Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Angrboda megmentése

Végre megérkezett a várva várt látomás. A suttogások, kéjes nyögések és édes sóhajok helyett szél zúgását hallotta, és madarak énekét. Kék felhőtlen eget látott és magas, hófödte hegyeket. A metsző hideg levegőben, messzire ellátott. Egy város felett szállt, furcsa eddig sosem látott tetők rengetegében. A szögletes tetőket maga mögött hagyva halandó emberek között cikázott, akik szűk sikátorokban egymásba ütközve siettek. Ahogy földet ért, a tömeg szétvált előtte, és egy egyszerű deszkaajtó előtt találta magát. Az ajtó kinyílt, és alacsony mennyezetű szobában találta magát. Kis emelvényen ott volt egy aprócska, tenyérméretű és szemformájú ereklye, az ereklye mögött egy fura, alak állt, akit első látásra férfinak gondolt, kopasz feje miatt. De nő volt, aki karcsú ujjaival egyetlen mozdulatot tett, és a kusza vonalak, amik behálózták az ereklyét szétnyíltak, és egy zöld ékkő tűnt elő. Aztán a szoba, a ház, a város és maga Midgard egy pillanat alatt aprócska ponttá szűkült. Újra Jottunheimben volt, és saját ziháló lélegzetét hallotta. Rettenetesen fáradt volt, remegett mindene, de légiesen könnyűnek érezte magát.

- Loki, siess! Itt vannak! - a felcsattanó hangra azonnal magához tért. A csarnokot morgások és kiáltások töltötték meg. Sietve magára kapkodta a ruháját, de csizmáját és köpenyét felvenni már nem volt ideje. Észre sem vette, de a csarnokban már nem volt teljesen sötét. Angrboda riadt arcát látva elbizonytalanodott.

- Meg tudlak védeni, ha kell megölöm mindet. - aztán mást gondolt. - Gyere velem, átviszlek Asgardba.

A lány magára húzta a takarót, és sírva fakadt. - Én oda nem mehetek, egy déróriás nem teheti be a lábát Asgardba. Azonnal börtönbe zárnának, vagy kivégeznének. Menj, ne félts engem. Nem fognak bántani. Nem bánthatnak!

Loki megcsókolta, és már rohant is a hátsó kijárat felé. Az árnyékban megállt, visszanézett. A szíve a torkában dobogott, félt, de nem maga miatt. Elképedve látta, hogy jégóriások veszik körül Angrboda ágyát, és kirángatják a meztelen lányt. Az egyik földre löki, majd a hajánál fogva rángatja fel. A lány élesen felsikoltott, a fejéhez kapott, védekezni próbált, de a sokkal erősebb harcossal szemben semmi esélye sem volt. Úgy, ahogy volt kilökdösték, ki a jéghideg jottuni hajnalba, és eltűntek Loki szeme elől. Gyorsan felhúzta a csizmáit, magára tekerte a köpenyét, de még nem mozdult. Angrboda anyja és egy másik, nála hatalmasabb déróriás érkezett meg.

- Bocsásson meg királyom, nem vigyáztam eléggé rá. - olyan mélyen meghajolt, hogy orra majdnem a jeges földet súrolta.

- Így már nem vesszük hasznát. Ha a lányod már nem ártatlan, akkor oda a képessége is. Pedig ezért óvtuk, erre készült egész életében! Haszontalanná vált! Veled együtt. - a király keze meglódult, és az asszony zokogva rogyott térdre, kezével az arcát védve a záporozó ütések elől. - Holnap hajnalban mindkettőtöket kivégzünk. Vigyétek a szemem elől! - ketten ragadták meg a rúgkapáló asszonyt, és kirángatták a csarnokból.

- Laufey! Királyom, könyörgöm, legalább az ő életét hagyd meg! - de szavai süket fülekre találtak.

Csend lett, Laufey, mert ő volt az, mereven állt, és az ágyat nézte. Loki levegőt is alig mert venni. Agya lázasan járt, és azon gondolkodott, vajon hagyott-e árulkodó nyomot. Egy ruhadarabot, bármit. A király beleszagolt a levegőbe, és intett egy harcosának, aki azonnal ott termett.

- Tudjuk ki volt a látogató?

- Nem királyom. A lány nem hajlandó elárulni. De ne aggódj, megvannak a módszereink, hogy szóra bírjuk.

- Helyes. Tudnom kell ki miatt veszítettem el a legjobb varázslónőmet. Saját kezűleg belezem ki, de előtte megcsonkítom, amiért megbecstelenítette.