Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Loki a hazugságok istene

Észrevétlen siklott be az obszervatóriumba, és meglapult az árnyékban. Heimdal kardját tartva állt, mint mindig, és meg sem mozdult. Loki pikkelyről pikkelyre haladt előre, fel a lépcsőn, felkészülve, hogy a legkisebb mozdulatra is visszaváltozzon, és védekezzen. Az ajtón viszont nem tudott bemenni. Rés nem volt sehol, ahol átfért volna, így kénytelen volt újra alakot ölteni. Halkan lenyomta a kilincset, és belépett. Szeme képtelen volt átlátni a sötétségen, ezért újra kígyóvá változott, és amint megérezte az alvó lány meleg testét, mellé siklott. Nem akart semmit, csak nézni, csak érezni az illatát, a bőre selymességét. Nyelvével megérintette, és már ez is olyan boldogsággal töltötte el, hogy azt sem bánta volna, ha felébred.

Nem tudja meddig feküdt mellette, mert a szobának nem volt ablaka. Érezte, hogy lassan mennie kell, de képtelen volt mozdulni. Amikor ujjai között érezte a lány haját, és már nem kígyóként szippantotta be az illatát, nem akart elszakadni tőle. Sif álmában felsóhajtott, és Loki látni akarta, a saját szemével, ezért lángra lobbantott egy gyertyát. - Istennőm. Rettenetesen hiányzol. - suttogta, olyan halkan, hogy még ő is alig hallotta. Azért jött, hogy lássa, de hogy itt feküdt mellette, már kevés volt. Aztán sötét gondolatok kezdtek elhatalmasodni rajta, mint az imént, amikor Thort akarta bántani. Nem vágyott másra csak szenvedélyre, hogy enyhítse fájdalmát. Nézte a lány szép ívű ajkait, sűrű sötét szempilláit, amik megrebbentek, és legnagyobb megdöbbenésére egyszerre Sif kinyitotta a szemét. - Hogy tudtál engem elfelejteni, olyan könnyedén? Megadtad magad minden harc nélkül, pedig én mindent eldobtam volna, érted. Beleőrülök, ha nem leszel újra az enyém. - és amint Loki megérintette a csuklóját, Sif, mint légy a pók hálójában, elvesztette az uralmát a teste felett. Mozdulatlanul tűrte, hogy ruhái lekerüljenek, hogy testét jéghideg csókokkal borítsák el. Viaszbábként lett újra Lokié, miközben szemei meredten bámulták a plafont. - Nem várhatok addig, amíg anyám megtanít arra az ostoba trükkre! - nyögte Loki és minden mozdulata olyan volt, mintha a világon akarna bosszút állni. Keményen, erőszakosan, összeszorított fogakkal tette magáévá a lányt, megcsókolta a merev ajkakat, nyelvével szétfeszítette azokat és behatolt a hófehér fogak közé. Sif szeméből lassan egy könnycsepp gördült le, és végigfolyt az arcán, le a nyakán, hogy felszívódjon a párnáján. - Mit csinálsz, te bolond! - egy pillanatra megállt, teste elernyedt - Nem vagy különb mint az ostoba bátyád! - amikor rájött mit tett, elborzadt magától. Ruháit magára kapkodta és menekült a Himinbjörg palotából, mint akit tüzes vasakkal űznek.

A Híd felénél azonban megállt. Már kezdett derengeni, tudta, hogy hamarosan érte jönnek, de nem hagyhatta fájdalommal és szégyennel telve szerelmét, főleg, hogy tudta, Sif mindent látott és mindenre emlékszik, ezért visszafordult, és a még mindig mereven fekvő lányt újra megérintette. - Bocsáss meg! Egy szörnyeteg vagyok. - lehunyta a szemét, és a fülébe súgta - Gondold azt, hogy ezt az egészet csak álmodtad. Ne tudd, hogy én voltam, ne emlékezz az arcomra, úgy ébredj majd, mint egy rémálomból. - lecsillapodott lélekkel hajolt a lányhoz, és puha ajkait megcsókolta. Homlokára tette a kezét, mintha lázas gyermek lenne, és Sif lassan lehunyta a szemeit. Légzése lecsillapodott. Loki csak ezután siklott ki és kúszott vissza a hálótermébe, észrevétlenül, ahogy jött. Thor aludt, Loki pedig bebújt egy üres szekrénybe, amit még nem vittek át Thor hálótermébe, és az ajtót magára csukta. Nem tudta miért, de szüksége volt a bezártságra, a sötétre. A testét mocskosnak érezte, akár csak a lelkét, és úgy érezte hogy a lelke kezd két darabra hullani, és hiába harcol, a sötétség egyre feljebb kúszik. Az egyik pillanatban rettenetesen sajnálta amit tett, és a szégyentől a fejét verte, a következőben viszont már úgy érezte, hogy Sif megérdemelte.

- Gyenge vagy! Egy senki! Ezért is hagyott el! Ezért felejtett el olyan könnyen! - felnyögött a sötétben, harcolni próbált a gonosz gondolatok ellen

- Nem igaz! Szeretett! Feláldozta a szerelmünket! Én is megtettem volna! - de a gonoszság nem hagyta magát.

- Hazudsz! Soha nem tennél ilyet másokért. De mindenre képes lennél a hatalomért, még te magad sem tudod. De én ismerlek! Én tudom ki vagy valójában. - sziszegte a hang a lelkében - Képes lennél a bátyádat is megölni. Kiontani a vérét és élvezettel nézni, ahogy meghal. Ne tagadd! Mindig is erre vágytál. Lángokban látni Asgardot, és látni mindenkit elpusztulni.

- Hagyj békén! Miért kínzol? - Loki magáról megfeledkezve kiáltozott - Rettenetes dolgot műveltem! Gyűlölöm magam miatta!

- Magadat gyűlölöd? Őt gyűlöld, és Thort, és az anyádat! Képes lettél volna neki is fájdalmat okozni. Csak egy mozdulat, a kisujjadban is nagyobb erő van, mint benne valaha is lesz. Használd! Tanulj, erősödj! Szerezd meg a Végtelen Köveket, és akkor Thor kúszni fog előtted! Sif rimánkodni fog a szerelmedért, de te eltaszítod magadtól! Egész életedben bántottak, kitaszított voltál! Senki sem szeret Loki! Hát szeresd te magadat!

- Ki vagy te? És mit akarsz tőlem?! - Loki hangja remegett a félelemtől. Ez csak egy rossz álom lehet. Egy rossz álom, amiből fel fogok ébredni. - Megcsípte magát, és a fájdalom végigcikázott a karján.

- Te vagyok! Aki mindig is voltál, és aki mindig is lenni akartál. Ha rám hallgatsz mindenki félni fog téged! A nagy Odin, Mindenek Atyja könyörögni fog az életéért. Heimdalt a saját kardjára szúrod fel! Elhozod az istenek alkonyát! Rettegni fog mindenki, és te ott állsz majd diadallal harcosaid élén!

- Anyám segíts! Apám segíts! - Loki kétségbeesetten rimánkodott, és utolsó józan pillanatában egy arc tűnt fel előtte - Angrboda, segíts!

- Őt hívod?  Hívd, csak ő a tiéd igazán. - rémisztő kacagás hallatszott - A másikról ne is álmodozz. Már sosem fog szeretni! De a Boszorkány, gyermekeid anyja lesz, és segítségükkel leigázod majd a világot! A jövőt tárom eléd Loki! Te, aki a hazugságok istene leszel három szörnyszülöttet nemzel! Szerezd meg a Végtelen Gyémántokat. Szövetkezz vagy áruld el, akit kell, ölj, ha úgy tartja kedved, semmi sem állíthat meg! Ha megszerzed mindet, akkor az Univerzumot leigázhatod! Tudom, hogy ez minden vágyad! Tudom, hogy ez hajt, hogy minden gondolatod a Gyémántok körül forog! Én segíthetek neked, csak hallgass rám!

- Nem igaz! Máson jár minden gondolatom! Sif az, akire éjjel és nappal gondolok! És Angrboda, akihez húz a szívem, akit nem tudom miért, de magaménak akarok! Aki mint mondod az enyém lesz. Ha annyira ismersz, ha mindent tudsz rólam, akkor mondd el, mi ez a sok titok körülöttem!

A hang nem válaszolt, és Loki kezdett megnyugodni. Próbálta zakatoló szívét csillapítani, de nem tudta. Reszketett, soha életében nem volt ilyen zaklatott. Fel akart állni, hogy kimeneküljön a sötétségből, de nem volt erő az izmaiban. Szemei előtt egy halvány árny derengett.

- Szóval most már meghallgatsz? De nem figyeltél rám hazugságok hercege. Én a jövődet ismerem, múltadról annyit tudok mint te magad. Mit foglalkozol állandóan azzal, ami elmúlt. Előre tekints, és ott leszek veled. Maradj olyan, mint voltál, észrevétlen, húzódj meg az árnyékban, és majd ha kell, lépj ki a fényre! El fognak ámulni hatalmasságodtól, mely úgy ragyog majd mint a legfényesebb Nap! Akkor én is előlépek a homályból, és megtudod, kivagyok! Most pedig menj, a terveidhez szükséged van rá, hogy Asgard elfogadjon hercegének! Ne feledd, ha követsz engem, ha megbízol bennem, király is lehetsz, a Mindenség fejedelme is lehetsz, élet és halál ura is lehetsz. Az lehetsz, aki csak lenni akarsz! Aki megállíthat, az csak te magad vagy!

Ebben a pillanatban vékony résen át fény tört be a sötétségbe. Loki felnézett, és már nem az volt, mint aki elbújt a lelkiismerete elől. Nem az volt, aki reggel felébredt, gyengén és fájdalmaktól gyötörten. Erősnek érezte magát, tele tervekkel. A mai napot megéli, és holnap már egy új cél fogja vezérelni.