Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Rossz hír

Hármasával szedte a lépcsőket, mert még szerette volna látni Angrbodát, minden előtt. Szerette volna megnyugtatni, de csak remélni tudta, hogy anyja megtette helyette. - Ugye minden rendben lesz? Hallod? Gyere elő! - De a démon makacsul hallgatott. Tőreit mindenesetre elrejtette. Odin parancsára a népet nem engedték be, Einherjarok kísérték végig a kémet a magas fallal körbekerített kis udvarra. A lány lehajtott fejjel, maga elé meredve lépdelt, és mozgásából jól látszott, hogy nincs magánál. Frigga már Odin mellett állt és arca mint mindig, most is derűs nyugalmat árasztott, olyat, mintha nem is kivégzésen lenne, hanem egy kerti ünnepség vendégét fogadná szívélyesen.

- Fiam. - kezét nyújtotta Loki felé - Azt hittel nem jössz? Történt valami? - ahogy közel hajolt, hogy arcon csókolja, a fülébe súgta. - Bízz bennem, mindent elintéztem, de tégy úgy, ahogy megbeszéltünk.

Loki felnevetett, mintha anyja valami tréfásat súgott volna a fülébe. - Igen anyám, Thorral nagyon jól éreztük magunkat az éjjel. Atyám. - mereven meghajolt.

Odin felkapta a fejét. - Úgy emlékszem, hogy Thor büntetése még nem járt le, de javíts ki, ha tévednék. Az esküvőjéig nem ihat.

- Persze, tudjuk atyám. Ő nem ivott, csak én, kettőnk helyett is. Hajnalig fent voltunk, beszélgettünk a múltbéli és az eljövendő idők hőstetteiről, mint régen. - a katonák közben elérték a vesztőhelyet, és Loki úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Kívülről nyugalmat árasztott, de belül remegett a félelemtől. Körbenézett, a katonák csak húszan voltak, nem többen, mint Freyjánál, őket legyőzni nem nagy dolog, de ott volt Odin... Ruhája alatt eldugva ott volt Freyja köpenye, és a térkép, amit Angrbodának rajzolt. A katonák osakötözték a lányt egy póznához a farakás tetején. A parancsnok megindult feléjük, meghajolt. - Királyom, készen állunk.

Odin szigorú arccal bólintott, és a lány felé kiáltott. - Kapsz tőlem még egy esélyt. Ha megígéred, hogy önszántadból visszatakarodsz Jottunheimbe, azonnal kioldozunk, és magam kísérlek vissza. Mit felelsz hát?

A lány nem mozdult, a fejét sem emelte fel, Frigga bájitala hatásosnak bizonyult. Szegény Angrboda, ha akart volna sem tud felelni. Odin bólintott, és a parancsnok Friggához fordult: Királynőm, kérem a fáklyát. - Loki ettől a pillanattól ugrásra készen állt. Izmai megfeszültek, szemével csak a kivégzőhelyet figyelte, látása beszűkült, és anyja hiába szorította meg gyengéden a karját, úgy látszódott, hogy nem reagált semmire. A parancsnok a fáklyával meggyújtotta a farakást, ami pillanatokon belül lángra kapott. Angrboda egy röpke pillanatra felnézett, és találkozott a tekintetük, aztán a feje lecsuklott a mellkasára. Vastag füst burkolta be jótékonyan a máglyát, így nem láthatta senki, hogyan kapnak a lángok a ruhájába, égetik össze a haját, a bőrét, egészen a csontjáig, hogy aztán a pokoli forróság még a csontokat is feleméssze. Loki könnyeivel küszködött, száját iszonyatos erővel szorította össze, és nem érzett semmit, azt sem, hogy anyja egy pillanatra sem enyhít szorításán. A máglya hamarosan összeroskadt, Loki Odinra pillantott, aki elégedetten ült, kezében tartva Gungnirt. Odin elégedettsége láttán fia olyan gyűlöletet érzett, amit még soha. Aztán atyja szeme összeszűkült, fejét felszegte, és olyanná vált, mint egy vadászkutya, ami kiszagolja a vadat. Hamarosan Loki is meghallotta a kürtszót, ami újra és újra felharsant. Tehát démonja betartotta az ígéretét. - Jégóriások! - kiáltott Odin, és felpattant. - Azonnal a fegyverekhez! - Friggához lépett, és olyan gyöngéden csókolta meg feleségét, mintha nem is ugyanaz lenne, aki szenvtelen arccal végignézte Angrboda tűzhalálát.

Néhány őr ott maradt, de Loki remegő hanggal rájuk kiáltott. - Azonnal menjetek, védjétek meg Asgardot! Itt már nincs szükség rátok! Ez parancs! - és az őrök Odin és bajtársaik után futottak. Loki a még parázsló hasábok közé ugrott, és puszta kézzel kaparva kereste Angrboda szívét. Ujjait megégette az izzó fa, köhögött a füsttől, de nem adta fel. Anyja nem mert közel menni, néhány lépés távolságban állt, és kezeit tördelve figyelte fiát. Loki már kezdte feladni a reményt, amikor egy halom hamu alatt megpillantotta a szívet. Örömében felkiáltott, és úgy hamuval borítva a szájába vette. Anyja nyomában a kincstárba rohant. Alig kapott levegőt, de boldog volt, mert érezte, hogy a szív még dobog.