Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Loki öröksége

Zsongott a bálterem, a vacsora véget ért, az asztalokat leszedték ,és mindenki arra várt, hogy megkezdődjön végre a tánc, és a mulatság. Jottunheim királyi párjára várt mindenki, de Loki inkább maga mellé rendelte a lányát.

- Tisztelt vendégek. Egy bejelentést szeretnék tenni. Kedves barátom és harcostársam áldását kérte tőlem, és megkérte a lányom kezét. Az áldásom megkapja, de a döntés nem az én kezemben van. A választ Hela adja meg. - a sápadt orca elpirult, a lány Loki nyakába borult, és tőle eléggé szokatlan módon össze vissza puszilta apját. Aztán kezét nyújtotta Fandralnak.
- Azt hiszem ezt igennek vehetjük. A jegyespár egészségére igyunk, akik táncukkal megnyitják a bált.
Loki gyengéd szorítást érzett a karján. - Büszke vagyok rád fiam. - anyja ravaszul elmosolyodott - Megfenyegetted ugye?

Loki felnevetett, és felállt, hogy felkérje Sigynt, de még anyjának odasúgta. - De meg ám!

Egy holdtöltét maradtak Asgardban, és ahogy jött a búcsú, úgy lett Loki egyre gondterheltebb, egyre mogorvább. Thor sem tudta felvidítani, hiába lovagoltak ki minden nap. Loki versenyre kelt bátyjával, de Doren nyomába sem ért Sleipnirnek.
- Mikor jöttök Asgardba legközelebb?
- Inkább gyertek ti. Befűttetek az összes kandallóba, hogy jó meleg legyen. Miután megszül Sif. - hallgattak. A rosszkedv Thorra is átszállt. Egyikük sem akarta kimondani, mert mindketten tudták, hogy a nép az első. Thornak Asgard, Lokinak Jottunheim, de ők ketten nem akartak elválni egymástól.

- Az még sokára lesz. Meg aztán nem vihetek egy csecsemőt Jottunheimbe. Reggel indultok? - Loki keserűen bólintott. Szemeivel bejárta a tájat, mintha minden fát, minden hegycsúcsot, minden kósza felhőt be akarna vésni az emlékezetébe.
- Hiányzik. - sóhajtotta.
Thor ránézett. Nem telt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszébe apjuk.
- Nekem is. Kérdezhetek valamit? - öccse bólintott. - Mondott neked atyánk valamit mielőtt meghalt?

Loki arca elborult. Nehéz volt felidéznie, de úgy érezte, talán itt az ideje, hogy megossza valakivel.

- Végrendelkezett. - Doren és Sleipnir egymást kezdték harapdálni, így Loki leugrott a nyeregből, és Thor is így tett. Aztán elengedték a lovakat, hagy nyargalásszanak még együtt egy kicsit.
- Végrendelkezett? Neked?

Loki leült a puha fűbe, és nézte az aranyszínben pompázó tornyokat.
- Úgy is lehet mondani. Rám bízta a gyémántokat. Tegyek velük belátásom szerint.
- És?

A lemenő Nap fénye vörösre festette az ég alját, kissé feltámadt a szél is. De egyikőjüknek sem volt kedve felállni.
- Még várok. Eldöntöttem, hogy mit teszek velük, de időre van szükségem, vagyis nem nekem... - majd ha eljön az idő, megtudod bátyám.

Thor öccsére nézett. Milyen rég volt, amikor együtt belógtak a fegyverterembe, és akkor még ügyet sem vetettek a Tesseractra. Rettenetesen régen volt, és mennyi minden történt azóta. Loki szeme sarkában egyre mélyebb árkokat rajzolt az idő. A haja ugyanolyan fekete volt, de ő a sajátjában már felfedezni vélt ezüst csíkokat. Mikor Sifnek elpanaszolta, ő jól kinevette érte. Azt mondta, túl fiatal még, alig ezer esztendős. Hogy repül az idő. Hamarosan Modi is eljegyez valakit. Felnőnek a gyerekek, az időt nem lehet megállítani. Azt csak egy valaki tudná, Loki.

- Menjünk?
- Még ne. Még mondani akarok valamit. Ezt másnak nem mondtam el, még Sigyn sem tudja. Apám utolsó szavaival a megbocsátásomat kérte. Téged túlságosan szeretett ahhoz, hogy kitegyen mindannak, amit végül én szenvedtem meg. Nagy árat fizettem azért, hogy apánk álma megvalósuljon. Meghalt miatta Angrboda, én tengernyi szenvedésen mentem át csak azért, hogy a Végtelen kövek újra egy helyen legyenek. Apánk ezért hozott el, erre nevelt, mindennek ez volt az oka.
- És megbocsájtottál neki?
Loki kezébe vette Angrboda nyakláncát, és ujjai között forgatta.
- Igyekszem Thor. De nehéz. - a távolba meredt - Nagyon nehéz. Remélem egyszer sikerül. Majd szólok testvér, rendben?