Asgardi történetek (Loki Fanfiction) befejezett).

Bríshing Nyakék

Freyja nem jött elé. Nem is jöhetett, hiszen nem asgardi hercegként, hanem Asgard királyaként érkezett. És egy király elé nem lehet csak úgy odaszaladni. Loki leugrott a nyeregből, és bármennyire is kényelmetlen volt a sisak, a fején hagyta. Freyja testőrei sorfala között a fogadóterembe ment, bár tudta a járást, ezt is megszabta a protokoll.
Az ajtó kinyílt, és Freyja ott ült, székén ülve várta Lokit. Fedetlen vállai hófehéren vonzották a tekintetet, csakúgy, mint kecses nyakába akasztott nyakéke. Szeme villant, felállt, és mélyen meghajolt, de végig Lokira nézett. Az egész megjelenésében volt valami pimaszság. Ruhája mély kivágása betekintést nyújtott kerek melleire. A teremben az összes férfi lélegzete elállt, köztük Lokié is. Idejét sem tudta megmondani mikor töltött utoljára Sigynnel együtt egy éjszakát, és Freyja puszta látványa is felkorbácsolta a vágyait. És ezt a kacér nő nagyon is jól tudta. Elválásuk nem volt éppen szívélyes, és ráadásul kérni jött, ezért Loki tudta, hogy hivatalosnak kell lennie. De ki tudja mit hoz a jövő. Freyja biztosan. Ahogy ránéz, aztán lehajtja a fejét.
- Fenség. Örülök hogy megtisztel a jelenlétével. - szólt negédesen, és alig észrevehetően végigsimított magán. A levegő újra megfagyott.
- Egy kérdéssel fordulok hozzád. Mint régen, Freyja. - vág bele Loki a közepébe, és anélkül hogy megfordulna, int. A férfiak kimennek, és ők ketten egyedül maradnak. Freyja fáradtan rogy vissza a székébe, és ez roppant tiszteletlen a királlyal szemben. Loki arca megvonaglik, de nem hozza szóba a sértést.
- Menedék kell.
- És kit kellene elbújtatnom? Talán téged Loki?
- Fenség! - emeli fel a hangját Loki.
Freyja unottan ránéz, aztán lábát kihúzza a cipőjéből, majd a másik cipőt is ledobja. - Kiről lenne szó, fenség? - az utolsó szót elhúzza. Minden mozdulatából, ahogy beszél, ahogy néz, árad a tiszteletlenség. Loki mégis vágyat érez rá, hogy felkapja, és itt, a hatalmas faasztalon tegye magáévá.

Freyja elmosolyodott, megmozdult, de ez a mozdulat is szándékos volt. Magasan felvágott ruhája lecsúszott, szabadon hagyva karcsú combját.
- Gulveig életben van. - közölte a férfi, és elfordult, mert érezte hogy agyát elborítja a köd. Kinézett az ablakon. Testőrei a parancsára vártak, mikor indulhatnak vissza, hogy magukkal hozzák Angrbodát és az ikreket. - Őt, és a gyermekeit kellene itt tartanod. Mindent megkapsz, amit csak kérsz. Mennyit ér a segítséged és a hallgatásod? - érezte hogy az asszony megmozdul, lépteit nem hallotta, de tudta hogy mögötte áll. - Jól gondold meg.
- Meggondolom, és este vacsora után választ adok. Indulhatnak.
- És mi van ha nem tudom megadni, amit kérsz? - érezte a nő bódító illatát.
- Megtudod, a kérdés inkább az, hogy akarod-e, fennség? - suttogta a fülébe Freyja.
- Mi történt veled? Megváltoztál.
- Ez nem igaz. - nevetett fel a nő gúnnyal a hangjában - Mindig is ilyen voltam. Nem emlékszel? Meséltem ugye, hogy mi volt az ára a nyakékemnek? Te akartál másnak látni engem. Gulveig a húgom, ha megbocsájt nekem, akkor örömmel visszafogadom. Nem kérek érte semmit. De a másik kettőért igen, és kétszeres árat.
- Már alkudozol is?
- Megtehetem, uram. Te jöttél hozzám, vagyis én diktálok. Szólj a harcosaidnak hogy hozzák őket. De éjjel már ne induljanak útnak. Óriások garázdálkodnak erre mostanában.
- Kell védelem? - Freyja a fejét rázta. Loki behívta az egyik testőrt, és parancsot adott. Nézte ahogy ellovagolnak, és alakjukat porfelhő takarja el. - Ha segítség kell, szólj. Megvédelek.
- Te? - nevetett fel Freyja, visszaült, és lejjebb csúszott a székén, már mindkét combját megvillantva - Tudod mit látok ha rád nézek? Egy félszeg ifjút, aki reszketve simul hozzám az istállóban. Egy még férfikorba alig lépett kamaszt, aki ügyetlenül matat a testemen...
Loki felkiáltott - Állj fel amikor velem beszélsz! Asgard királya vagyok!
- Asgardé lehet, de nem az enyém! Nem tartozom senkihez, a magam ura vagyok, és te nem vagy király! Odin és Thor is életben van, és amíg ez nem válzozik, addig te egy senki vagy! - Loki megragadta. Az előbb még ölelni kívánta, de most legszívesebben kitekerte volna a nyakát. A nő kék szeme villant, ajkát durcásan összeszorította. Teste izmai merven dacoltak a férfivel.
- Éhes vagyok asszony! - Kiáltott rá és ellökte magától. Tudta jól, mire megy ki a játék, de nem volt se kedve, se ereje belemenni. - Aztán mutasd meg a szobámat.