Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Thor árulása

A barlangban néma csend volt, és a tűz is kihunyt. Loki először megijed, mi van ha a jégóriások megelőzték és mindenkit megöltek? Ekkor meghallotta Thor ismerős horkolását, aminek most nagyon örült. - Thor, ébredj testvér! Jönnek a jégóriások! - kiáltozott, és többször megrázta az alvót. - Ébredjetek már! A fene egye meg, megittátok az összes sört! - Sorra járta mindet de hiába költögette őket, azok nem akartak felébredni Az ital megtette a hatását. - Már közel járhatnak. Egyedül nem bírok el minddel! - agya lázasan járt, mire eszébe jutott valami. A barlang bejáratához rohant és kinézett. A vihar kissé csillapodott, a szél elállt, de a hó olyan sűrűn és hatalmas pelyhekben hullott, hogy a látótávolság néhány lépésnyi volt csupán. Visszafutott a barlangba, és kirángatta a többiek alól a bundákat, prémeket, és gyorsan feltekerte azokat, majd a lovak nyergébe szíjazta. Erre már lassan kezdtek a "barátai" is mozgolódni, Egyedül Volstagg nem reagált, csupán annyit, hogy hortyogása még hangosabb lett. Loki a lovakat a barlang bejáratához vezette és hátát a fagyott sziklának támasztva figyelt. Hogun felült, körbepislogott, és megborzongott. Lassan feltápászkodott és értetlenül bámult Lokira, aki intett neki hogy menjen közelebb.

- Már nincs sok időnk. Én akartam idejönni, én vagyok a felelős. Nekem kell elhárítanom ezt a vészt. Barátom, itt vannak a jégóriások. - Loki kifülelt, de néma csend volt. Volstagg hortyogásától amúgy sem hallotta volna ha jönnek. - Hallgattasd már el! Cselt kell bevetnem ha életben akarunk maradni. Ha igazam van, és a jégóriások tényleg olyan ostobák, mint gondolom, akkor a lovaink elcsalják őket. - megsimogatta a sajátját és okos barna szemébe nézett - Sajnálom, de meg kell tennem. - hirtelen az övéhez nyúlt, és észrevétlen leemelte az Angrbodától kapott ékszert. A legnagyobb csiszolt követ lehúzta a fonalról, és a lova sörényébe kötötte a két szeme közé. - Úgy hallom jönnek. Amikor szólok azonnal induljatok vissza. Thor idézze meg a Bifrösztöt. - újra kifigyelt a hóesésbe - Ott találkozunk. - Hogun segített a többieknek felkelni, összeszedték a holmijaikat és együttes erővel Volstaggot is talpra állították. A tagbaszakadt asgardi vörös szakállát vakargatta és zavaros szemekkel tekingetett körbe. Loki már egészen közelről hallotta a jégóriások morgását és kiáltozását, s amikor meglátta az első alakot kiválni a hóesésől, lova ülepére csapott, és az állatokat ujjai hegyéből elővarázsolt szikrákkal futásra késztette. - Most, Hogun! - kiáltott, majd kirohant a lovak után. Thor értetlenül nézett utána, de Hogun nem engedett neki időt a gondolkodásra. - Mennünk kell! Ne aggódj, az öcséd tud vigyázni magára! - Volstaggot maga után rángatva futni kezdett az ellenkező irányba.

- Dehogy tud! Engedj Hogun! - Thor ellenkezni kezdett, de barátja karját nem tudta lerázni magáról. - Meg kell védenem!

A többiek nem láthatták hogy Loki, amint bezárult mögötte a hófüggöny már nem két lábon, hanem négy patkolatlan lábbal vágtatott a szárig érő hóban, hogy beérje a csődöröket.  A jégóriások meghökkenve torpantak meg a feléjük rohanó lovak látványától. Csak annyit láttak, hogy az eddig hátul vágtató kanca az élre tör, majd néhány lépésre előttük megáll és a többi lóval szembefordulva két hátsó lábára állva rúgkapálni kezd. Nyerít, fejét ide-oda dobálja, sörényét rázza, majd nekiiramodik arra, amerről jöttek, nyomában a többi lóval. A meghökkent jégóriások elbődültek és fegyvereiket lóbálva üldözőbe vették a lovakat, amiknek nyergébe kötözött terheiket ellenségnek vélték. A terv bevált. Az asgardiak időt nyertek, és lovaik, amelyek híresek voltak gyorsaságukról és kitartásukról, hamar maguk mögött hagyták a jégóriásokat. Loki a megidézett Szivárványhíd felé vette az irányt, ami a hóesésen áttűnve ragyogott. A társai már csak annyit láthattak, hogy Sif lován megérkezik, a meglepett lányt maga mögé kapja, és bevágtat az átjáróba. A többiek követték a példáját, és felpattantak lovaik nyergébe.