Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Nord

A kapu kinyílt. Bent a téren máglyák égtek, és mindenhol marcona harcosok álltak, lándzsákkal, kardokkal felfegyverkezve. Jöttükre minden fegyver rájuk szegeződött, aztán hogy a harcosok látták, kik az érkezők, egymásnak háttal a falak felé fordultak.

- Telihold van! - suttogta az őr, és gyorsan becsukta maguk mögött a kaput. - Ez az ő éjszakája! Szerencsétek van, hogy már nem éhes.

- Az bizony. - mondta Fenrir vigyorogva.
- Mintha magamat látnám. - gondolta Loki elégedetten.
- Mindhármunk lovát felfalta a fenevad. De szerencsére egyikünket sem bántotta.

A máglyákhoz húzódtak, bár egyikük sem fázott. Egy harcos Fenrirhez lépett, és ráterítte nehéz, prémből készült kabátját. - Megfázol jó ember. Ez eddig a tél leghidegebb éjszakája, és nézd, hogy ragyognak a csillagok! A java még csak most jön. Hogy mertél az asszonyokkal útnak indulni?

- A nővéremmel és a bátyámmal menekülnünk kellett, mert a falunkat felégették. Idegenek törtek ránk, külhoniak, és senkit nem kíméltek. - kezdett Loki asszonyi hangon síránkozni. A harcos morgott valamit, aztán elindult a kőépület felé. Loki tudta, hogy a vezérhez megy, viszi a híreket, és várta, hogy Nord elé citálják őket. Nem kellett sokat várni.

Belül minden megváltozott, már nem volt olyan egyszerű, puritán mint legutóbb. Loki úgy érezte magát, mintha Asgardban lenne. Mindenhonnak arany díszítés verte vissza a fáklyák fényét, hirdetve a vezér dicső hódításait. Nord a trónon ült, és a trón volt az egyetlen, ami megmaradt a régmúltból, ami minden egyszerűségével és kopottságával kitűnt a gazdagon díszített szobrok, gyertyatartók és bútorok közül.

A férfi, aki elterpeszkedett a trónon erős volt, és féltékenység lobbant a szemében, ahogy Fenrirt meglátta. Loki Angrbodát kereste a szemével, de nem volt sehol, és ez nyugtalansággal töltötte el. A vezér végignézett rajtuk, és őt tetőtől-talpig végigmérte, ajka beteges mosolyra húzódott. Ha nem tudta volna, hogy ki a nemző apja, akkor is rájött volna, annyira szembetűnő volt a hasonlóság. Ugyanaz a kék szempár, a világos, hosszú haj, mintha Thor ült volna vele szemben. Homlokán friss seb vöröslött, de szemei hiába hasonlítottak apjáéra, hiányzott belőlük a melegség. Ez a férfi túlságosan sok ellenségét győzte le, és ez olyan önbizalommal vértezte fel, amitől sérthetetlennek és mindenkinél feljebbvalónak hihette magát. Ráadásul egy isten fia, vagyis még ha nem is sérthetetlen, mindenkinél tovább élt e földön, s ezért magát is istennek gondolhatta.

- Mi hírt hoztok nekem? Hallom a falutokat elpusztították. - előrehajolt - Hol is van a ti falutok pontosan?

- Az erdő és a hegyek mögött jó uram. - szólt Loki, de Nord nem nézett rá.

- Asszony! Az én termemben nem szólalhat meg csak férfi, és az is csak akkor, ha kérdezem. Most még elnézem neked, mert nem tudhattad ezt, de legközelebb börtönben végzed. Mint az a másik, aki szintén ma érkezett.

Mindhárman összenéztek, és Angrboda szeme villant. - Te nem parancsolsz nekünk, nem vagyunk a hűbéreseid! Mi csak menedéket kérünk éjszakára, és hajnalban már megyünk is. - Nord szeme villant, kezével intett. Két harcos megragadta Angrbodát és elhurcolták. Fenrir és Loki összenézett.

- Egy ilyen kiváló harcosnak mint te vagy, még hasznát veszem. Ha azt akarod, hogy a nővérednek ne essen bántódása, akkor beállsz hozzám, és engem szolgálsz.

- De meg is küzdhetünk, és ha legyőzöl, akkor rabszolgád leszek. De ha én győzök, akkor elengeded őt, és azt is, aki ma érkezett. - Loki nem mert szólni, nem akarta, hogy őt is elvigyék, látni akarta Fenrirt harcolni, győzni, vagy a segítségére sietni, ha szükséges. Nord felállt, és arcán vérszomjas mosollyal intett a testőröknek, akik megragadták Lokit. Könnyűszerrel kiszabadulhatott volna, de nem akarta lebuktatni magukat, hiszen ő most egy védtelen nő. Fenrir meg akarta alázni a vezért, és neki is szüksége volt rá, hogy Thor öntelt fiát a földbe döngölje. Nord felállt a trónról, lekapta az ingét, és intett a többieknek, hogy kövessék.