adjon ki magából mindent, egészen addig, míg a sírásba bele nem fáradva szorítása enyhülni nem kezdett. – Anya, miért ver engem a sors? Ennyire rossz lennék, hogy folyton bűnhödnöm kell? El vagyok talán átkozva? – Frigga együtt szenvedett fiával, a kérdésekre, amelyek szinte levegővétel nélkül áradtak a remegő ajkakból, nem tudott választ adni. – Nem tudom, hogy miért, vagy mit tettem, amivel ezt kiérdemeltem. Mindenkit elmarok magam mellől, akik szeretnek, mindenkit csak bántani tudok. Akiket szerettem sorra elhagynak.

- Én itt vagyok fiam. Mindig itt leszek, ha szükséged lesz rám. – megsimogatta az éjfekete selymes fürtöket. Milyen pillanatok alatt lett kedves mosolygós gyermekből felnőtt, egy lelkileg megviselt, szeretetre vágyó férfi. Mert érezte, hogy Loki szeretetre vágyik a lelke mélyén. Ahogy itt reszket előtte, tőle várva enyhülést, anyai szíve érezte mennyire szenved. – Elmeséled nekem?

És Loki mesélt, áradt belőle a szó, és ahogy elhagyták a súlyos mondatok az ajkát úgy könnyebbült meg a lelke. Frigga egyszer sem szakította félbe, hol nyugodtan, hol félelemmel telve hallgatta a történeteit. Persze volt, amit Loki nem mert elmondani, voltak súlyos titkai, és ezt Frigga érezte, de nem szólt. A férfi hallgatott Sifről és Módiról, arról hogy tartja álomban Odint, ezekről még anyjának sem mert beszélni. Attól félt, ha elmondja, az utolsó mentsvárát is elveszíti, ezt anyja szeretete sem élné túl, ahogy Sigyn szerelme sem tudta a hazugságait. – Ezt neki is mind elmondtad? – Loki bólintott. Asszonya még ennél is többet tudott, és ezért nem mert kockáztatni. - Hidd el fogalmam sem volt róla, hogy Gulveig állapotos lett. Ha nem térek vissza Midgardra talán sosem derül ki. - sóhajtott.