Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

A Gömb

A parancsnok ott volt, ahol hagyta. Türelmesen állt a sötétben. - Gyere velem. Most átveheted a jutalmadat.
A kis városban mintha megállt volna az idő, habár több évtized, vagy akár két emberöltő is eltelt. Loki Gungirral a kezében lépett be a kőépületbe, ahol még mindig állt a szobor, és a falon az Yggdrassil. Oltárt is emeltek, ahol temérdek gyertya égett.
- Anna! Nord! - a félhomályban megmozdult valami. Ha az van, amire gondolt, Nord még életben van, hiszen egyértelmű ki az apja. Idős asszony közeledett, megfakult szeme felcsillant, amikor felismerte, ki a látogató.
- Uram, hát eljöttél?
- Anna, reméltem hogy még viszontlátlak az életben.
- Megöregedtem, uram. - Loki megsimogatta a ráncos öreg arcot. - Fivéremet ne keresd, elhagyta e földet, és elhajózott. A fejébe vette hogy hódítani fog. Átengedte a hatalmat fiamnak, aki most is uralkodik, és őrzi a hitünket. Jer, hozzá kísérlek. - Egy másik kőépület bontakozott ki a sötétségből. Vastag falain belül kellemes meleg volt. Kisebb trónterembe léptek, ami minden pompától mentes, egyszerűen berendezett helyiség volt. Egyetlen fából faragott trónus állt benne. Fáklyák fényétől volt világos, sercegésükön kívül nem hallatszott más. Nyílt az oldalajtó, és középkorú férfi lépett be, akinek a ruhája szemben állt a terem puritánságától. Fiatal lány követte, alázatos, fehér bőrű, alig ért meg tizenöt nyarat, de már gyönyörű volt. Mindketten meghajoltak. Anna bemutatta a fiát és egyetlen unokáját.
Loki a férfihez lépett. - Hallom hű vagy hozzám.
- Az, uram. Halálom napjáig téged szolgállak. Felajánlom a lányom, vedd magadhoz. - a lány elpirult és azonnal Sigynt juttatta az eszébe.
- Kegyes ajánlatodat nem fogadhatom el a magam részére, de tovább adom. Parancsnokom veletek marad, és nőül veszi lányodat, így egyesül majd Asgard és Midgard. Az ő utódaik szolgálnak engem tovább, és megvédik majd azt az ereklyét, amit majd rátok bízok. Tonsberg az egyetlen hely a Földön, amely méltó erre a feladatra. Amikor visszatérek elrejtem ezt a kincset az Yggdrassil ágai között a templomban, és azt a feladatot bízom rátok, hogy őrizzétek, akár az életetek árán is.

Sigyn még aludt amikor megérkezett, és a bölcső felől is csak szuszogás hallatszott. Az asszonyhoz bújt, lágyan megcsókolta a nyakát. Sigyn légzése egy pillanatra kihagyott, aztán felgyorsult. Belesimult Loki ölébe.
- Annyira hiányzol. - suttogta még félig álmodva - Szeretsz még?
Loki elhúzódott tőle. - Valami baj van?
- Mutatni akarok valamit. - Nem tudta tovább titkolni az örömöt és a büszkeséget. - Kettő megvan, és hamarosan megyek a harmadikért.
- Kettő micsoda? - ült fel Sigyn a szemét dörzsölve.
Loki az ölébe tette Agamotto medálját, aztán lassan nyitott tenyerébe idézte a Tesseractot. Sigyn szeme azonnal kinyílt, az a maradék álmosság ami még benne volt, egy szempillantás alatt eltűnt. - Ne érj hozzá, csak én bírok velük.
- Ezek, azok? A Végtelen...
Loki megbabonázva bámult az örvénylő ragyogásba. - Kövek! - Hirtelen megragadta az asszony kezét. - velem jössz?
- De nem a Vormirra megyünk, ugye?
- Nem, egy másik világba.
- De a kicsi... - kezdte Sigyn, de Loki a szája elé tette az ujját, aztán a medált a nyakába akasztotta.
- Figyelj! - Loki a nyakába akasztotta a láncot, furcsa kézmozdulatot tett, és egyszerre minden visszafelé kezdett mozogni. Egy szolgáló ment ki, aki aztán ránézett a kisbabára, majd bejött. - Észre se fogják venni, hogy elmentünk. Tudod memnyit voltam távol?
- Tegnap este mentél el. - Loki mosolyogva ingatta a fejét, mire Sigyn elhúzta a száját. - Mégis mit jelentsen ez?
- Négy holdtöltéig voltam Midgardon.
- És mit csinált Asgard királya olyan sokáig a halandók között? - a férfi újra megtette a mozdulatot, a szolgáló ismét bejött.
- Tanultam. - Volt az egyszerű válasz. - Nézd a gyertyát. - gyerek módon játszani kezdett, arca kipirult ahogy figyelte, hogy a gyertya hol csonkig ég, hol visszahízik. - Ez az Időkő. Ura vagyok az időnek, és még nem tudok mindent. Olyan helyekre tudok eljutni, és olyan korban, ahová csak akarok. - egyetlen hely és idő volt, amire vágyott. Midgard és Tonsberg, és egy dolog, megmenteni őket. De erre még nem állt készen. - Már most erősebb vagyok mint Odin és bátyám együtt, képzeld mi lesz, ha mind a markomban lesz. - Sigyn megijedt tőle, a gyermeki öröm helyett valami más jelent meg az arcán.
- Szerelmem. - lefogta Loki kezét - Ez tudod hogy lehetetlen. Vagy képes lennél feláldozni valakit? Emlékszel mi az ára, ugye? Lélek lélekért. - Loki álomból ébredt, és nyugodt lett.
- Téged sosem tudnálak, de van még más, akit szeretek. És a halála nem lesz hiábavaló, és végleges sem. A Kövekkel visszahozom, emlékezni se fog rá. - teljesen lázba hozta az ami előtt áll. Megfogta az asszony kezét, magához húzta. - Én leszek az Univerzum ura, te pedig az úrnője. Egy jottuni fattyú fog dönteni mindenről és mindenkiről.
- Megrémítesz... - suttogta Sigyn, de belesimult férje ölelésébe. Loki mielőtt letette a medált, megállította az időt. Ekkor villant be a gondolatába a másik Loki. - Ezért tudott játszani az idővel, mert már megszerezte Agamotto medálját. Vajon akkor már az összes Kő nála volt? Vagy pont azért jött vissza hozzám, mert kudarcot vallott? Ostoba voltam, hogy nem kérdeztem rá. - Sigyn csókjai ebben a pillanatban nem érdekelték, csak egy valami, hiszen a kezében van az ami kell. Vissza tudja tekerni az időt és megkérdezi. Ott a mocsárban, amikor megjelent neki. Gondolataiból gyengéd érintés rázta fel, és apró puha csókok. Elfelejtett mindent, a múltat, a jövőt, amit anyja mondott. Ölelte Sigynt, de hirtelen felsírt a bölcsőben a gyermek.
- Maradj, hozom. - kiemelte - Jottunheim minden jégcsapjára. Te aztán tényleg hatalmas vagy. - Loki fürkészve nézte, talál-e rajta jelet, ami jégóriás voltját felfedné. De olyan volt mint bármely más asgardi kisbaba. - Szervusz fiam. Én vagyok az apád. - most tartotta a karjában először.
- Biztosan éhes. Add csak ide gyorsan, mielőtt követelőzni kezd, és fellármázza az egész palotát.
Amíg Sigyn megszoptatta a kisbabát, Loki elővette a könyvet, és belelapozott. A Tesseractról már tudott mindent, az Időkőről nem sok minden volt írva, töredéke annak a tudásnak, amit Midgardról hozott magával. A figyelme a Moragra irányult, és számolni kezdett. A szöveg szerint háromszáz évente húzódik vissza a világot ellepő víztömeg, amikor a bolygó közel kerül a napjához.
De mikor lesz ez? A fia nagyot kortyolt, amitől egy pillanatra kizökkent a gondolataiból.
- Meg kell kockáztatni. Nálam az a két gyémánt, ami át tud juttatni téren és időn át, de Sigyn életét nem kockáztathatom. - észrevétlenül megállította az időt, és a Kozmikus Kocka segítségével megkereste a Morag vízzel fedett világát. Nem érzett szilárd talajt, sós víz csapott az arcába, és minden erejével azon küzdött, hogy a felszínen maradjon. A ruhája hamar átitatódott vízzel és húzni kezdte egyre mélyebbre. Gyorsan kellett cselekednie. Felidézte a megfelelő varázsigét, és addig ismételgette magában, amíg minden felgyorsult körülötte. A víz áramlása kis híján elsodorta, de megkapaszkodott egy éles sziklában. Tüdeje könyörgött levegőért, és mielőtt elvesztette volna az eszméletét, végre kint volt a vízből. Életében először fázott. Kimerülten rogyott a nedves kősziklára, tenyeréből dőlt a vér, az éles sziklaperem felsebezte. A távolban meglátta a templomot, vagyis azt, ami megmaradt belőle, amit a világ sós óceánja megkímélt. A templom ajtaját bezárták, de hiába. A tűz, amit megidézett lassan felhevítette a zárat, a kőből faragott kaput, hogy aztán a vörösen izzó kőzetet jéggédermesztve szétroppantsa. Hatalmas darabokban hullott az akadály a csizmája elé. Szabad volt az út. Óvatosan lépett be, érezte a hely misztikumát, a kemény kőzetbe vájt alakok figyelő tekintetét. Monoton zúgástól eltekintve halálos csend volt. Középen egy emelvényen ott lebegett a Gömb. Lila pulzáló fénnyel teli energia vette körül. Loki érezte az erőt, ami egyre hívta, csalta, mint a lidércfény a vigyázatlant a láp feneketlen mélyére. Nem az óceán mélysége, és nem is a vastag kőkapu volt az, ami hozzáférhetetlenné tette a Gömböt. Az energia, a sercegő, gyilkos mező. Nézte, próbálta kiismerni, figyelte a Gömb ezüstös csillogását. Aztán megmozdult.
Két Loki állt az erős lila fényben, az egyik kinyújtotta a kezét, és belenyúlt a fénybe. A karján csontig égett a hús, de megragadta a Gömböt mielőtt a csont is porig égett volna. Az asztrális kivetülés eltűnt, de sikerült kimozdítani a Gömböt, ami éles csattanással zuhant a farsgott kőpadlóra.
- Mikor indulunk? - Sigyn felnézett, és tátva maradt a szája. Loki csurom vizesen, vérző tenyerét szorítva állt előtte, és a másik kezében tartott valamit.
- Ne haragudj! Beszélyesebb volt annál, hogy odavigyelek. Ledobta a ruháit, Sigyn átkötötte a tenyerét.
- Ide figyelj Loki! Ha még egyszer nélkülem mersz Kőre vadászni, ideláncollak az ágyhoz. - halkan felnevettek, és Loki átnyújtotta a szerzeményét, aztán elnyúlt az ágyon. - Hogy működik? Hogy kell kinyitni?
- Úgy hiszem idővel kiderül. A lényeg hogy három megvan. Most már csak várnunk kell.
- Várni? Mire várunk?
- Az együttállásra, Odin apja olyan helyre dugta el a Sötét tündérek által annyira óhajtott Követ, ami csak akkor kerül elő. Az a Valóságkő. Megtalálni nem lesz nehéz, csak megszerezni. Folyton változó, nem szilárd, nem meg fogható, olyan mintha élne. - megragadta a nyakláncokat, és kibújt belőlük. Egy mozdulattal eltüntette az összeset.
- Nem tudok róla sokat, a természetéről... egyre halkult a beszéde, a szemei lecsukódtak, és a kimerültségtől elaludt.

Másnap kipihenten ébredt, és meglepődve látta, hogy a sebe ugyanúgy van, szinte semmit nem gyógyult. Egyedül volt, a sötételőket behúzták. Halkan nyílt az ajtó, két asszony lépett be, olyan halkan mozogtak mint a kísértetek. Az egyik elhúzta a függönyt, aztán látva Loki meztelenségét meghajolt, majd zavartan kifutott.
- Hol van a feleségem? - förmedt a másikra.
- A fenséges királynőnél uram. Gyengélkedik, fájdalmai vannak. - Loki felugrott, nem töródve az öreg cseléddel, kikapta a kezéből a tiszta ruhákat.

- Aggódom lányom. Olyan gyenge vagyok. Talán mégsem a terhesség az oka. - Loki berobbant az ajtón, a haja kócos volt, arca gyűrött, és Sigyn bármennyire aggódott, legszívesebben a nyakába borult volna. A szobába beözönlöttek a gyógyítók, és sápadtan állták körül a betegágyat.
- Egy fertályórát kaptok, se többet, se kevesebbet! Ha nem tudjátok megmondani mi a baja királyi anyámnak, száműzlek benneteket Midgardra! - Sigyn elképedt férje indulatán. Rég látta ilyennek.

- Kevés időt adtál nekik.
Loki megfogta Sigyn kezét és a hálótermükig meg sem álltak. A babát átadta az egyik dadának. - Hagyjanak magunkra!
Sigyn a kezét tördelte, megszeppenve állt, mint régen, az esküvőjük után.
- Miért érzem azt, hogy haragszol rám? - Loki felforgatott mindent, keresett valamit, amit nyilvánvalóan nem talált meg. Repültek a ruhák a szekrényről, a tekercsek és könyvek a polcokról?
- Elmondanád mit keresel? - a férfi nem válaszolt, néha beletúrt a hajába, amitől csak még kócosabb lett. - Loki!
- Hol van az a kis dobozka? Hová lett? - Sigyn az ágy melletti kisszekrényhez lépett, és a fiókból előhúzta.
- Add ide azonnal! - szólt türelmetlenül Loki, kikapta a kezéből, de elejtette - Ügyetlen! - szisszent fel. A doboz kinyílt, a rartalma szétszóródott. - Most nézd meg mit csináltál! Mehetek vissza Svartalfheimbe!
- Forgasd vissza az időt. - jött az egyszerű megoldás.
-Akkor is el kell mennem, mert alig maradt valami, rád pazaroltam, pedig anyámnak van rá szüksége.
Sigyn szemét könny lepte el. - Rám pazaroltad? Loki? - megemelte a kezét, hogy megsimogassa a férfi arcát, de az elhúzódott. - Úgy! Előbújt újra a régi éned. Szép.
Lokit felbosszantotta az asszony nyavalygása, de közben nem értette honnan jött a harag iránta. A mellkasához ért, és felkiáltott.
- Sigyn! - de csak a hátát látta, amint kifut arcát a kezébe temetve - Várj Sigyn! Eltűntek a Norna kövek!

Frigga elhunyt szemmel várt, amikor kinyílt az ajtó, felült. Sigyn futott be feldúltan, próbálta visszatartani a könnyeit, de hogy csak ketten voltak már a szobában, kitört belőle. - Én tényleg igyekszem, mindent úgy csináltam ahogy mondta királynőm. De ma reggel ismét olyan mint volt. Goromba, türelmetlen.
Loki lépett be, kezében a dobozkával. Már nem volt zaklatott, de a szeme villámokat szórt. - Nem hallottad, hogy kiabáltam utánad? Tönkrement talán a hallásod?
- Loki, kedvesebben fiam. - De Loki nem figyelt az anyjára. - Eltűntek a Nornák kövei! Egyszer már el akartad benni, talán most sikerült? - Sigyn sóhajtott. Tehát ezért ilyen.
- Tegnap este együtt vetted le a medállal. Láttam, de mielőtt szólhattam eltűntetted, és elaludtál.
- És miért nem ébresztettél fel?! Vagy talán alig vártad, hogy elaludjam, hogy elvehesd! - kiáltott, de Sigyn nem alázkodott meg.
- Mit képzelsz te rólam, hát tolvaj vagyok én! Ezt még tőled sem tűröm el! Mit képzelsz magadról? Ki vagy te?
- Asgard királya!
- Elég legyen! - sikoltott fel Frigga és összegörnyedt az ágyon. Sigyn idaugrott hozzá, aztán Lokira nézett.
- Mit állsz ott! Add a port! - de ő nem mozdult - Add már ide azt a vacakot! És vedd fel a Köveket, vagy esküszöm... - Loki végre megmozdult, és Frigga lábánál felsorakoztak a begyűjtött Kövek. Frigga fájdalma enyhült és elhűlve nézett a takarón lévő holmikra.
- Mégsem mondtál le róluk? Mit akarsz ezzel elérni? Bajt hozol ránk, pusztulást, és mégis miért? Hogy te lehess a király? - úgy nézett a fiára, mint egy ismeretlenre. - Minden összeállt! Odin álma sem véletlen, ugye? - arca megkeményedett - Hol van a fiam? Hol van Thor? Ha baja esett... - lassan feltápászkodott letúrt mindent a szőnyegre. Sigyn felkapta a nyakláncot, és remegő kezekkel tartotta. - Ha baja esett Thornak kitekerem a nyakad! Válaszolj! Hol van Thor, válaszolj Fárbauti fia!