Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Loki Asgard királya

Elhelyezte Odin kezét az ölében, és a fejét úgy, mintha csak bóbiskolna. A lándzsát nekitámasztotta a trónnak, és nézte egy ideig a művét. Vegyes érzések kavarogtak a lelkében. Beleképzelte magát apja helyébe, csak anyja helyett Sifet látta, és maga helyett Modit.

- Miért ne vallhatnánk be az igazat? – hallotta Sif tőle szokatlanul gyengéd hangkát. És tényleg, miért nem? Loki magába nézett. A jövő miatt. És valószínű Odin is a jövőt tartotta szem előtt. Azért hogy a fiamnak könnyebb legyen, de vajon ez volt apja szeme előtt is? Vagy, hogy neki könnyebb legyen? Ha Fárbautinak kedve szottyanna felrúgni a békét, akkor elő tudja húzni? És mit tett volna akkor? Megfenyegeti a jottunok királyát, hogy megöli a fiát? Az életével játszott végig, mint a levágásra tartott állatot úgy tartotta, nevelgette, etette, magához édesgette, hogy aztán bármikor a vérét vegye. És ez kegyetlenebbül hangzott, mint az, hogy hazudott neki, minden mozdulatával, minden szavával... Talán még anyámnak is hazudott, elhitette vele hogy mindent értem és Kilenc birodalom békéjéért tett.

Ha most levenné a Norna köveket a nyakából a dühe annyira elhatalmasodna rajta, hogy puszta kézzel képes lenne megölni a magatehetetlen Odint, de akkor mindennek vége lenne. Ezt már Heimdal sem tűrné vakon. – Mit csináljak most veled te álnok? – kérdezte egészen közel hajolva Odinhoz. – A szeretet, amit irántad éreztem ott maradt Jottunheimben, jéggé fagyott az igazi apám palotájának legmélyén. Már tudom, miért feltételeztél rólam minduntalan rosszat, mert magadból indultál ki. – Eszébe villantak az indokolatlan és igazságtalan büntetések, mint mikor betörtek a fegyverterembe Thorral. – Csakis engem büntettél és azt hazudod most is, hogy szeretsz? Sosem kezeltél minket egyenlően. Tőlem mindig kétszer annyit követeltél, csak hogy életben tartsd bennem a bizonyítási vágyat, és a bizonytalanságot, a magamba vetett hitemet. – végig húzta kezét a Gungiron. – Aludj csak, mire felébredsz, végrehajtom a tervemet, és soha többé nem kell bizonyítanom semmit. Sem magamnak, sem senki másnak.

- Őrök, ide hozzám! – kiáltotta, és az arca azonnal megváltozott. Félelmet és kétségbeesést tükrözött, és tanácstalanságot. – Segítsetek, fektessétek az ágyába és hívjátok a királynőt.

Az őrök engedelmeskedtek, nem tettek fel kérdést, nem néztek rá, hanem szó nélkül teljesítették a parancsát. – A hír úgy látszik nem jutott a fülükbe. – nyugodott meg. – Még mindig én vagyok Asgard hercege.

- Miért nem árultad el nekem, hogy állapotos vagy? Akkor türelmesebb lett volna veled. – Sif Thor karjába karolt, így sétáltak az erdőben. Modi apja karjában feküdt és a felette elterülő fák lombján átszűrődő sugarakat figyelte.

- Mert még én magam sem tudtam. Érzetem, hogy valami megváltozott, hogy más, mint előtte, de nem sejtettem, hogy azért van, mert gyermeket várok.

- Alig várom hogy anyámnak és apámnak megmutassam az unokájukat. Anyám olyan boldog lesz, és rá is fér. Mostanában megváltozott, sok volt a gond, az aggódás és ez megviselhette az egészségét. Loki fogságba került és hetekig lebegett élet és halál között. Anyámat ettől igyekeztük megóvni, de be kellett vallani az igazat. Aztán Heimdal megölte Lokit. – Thor megtorpant – Lokira rájár a rúd mostanság.

Sif felsikoltott. – Hogy mit csinált a bátyám? Megölte? De hiszen él és virul.

- Lokit nem olyan könnyű ám megölni. Pedig saját szememmel láttam a levágott fejét a testétől messze. Olyan békés volt az arca, mintha csak így akarta volna. – Modi egy lepkét vett észre, és hadonászva jelezte Thornak, hogy ideje indulni, és követni a lepkét. – Loki az öcsém, de néha félek tőle. Mintha folyamatosan valami gonoszságon törné a fejét, hogy aztán a következő pillanatban mindenki más érdekét a magáé elé helyezve a legönzetlenebbként tündököljön. – a lepke magasra szállt, és eltűnt a fák lombjában. Modi ajka sírásra görbült.