Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Hela

Mélységesen mély gyászba borult Asgard, és vele együtt a Kilenc birodalom. Még füstölögtek a romok, a halottak még szerte szét hevertek, de Odin teste már készen állt, hogy végső útjára induljon. Feldíszített csónak lebegett a sekély vízben, és csak arra várt, hogy meggyújtsák.

Thornak nehezére esett kiadni a parancsot, főleg azért, mert Loki még nem érkezett meg. Thor tudta, hol van, és csak rá várt.
Aztán a néma csendben léptek zaja hallatszott, és a gyászolók tömege meghajolva engedett utat a hercegnek.
Loki éveket öregedett, szeméből eltűnt az élet, és ajka sarkából a huncut mosoly. Zöld palástjába csomagolva hozott valamit, amit a csónakhoz érve Odin mellé tett, majd lehajolt, és megcsókolta a halott homlokát. Aztán intett bátyjának, hogy készen áll, de Thor nem mozdult. Lokit maga mellé intette, és kényszerítette rá, hogy fogja meg a királyi lándzsát.

- Ezentúl mindent együtt csinálunk.
Loki szemében végre megcsillant valami: Mindent azért nem kellene.
Halvány mosolyt villantottak egymásra, de el is komorodtak nyomban.
- Biztosan ezt akarod? Abban a könyvben benne van a Kilenc birodalom múltja.
- Ami fontos itt van a fejemben, és tovább fogom adni a tudást a gyermekeinknek.
- Készen állsz? - Loki keze megmozdult, és a csónak lángra lobbant. A vízben álló Einherjar gyengéden meglökte, hogy az áramlat messzire sodorja. Loki addig nézte a magasba szökő lángokat, amíg az el nem tűnt a szeme elől.

Ropogott a tűz, és kellemes meleget árasztott magából.
- Mire gondolsz? - Sigyn befészkelte magát Loki hóna alá, és hozzábújt. Kint hóvihar tombolt, hallatszott a fagyott hópelyhek kopogása az ablakon. Három esztendeje annak, hogy itt éltek Jottunheimben. Három nyugodt év telt el, de Loki szíve visszahúzott Asgardba. Nari szinte minden idejét ott töltötte, hiába jégóriások az ősei, nem bírta a hideget, és vissza akart menni. Sigyn beletörődött, hogy nem lehet egyszerre két helyen, és döntésének Loki örült a legjobban. Vele maradt, bár számára is idegen és fagyos volt ez a világ. Hűséges volt mindenben, pobt ebben ne legyen? Nem is volt kérdés számára, hogy ahol Loki van, ott az ő helye is. De sokáig lelkiismerete gyötörte, mert hiába ígérte meg Angrdbodának ott, a Vormiron, hogy felneveli a gyermekeit, ide őket sem hozhatta magával. Frigga, gondos nagymamaként vette szárnyai alá az árvákat, és Narival együtt megkapták tőle minden szeretetét.
Lokinak a gyermekein kívül az anyja hiánya volt a legelviselhetetlenebb. Féltették, Odin halála után bezárkózott, és csak kisebbik fiát engedte magához. És Lokinak sikerült türelemmel és szeretettel átsegíteni a gyászon. Eleinte minden haragját rázúdította, vádolta, és Loki lehajtott fejjel tűrte a szidalmakat, de a szép emlékek felidézésével lassan sikerült anyját visszavezetni a valóságba, láttatni vele az élet szépségét.

Thor máshogy gyászolt. Ő nem tudta kimutatni az érzéseit, ezért inkább kiitta magából a fájdalmat.

- Az jutott az eszembe, hogy unalmas így. Nem veled, félre ne érts, imádlak meg minden, de nem történt semmi hónapok óta. Jottunheimben minden rendben. Asgardban is, újjáépült, és szebb, mint valaha.

- Köszönhető neked szerelmem. - udvarolt Sigyn, de magában igazat adott a férfinak. Kellene egy kis izgalom. Kellene egy gyermek. És már alig várta, hogy ezzel a hírrel ébreszthesse férjét. Titokban egy ideje már nem itta a Holdteát, és annak ellenére, hogy tudta, akár az életébe is kerülhet, akart még egy gyermeket. Loki válaszul megcsókolta a homlokát.
- Szinte minden úgy lett, ahogy akartad. És ez így van rendjén. Amíg Thor hallgat rád, és egyenlőnek tekint, addig minden rendben lesz.

A férfi megmozdult, és kiszállt az ágyból. Felvette a köntösét, és az ablakhoz lépett. Ennek az egy helyiségnek volt ablaka az egész palotában. Jégből készült vastag üvegtáblákon át szűrődött be némi fény. Loki elvágyódott, sóvárgott hazamenni, mert hiába volt itt király, Jottunheim sosem volt az otthona.
- Öltözz fel. Meglátogatjuk Narit. - és persze Thort és a többi gyermekét. Hiányoztak mind, és Jottunheim összes kincse nem ért fel a gyermekei egyetlen kacajával.