Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Odin sötét múltja

Sajgott a háta és a könyökét is beütötte esés közben, de nem zavarta. Nyögve felült és közben le sem vette szemét Angrbodáról. Végre láthat egy déróriást szemtől-szembe, és egyáltalán nem olyan ijesztő ahogy leírták. és ahogy az álmaiban látta őket, sőt. Ez a lány gyönyörű, bár a bőre színe kékes, de nyoma sincs barázdáknak, a szája szépen ívelt és rózsaszín, a szemei pedig zöldek és nem vörösen izzók. Lehet az idő múlásával, öregedéssel együtt válnak csúffá? A lány lesütötte a szemét, és zavarba jött, arcának színe lassan sötétebbé vált. - Bocsáss meg hogy bámultalak, de annyira más vagy, mint képzeltem. - szabadkozott Loki, de tekintetét nem tudta levenni a lányról.

- Te elképzeltél engem? Ismersz talán, vagy hallottál rólam? - Angrboda zöld szemei hatalmasra nőttek.

- Nem úgy értettem... nem ismerlek... hogyan is ismernélek... honnan hallottam volna... - Loki meglepődött saját magán, dadogni kezdett holott mindig tudta mit mondjon. Aztán hogy elterelje a szót inkább bemutatkozott. - Loki vagyok,  Odin fia, Asgardból. - Angrboda végignézett rajta, amitől most Loki jött zavarba.

- Szóval te vagy Loki. Én viszont hallottam rólad. És hallottam az apádról, Odinról is! - elhúzta  a száját aztán megborzongott - Sokunk vére szárad a lelkén. Lerohanta a világunkat, rabszolgasorba kényszerítette népemet és elvette azt, ami a miénk. - a lány hangja remegett - Nem kívánatos vagy Jottunheimben asgardi. Ha fontos a saját és a barátaid élete, akkor azonnal elmentek innen.

- Honnan tudod hogy nem vagyok egyedül? - Tudtam hogy valaki figyel. - gondolta Loki.

- Idejöttök azok után amit velünk tettetek! Meg akarjátok talán szegni a békeszerződést amit Asgard királya ránk erőltetett? - Angrboda hátrálni kezdett. - Újra meg akartok támadni minket? Nincs már mit elvenni tőlünk! Csak tengődünk, haldoklunk mert Odinnak "hála" népünk pusztulóban! -

- Ez hazugság! Az én apám csak Midgardot védte és a halandókat, tőletek! - Loki érezte hogy a dühe erőt ad neki, talpra ugrott. - Tehát mégis igaz, a jégóriások ostobák. Az apám...

Angrboda hangja felcsattant. - A te apád? Lemészárolta az én apámat, a bátyáinkat, a férjeinket és fiainkat! Szinte csak nők maradtunk, néhány sebesült harcos kiket halottnak hittek, és királyunk Laufey. Meghagyta az életét, hogy megalázza, elvette az ősi Szelencénket ami erőnket adta, és miért? Mert félt tőlünk! Jottunheim az otthonunk, de sokan voltunk, és éheztünk, ezért kerestünk más világot magunknak. Midgard alkalmas lett volna, de klímája kedvezőtlen. Hasonlóvá akartuk tenni mint Jottunheimet, nem az egészet, nem az egész világot csak egy kis eldugott részét. Népem csak túl élni akart. Aztán jött apád és a serege, és bosszút állt az engedetleneken.

- De miért félt egy éhező maroknyi jégórástól? - Loki csak a fejét rázta. Ez az egész annyira hihetetlen volt és nevetséges. - Mondd meg, mitől kellett volna tartania?

Angrboda felnevetett, de ez a nevetés már koránt sem volt olyan kellemes, mint az amit Loki először hallott. - Miért félt? Odin a Bifröszttel képes a világok között utazni és seregével bárhol megjelenhet és lecsaphat bárkire, minden jel nélkül. De nem csak ő volt erre képes. - Angrboda elmerengett és a szeme könnyes lett. - Azelőtt közöttünk is voltak akik ismertek átjárókat a világok között. Sokan voltak, köztük az apám. - elnézett a távolba. Loki már nem tartotta annyira nevetségesnek a történetet, sőt, egyre igazabbnak tűnt.

- Apámmal sok világot bejártunk Asgard kivételével, és persze nem merészkedtünk Muspelheimbe sem. Egy jégóriásnak semmi dolga a tűzdémonok birodalmában. - leült egy lapos kőre, térdeit átkulcsolta. - Apám nem tért vissza Midgardról. Azóta sem tudjuk mi történt a halottainkkal. Az a néhány sebesült sem tudta, akit Odin visszaküldött Laufeyhez.

Loki szánakozva mellé ült és átnyújtotta az ételt, amit magával hozott. - Éhes vagy?

Angrboda könnyes szemeit rá emelte aztán halványan elmosolyodott. - Gyűlölnöm kellene téged azért, amit az apád tett az én apámmal és a népemmel, de nem tudlak.  - ránézett az ételre amit Loki még mindig felé nyújtott. - Igen, szinte mindig éhes vagyok. -

Loki figyelte hogyan harapja tűhegyes fogaival a sültet, és hogy minden falatot lehunyt szemmel élvez. - Gondoltam rá, hogy miután elaludtatok, ellopom ami maradékot hagytok.

- Szegény, nem tudhatja, hogy ahol Thor és Volstagg eszik, ott maradékra nem számíthat. - Szánakozott magában Loki. De rögtön egy gondolat kezdett megfogalmazódni a fejében, egy olyan egyezség gondolata, amelyből mindkettejüknek hasznuk származna. - Angrboda, ismered az átjárót Asgard és Jottunheim között? -

Miután az utolsó falat is eltűnt a rózsaszín ajkak között Angrboda csak ezt követően válaszolt. Loki nem siettette de belül majd szétfeszült a válaszra várva. - Igen, minden átjárót ismerek, de nem merem használni. - suttogta a lány még mindig lehunyt szemmel. - Apám a lelkemre kötötte, hogy meg ne nyissak egyet sem, mert arról Asgard őre tudni fogja, hogy van még Jottunheimben olyan, aki veszélyt jelentő tudás birtokában van.

- Lenne egy ajánlatom, amiről csak mi ketten tudnánk. - Loki sunyi terve már készen is volt. - Én hozok neked minden héten annyi ennivalót, ami neked és a családodnak elég. Te pedig megmutatod nekem az összes titkos átjárót. Áll az alku?-

A lány nem válaszolt, majd lassan kinyitotta a szemét, és Loki felé fordult. Nagyon közel ültek egymáshoz, kezük szinte összeért. Loki most látta meg hogy a lány zöld íriszében halvány piros csíkok vannak. - Olyan szép vagy... - suttogta szinte csak magának.

Ebben a pillanatban a hátuk mögül csattanás hallatszott. A két fiatal szétrebbent, Angrboda összerezzent és leugrott a kőről, Loki szétnézett, de nem talált fedezéket, ami mögé el tudott volna bújni, a kijárat pedig messze volt. Egy megoldás jutott eszébe. Angrboda riadtan nézett a háta mögé, de Lokit nem látta sehol.  El sem tudta gondolni, hogy hová bújhatott, hiszen egyik közelükben lévő szikla vagy kő sem volt olyan nagy, hogy elférjen mögötte.

- Lányom? Itt vagy? - Loki most igazi jégóriást láthatott. Hatalmas volt, olyan mint, amilyennek olvasta, és olyan amilyennek álmaiban látta. Gyorsan összetekergőzött, megbújt egy nagyobb kő árnyékában és mozdulni sem mert. - Mintha hangokat hallottam volna. - A nő, akinek testét alig fedte valami, vörös szemeivel a barlang belsejét kémlelte, fejét ide-oda forgatta, hajában a kövekből készített fonatok minden mozdulatra egymáshoz koccantak.

Angrboda is eltörpült a jégóriás mellett, aki ezek szerint az anyja volt. - Egyedül vagyok, ugyan kivel beszélhetnék? Látsz itt valakit rajtam kívül? - válaszolt nyugodt hangon.

- Érzek valamit, valami olyat... - horgas orrával a levegőbe szagolt, majd felkiáltott - Füstszagot érzek! Az lehetetlen! - kiáltotta és döngő léptekkel kirohant.

Angrboda kétségbeesetten Lokit hívta. - Azonnal mennetek kell! Anyám felzavarja az őrséget. Füstöt csak tűz okozhat, jégóriás pedig nem rak tüzet. Tudja hogy a látogatók csakis asgardiak lehetnek. - kiáltozott egyre riadtabban, mert Lokit nem látta sehol. - Végetek, ha rátok találnak!

- Nem megyek amíg választ nem adsz. - termett ott a semmiből Loki a meglepett lány előtt. - Te is tudsz valamit, és én is tudok, amint látod. Ráadásul amit én tudok az Asgard őre előtt is elrejt, ha akarom. - aztán egy pillanat múlva már a lány bokái körül tekergőzött. Angrboda még mindig nem tért magához az ámulatból, amikor ismét ott állt előtte az asgardi. - Nincs mitől félned. - mosolygott a megszeppent lányra. - Mit mondasz? -

A lány visszamosolygott. Hegyes apró fogai megvillantak. - Mikor jössz el megint? Akkorra választ adok. - Loki érezte hogy hideg fuvallat érinti az arcát, aztán rájött hogy Angrboda simította végig apró kezével, aki tincsei közül lekapott egy ékszert és átnyújtotta Lokinak. - Ha jössz újra, és elkapnának, csak add át ezt, és nem esik bántódásod. - majd a rés felé tolta. - Most pedig menj! Menjetek. -

Loki rohanni kezdett, de mielőtt eltűnt volna a szűk járatban megfordult. Érzett valamit, amit még soha. Azt érezte hogy most tennie kellene valamit, vagy mondania. De ekkor a barlang bejárata felől döngő léptek zaja hallatszott. Angrboda anyja közelített egy tucatnyi felfegyverzett jégóriással, akikkel Lokinak esze ágában sem volt találkozni. Intett a lány felé, és belevetette magát a sötétségbe.